A
Tátrában élő zergék száma több mint 200 egyeddel nőtt a tavaszi zergeszámlálás
óta. Ahogy Pavol Majko, a Tátrai Nemzeti Park Igazgatóság (Správa TANAPu)
vezetője elmondta, az őszi zergeszámlálás során 1263 zergét számoltak össze,
ami 221 zergével több, mint tavasszal volt. „Nem véletlen, hogy ez a faj képes
túlélni a tátrai ormok között uralkodó nehéz időjárási körülményeket is.
Ezúttal a saját szemünkkel győződhettünk meg róla, hogy abban a magasságban,
amely az ember számára annyira barátságtalan, a zergék állandó küzdelmet
folytatnak a túlélésért” – mondta az igazgató.
Az
idei őszi zergeszámlálást az elmúlt héten tartották a Tátra szlovák és lengyel oldalán
működő nemzeti parkok saját munkatársaik és önkéntesek közreműködésével. Az
instabil októberi időjárás, valamint a korai, jelentős havazást követő alacsony
fokú lavinaveszély miatt a zergeszámlálás időpontját többször is el kellett
halasztani, amíg végül sikerült egy erre alkalmas napot találni.
A
Tátrában évente két alkalommal, nyár elején és ősszel számolják meg a
zergeállományt. „A tavaszi zergeszámlálás elsősorban a télen született zergegidák
számának felderítésére irányul, addig az őszi számolás a zergeállománynak a tél
beállta előtti állapotát hivatott feltérképezni” – mondta Jozef Hybler, a TANAP
Állami Erdészet zoológusa. Egy évvel ezelőtt 1003 zerge várta a telet a Tátra
szlovák oldalán, és 364 zerge a lengyel oldalon. Az idei tavaszi zergeszámlálás
során összesen 1042 zergét sikerült összeszámolni, közülük 138 volt az idei
zergegidák száma. Ebből a számból 746 zergét – köztük 91 fiatalt – számoltak össze
akkor a szlovák oldalon.
A
Tátrában immár több mint hat évtizede rendszeresen számolják a zergéket. A
TANAP megalapítása után egy évvel mindössze kb. 160 zerge élt a hegységben. A
számuk négy évvel később közel 600, majd 1964-ben már 950 egyed volt. Azt ezt
követő években a zergék egyedszáma állandóan ingadozott. Ennek oka elsősorban
az orvvadászat volt, valamint az, hogy a látogatók jelentősen zavarták az
állatokat természetes élőhelyükön. A folyamat mélypontjaként az 1990-es évek
végére a zergék száma 200 példányra csökkent. Az ezt követően meghozott
intézkedéseknek köszönhetően egyedszámuk azóta folyamatosan emelkedik, az
utóbbi években tartósan 1000 egyed fölött van.