2014-re halasztották az első tátrai via ferrata átadását Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/10/09
Hirdetés
A Magas-Tátrában a Kis-Nyereg-hágó és a Vörös-torony-hágó között tervezett via ferrata megnyitásának időpontja jelenleg még nem ismert. Az átadásról megjelent első optimista becslések 2013. július elejéről szóltak. Jelenleg folyik az alternatív útvonalak mérlegelése, azok pontosítása, melyek az engedélyek mellett elengedhetetlenül szükségesek a tervezett vasalt út megnyitásához. Tátraváros önkormányzata a Magas-Tátra Régió Idegenforgalmi Hivatal körzeti szervezetével együttműködve még május elején hozta nyilvánosságra az első tátrai vie ferrata megépítésének szándékát. „Ez nem egy tipikus via ferrata, de a láncokkal biztosított turistautak tipikusak a Magas-Tátrában” – mondta Peter Novák, Tátraváros illetékese.

A tervezett útvonal a Kis-Tarpataki-völgyet határoló gerinc egy részén álló két ismert hágót, a Kis-Nyereg-hágót és a Vörös-torony-hágót kötné össze, a Vörös-torony 2461 méteres csúcsán keresztül. A tervek azt tartalmazzák, hogy az útvonal kiépítése mellett részben újjáépítenék a két hágóba vezető jelzett turistautat is. Ahogy a szakember elmondta, a biztosított turistaút tervein, valamint alternatív megoldások számba vételén jelenleg is dolgoznak. Az engedélyezési eljárás sikerében bízva hozta nyilvánosságra a média idén tavasszal a júliusi időpontot a via ferrata megnyitásnak időpontjaként. A tervezett átadás idején azonban még nem állt rendelkezésre minden szükséges engedély, ezért az átadás meghiúsult. „Szeretném hangsúlyozni, hogy nem volt olyan terv, mely szerint a via ferratát 2013. július 1-én átadják. Még jelenleg is korai a megnyitás időpontjáról beszélni, mivel lehetséges megoldásként alternatív útvonalak is szóba kerültek” – mondta a szakember a megnyitás várható időpontjáról.
Mivel az egész folyamat a jelenlegi jogszabályi háttér adta lehetőségek között zajlik, számos tényező nehezíti a tervezők dolgát. „Az egyik legfontosabb a via ferratát használó turisták biztonsága, az egészet erről az oldalról kell megközelíteni” – mondta el Novák a szükséges engedélyek időigényes feldolgozásáról. Az első költségbecslések szerint az útvonal láncokkal és egyéb szükséges technikai eszközökkel történő kiépítése 30.000 euróról szóltak. Ma azonban a végső összeg nem ismert, de az sem világos, ki gondoskodik majd a via ferratáról. „A via ferrata kiépítéséről és annak finanszírozásáról a Magas-Tátra Régió Idegenforgalmi Hivatal körzeti szervezete gondoskodik. Az útvonal későbbi karbantartásáról már folynak a tárgyalások a Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészetével. Jelenleg még nem született döntés az útvonal pontos vonalvezetéséről” – mondta Novák.
A projekt a Tátrába látogatókat, a magashegyi turisztika szerelmeseit szolgálja. Éppen ezek a gondolatok vezérlik a helyi turisztikai egyesületeket is. „Már a 2013-as költségvetésben félre volt téve egy bizonyos összeg az ilyen, biztosított turistautak kiépítésének céljára, de mivel a projekt ebben az évben nem valósult meg, átvisszük azt a következő évre” – mondta el Lenka Maťasovská, a szervezet ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy az idei pénzügyi terveket még az elmúlt évi karácsonyi időszakban kellett elkészíteni. Az első tátrai via ferrata kiépítésére és megnyitására szánt 30.000 € az állami költségvetésből származik, amely a Szlovákiában működő regionális és kerületi idegenforgalmi szervezetek támogatását hivatott segíteni.

Forrás és fotó: http://poprad.korzar.sme.sk
Hirdetés
Hirdetés