Andrej Kiska, Szlovákia köztársasági elnöke 2015. december 10-én megnyitotta a nyilvánosság előtt
Hohenlohe herceg egykori vadászkastélyát Javorinán (Tatranská Javorina). A
vadászkastély az ezt megelőző időszakban a szlovák köztársasági elnök
reprezentációs célokra szolgáló tulajdona volt, Andrej Kiska azonban a
közelmúltban ígéretet tett arra, hogy a kastélyt megnyitják a nyilvánosság
előtt. „Nem hiszem, hogy helyes volt egy ilyen turisztikai kincset az
érdeklődők és a turisták előtt zárva tartani” – mondta az elnök a vadászkastély
ünnepélyes megnyitása alkalmából. Hozzátette, hogy bízik benne, hogy ez a lépés
segíthet a tátrai turizmus fellendítésében. A vadászkastély, melyet korábban
erdészháznak is neveztek, a Köztársasági Elnöki Hivatal tulajdonában van.
„Sokat gondolkodtunk azon, hogyan lehetne úgy hozzáférhetővé tenni ezt a védett
műemléket, hogy az továbbra is jó állapotban fennmaradjon és a látogatók ne
okozzanak károkat az épületben” – magyarázta az elnök. Mivel nem lehet
megbecsülni, milyen lesz az érdeklődés a vadászkastély iránt, a hivatal úgy
határozott, hogy egyelőre csak egy héten egy napot nyitják meg a nyilvánosság
előtt. „Meglátjuk, milyen lesz az érdeklődés, amennyiben a helyzet úgy kívánja,
a nyitvatartást más napokra is ki lehet terjeszteni” – tette hozzá.
A vadászkastélyba a
belépés ingyenes, az épület egész évben látogatható minden héten csütörtökön,
kivéve ha a csütörtök munkaszüneti nap vagy pihenőnap (így Szilveszterkor sem
lesz nyitva). Az épületbe a tervek szerint 11:00, 12:00, 13:00 és 14:00 órakor
lehet belépni, egy csoport maximális létszáma 20 fő lesz. A Köztársasági Elnöki
Hivatal a korlátozott létszám miatt azt tanácsolja az érdeklődőknek, hogy a
látogatás előtt jelentkezzenek be a lehetséges időpontra. A bejelentkezett
látogatók elsőbbséget élveznek a bejelentés nélkül érkezőkkel szemben.
A vadászkastélyt a
javorinai birtokok akkor tulajdonosa, a porosz Christian Kraft Hohenlohe herceg
1884-ben kezdte építeni. A herceg Javorinán hozta létre tátrai és magyarországi
birtokainak központját, valamint egy vadaskertet is létesített itt, ahol
megpróbálkoztak többek között a bölény, a kőszáli kecske és a szarva
meghonosításával is. A faluban vízerőművet, valamint a saját költségén
templomot építtetett. A vadászházat 1885. július 20-án nyitották meg. A herceg
örökösei 1935-ban a herceg több mint 10.000 hektár kiterjedésű birtokait a
vadászkastéllyal együtt eladták Javorina községnek. A kastély a mellett álló
modern épülettel együtt a II. világháborút követően 1989-ig Csehszlovákia
Kommunista Pártja kiemelt tulajdonaként nem volt elérhető az egyszerű emberek
számára. A félköríves formájú épület státuszát a rendszerváltás után
megváltoztatták, előbb a Hotel Poľana, majd az átalakítás után a Hotel Kolowrat
nevet kapta, a vadászkastély viszont a Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészet
kezelésében továbbra is állami tulajdonban maradt.