Ha a történészek nem
tévednek, 2014-ben hetedik alkalommal lett a tátrai teherhordók hagyományos
versenyének célpontja a Hunfalvy-völgyi menedékház. Ezelőtt utoljára 2009-ben, és
most ismét itt rendezték meg ezt a nemzetközileg is egyedülálló, inkább
közösségi, mint sporteseményt, és a versenyzők 30 év után visszatértek oda,
ahonnan annak idején elindultak. Október 19-én, vasárnap reggel úgy tűnt, hogy
minden a lehető legnagyobb rendben lesz: kellemes meleg, az időjárás olyan,
amilyennek lenni kell, a legmagasabb csúcsok frissen meghintve porcukorral, a
startnál cigányzenekar húzta, a nézők pedig egyre nagyobb tömegben figyelték az
eseményt. Mintegy 70 versenyző, férfiak és nők vegyesen gyűlt össze a Poprádi-tavi
Hegyi Szálló mögött, hogy a hátikosarakat felpakolják a menedékház fűtésére
használt pellet anyaggal, fával, és természetesen néhány hordó sörrel. Pakolás
közben megemlékeztek az első évek versenyeiről, néhányan zenéltek és daloltak,
így a start kicsit elhúzódott…
Fél 12 előtt aztán
kirepült a dugó a pezsgőspalackból, és megkezdődött a verseny – Matúš Vnenčák
semmit nem bízott a véletlenre, és Maťo Fabšík társaságában lassan elhúzott a
mezőnytől. Az árnyékból az emelkedőre kiérve már tisztességes, kb. 7 perces
előnyre tett szert. Végül teljesen megérdemelten, 1 óra 31 perc 49 másodperces
idővel nyerte meg a versenyt Rasťo Goriščák (1:38:55) és Maťo Fabšík (1:40:16)
előtt, ezzel visszavágott az ezúttal harmadik helyezett Fabšíknak a tavalyi
vereségért. A női versenyben Lenka Hiklová esélyt sem adott Alena Ruchlovának,
a harmadik helyen pedig Danka Kotschová végzett. A győzteseknek a láncoknál és
azok közelében meglehetősen kellemetlen dolguk volt a jeges felületen,
délutánra azonban, amikor már odasütött a nap, javultak a körülmények.
Lassan egyre többen
megérkeztek a célba, az időeredmény azonban legtöbbjük számára nem volt fontos.
Hogy miért? Azért, mert ezen a napon két tragédia is beárnyékolta a Sherpa
Rallye kerek születésnapját. Azért is, mert az áldozatok hegyi emberek, és nem
egyszerű, óvatlan hétvégi turisták voltak, és azért is, mert az első baleset közvetlenül
a menedékházhoz vezető turistaút közelében történt, a verseny ideje alatt. A
mentőakció és a helikopter többszöri repülése miatt a versenyzők (és a turisták
is) néhány száz méterrel a menedékház alatt többször megállásra kényszerültek, de
a csúszós terepen nem történtek további sérülések. A gyors beavatkozás ellenére
a hegyimentők és az orvos sajnos egyik esetben sem tudtak segíteni, így aztán a
célba érkezett versenyzőknek nem volt min mosolyogni. Az 2014-es Sherpa Rallye
minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad, de sajnos nem a kerek évforduló
miatt…