Lomha felhők vonulnak lassan a szürke mennybolton.
A csúcsok fehéren merednek az ég felé és a sziklák kemény formáit puha hó
lágyítja. Görnyedten lógnak a fekete fenyők ágai a hópelyhek súlya alatt s a
vad nehezen, küszködve tör magának utat a mély takaróban.
Mozdulatlan, csendes a természet s az állatok halk
nesze is belevész a végtelen csöndbe. Moccantalan áll a hegy. Ünnepi köntösét
ölté fel s ünnepi hangulat szállong halkan a levegőben: karácsony van.
Karácsony van lent is. A hegység derekán, az erdők
rengetegében apró telepek sora húzódik. A hófedte házacskák ablakain kisugárzik
a karácsonyfa fénye s kihallik a karácsonyi ének: Mennyből az angyal...
Szomorú karácsonya volt idén a Tátrának A telepek,
ahol máskor vendégek vig zaja hangzik, kihaltak. Tulajdonosaik vagy őrzőik
egyedül ülték meg az ünnepet, — ők is szomorúan, mert nincs köztük egy se, aki
ne gondolna aggodalommal ki a galíciai hófedte mezőkre, ahol testvéreink ezrei
küzdenek érettünk, ünnep nélkül, szüntelen. Ott, a Tátra északi lejtőin, a
Kárpátok alján, a Dunajec s a Poprád, meg a Nida alsó folyásánál szent
karácsony éjszakáján, az örök béke napján sem pihentek az ádáz ellen gyilkos
fegyverei. De ideátal az isteni csendet nem zavarta ágyuszó, a Magas Tátra
sziklabirodalma sziklaszilárdan áll őrt a Szepesség felett s vele az ország
szive Budapest, sőt közvetve Bécs felett. A mi szépséges fehér Tátránk!
Csak egy telep van, ahol többen vannak, ahol többen
állták körül a karácsonyfa kedves lángjait: Tátraszéplak. A haza és az
emberiesség szolgálatában áll most, erre fordítja erejét, amelyet máskor az
emberek gyógyítására fordított. Vöröskereszt hadikórház egy része, másik része
a katonai sítanfolyamnak ad szállást s lakói fáradhatatlanul buzgólkodnak
mindkét intézmény előmozditásán. S most, a szeretet ünnepén, szeretettel
fordultak feléjük s melegebbé tették az ünnepet a katonáknak, akik otthonuktól
távol, nehezebben, fájóbb szívvel gondoltak haza, mint máskor.
Először a kórházban gyúltak ki a lángok, az első
gondoskodás a sebesülteké volt. Az ápolónők puha keze ékesítette fel a hatalmas
fát gyönyörű látvánnyá s övék voltak az ajándékok is, amellyel ápoltjaikat
megörvendeztetek. A kórház főorvosa nyitotta meg magvas beszédben az ünnepélyt
s a jelenlevők a haza minden nemzetének dalaival imádkoztak áldásért az egek
urához.
Azután a sítanfolyam katonái részére állítottak
karácsonyfát s az egyik oktató mutatott rá lelkes beszédben a célra, amely őket
idehozta, az okra, amely visszatartja s az otthonra, amelyhez valamennyiük
gondolatja visszaszáll Az egyik katona válasza mutatta, hogy beszéde megértésre
talált.
Végül a vendégek és a síoktatók gyűltek össze az
előcsarnokban s a karcsonyfa lángjainál melegebbre fűződött az a szives
viszony, amely a fürdőtelep vezetői és a vendégek közt mindig fennállt.
Hety Gy. Andor.
Forrás: Turistaság és Alpinizmus 1914/15. 7. szám; Fotó: www.nagyhaboru.blog.hu
