Mesebeli jégtemplomot építettek a Magas-Tátrában Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2016/12/22
Hirdetés
Amikor néhány éve felmerült az ötlet, hogy a Tátra egyik turisztikai és síközpontja, Ótátrafüred (Starý Smokovec) felett, a Nagyszalóki-csúcs (Slavkovský štít) délkeleti oldalán lévő Tarajka (Hrebienok) hegyfoknál jégtemplomot építsenek, a helyi elöljárók csak legyintettek – de megadták az engedélyt. 2013-ban František Bálek cseh jégszobrász és csapata építette meg először a jégtemplomot, mely nyomban turistacsalogató látványosság lett. A következő évben a cseh művész itt tartotta esküvőjét, tavaly pedig – amikor már a szlovák, Iglón élő Bakos Ádám és társai építették meg a monstrumot – František Bálek és „szeretett kis felesége” – ahogy ő fogalmazott – a jégtemplomban ünnepelték házasságuk első évfordulóját. Idén újra a Bakos Ádám vezette 15 tagú jégszobrász csapat álmodta mega 90 tonna tömegű 720 jégtömb felhasználásával készült jégtemplomot. A szakemberek három hétig dolgoztak elkészültéig, és advent kezdetére elkészültek az alkotással.

A vasárnaponként komolyzenei hangversenyeknek és egyre több esküvőnek és eljegyzésnek is helyet adó különleges, gótikus stílusú kegyhely ebben az évben a Szepesség néhány templomának jellegzetességét viseli: Kolcsó, Lőcse, Danišoviec, Spišská Belá és Okoličné templomainak egy-egy részletét faragták ki jégből. Az alkotásban látható többek között Mária a kis Jézussal, Mária Magdolna, és Szent Jakab is.
A november 25-től látogatható jégtemplom a tervek szerint 2017 tavaszáig látogatható, köszönhetően annak, hogy speciális, félgömb alakú hűtő formával fedték be, mely esztétikailag is gyönyörű.






Forrás: http://sokszinuvidek.24.hu; Fotók: Marek Hajkovsky
Hirdetés
Hirdetés