November 26-án,
csütörtök este nem csak a Tarajkán ismét felállított jégtemplomot, hanem egyúttal
a 2015/2016-os téli szezont is megnyitották a Magas-Tátrában. Ján Mokoš,
Tátraváros (Vysoké Tatry) polgármestere a jelenlévő érdeklődők segítségével
kapcsolta fel a karácsonyi díszkivilágítást. A megjelentek ezután egy meleg
itallal a kezükben követhették nyomon a jégtemplom felépítésének lépéseit. Hét
jégszobrász két héten át, napi több mint 12 órát dolgozott azon, hogy hetven
tonna jégből a hozzáértő kezek által ismét valami egyedülálló szépséget
sikerüljön előállítani. „Az idei jégtemplom teljesen más, mint a korábbi
években, hiszen az iglói Adam Bakoš által vezetett szobrászcsapat ezúttal
barokk stílusú templomot álmodott meg és hozott létre” – mondta Lenka
Maťašovská, a Magas-Tátra Régió Területi Idegenforgalmi Szervezet ügyvezető
igazgatója. Az idei barokk stílus Tátraváros polgármesterének is elnyerte a
tetszését. „Nagyon szeretem a barokk stílust, melynek köszönhetően az idei
alkotás – melyben több koncertet tervezünk megtartani – sokkal inkább
emlékeztet egy templomra, mint a korábbiak.
A látogatókat ezen a
télen a korábbinál is részletesebben kidolgozott jégszobrok várják. Az elmúlt
évben a jégtemplom különlegessége a jégbe ágyazott színes ólomüveg volt,
ezúttal viszont egészen mással, jégbe fagyaszott virágokkal készültek a
művészek. „Ezt Robert Bartolen virágkötővel együtt készítették” – tette hozzá Maťašovská.
Az idei jégtemplomnak saját védőszentje is van, a jégből készült műalkotást
Szent János apostol tiszteletére szentelték fel. „Ő a szobrászok védőszentje,
aki egy sast tart a kezében, ami viszont a Tátra egyik szimbóluma” – mondta Maťašovská.
A jégtemplom
megnyitásával együtt megnyitották a 2015/2016-os téli szezont is. Ennek során a
jégtemplom színpadán különböző országokból érkezett gyermek folklórcsoportok
előadásai váltották egymást. „A Tátra nem csak a szlovákok, hanem azon országok
polgárai körében is nagyon népszerű, mely országokból a legtöbben látogatnak el
a Tátrába. Ezek a gyerekcsoportok kötődnek hozzánk, így ezúttal az ő
fellépésükkel nyitjuk meg az idei téli szezont” – mondta Maťašovská. A
jégtemplomnak az első évben kb. 100 ezer látogatója volt, ez a szám az elmúlt
évben már 160 ezerre emelkedett. „Ha ebben az évben sikerült túllépni a 200
ezer fős látogatottságot, nagyon boldogok leszünk” – tette hozzá mosolyogva
Lenka Maťašovská.
Az idei jégtemplom
első látogatói el voltak varázsolva a látottaktól. A belépés ezúttal is
díjtalan, a jégtemplom naponta reggel 9-től délután 16:30-ig tart nyitva, az
ünnepek alatt viszont meghosszabbított nyitva tartással várja a látogatókat.