140 éves az MKE túrasorozat a Tátrában – „C” jelű, középnehéz túrák. 2013. augusztus 7-10. Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/06/28
Hirdetés
Fotó: www.summitpost.org
A természetjárók, a Tátrában túrázók többsége előtt bizonyára közismert tény, hogy ebben az évben ünnepli megalapításának 140. évfordulóját a Magyarországi Kárpátegyesület (MKE), amely hazánkban az első, a világon pedig a hetedik turistaegyesületként 1873. augusztus 10-én alakult meg Ótátrafüreden. Az évfordulóhoz kapcsolódóan az 1992-ben újjáalakult Magyarországi Kárpát Egyesület 2013. augusztus 7. és 10. között négynapos túrasorozatot szervez a Magas-Tátrában, „140 éves a Magyarországi Kárpát Egyesület emléktúra” elnevezéssel. A szervezők minden napra négy, egy-egy „A”, „B”, „C”, és „D” nehézségű túrát terveznek. Az „A” és „B” nehézségű túrák közül az egyik túra hosszú gyalogos túra lesz, amely magashegyi hágókon vezet keresztül. A másik erősnek mondható túra valamelyik, a turisták által is szabadon mászható hegycsúcsra vezet fel. Az „A” és „B” nehézségű túrákon a résztvevők alsó korhatára 16 év.

Minden napra terveznek egy közepesen nehéz, „C” nehézségű túrát, amelyik az egyik hosszú túra rövidített változata lesz. Ezen gyerekek csak szülői kísérettel vehetnek részt, az alsó korhatár 12 év. Ugyancsak minden napra terveznek ezeken kívül egy 4-5 kilométer hosszú, gyermekes, család-barát, sétálós kirándulást, ez lesz a „D” nehézségű túra.

Az „A” és „B” nehézségű túrákról már korábban olvashattak az oldal látogatói, a „D” nehézségű túrák részletes leírása később lesz olvasható ezen az oldalon, ezúttal lássuk a napi „C” nehézségű túrákat:

Dátum: 2013.08.07, szerda
Túra megnevezése: Rezesbanda túra. Szépségében ötcsillagos túra.
Útvonal: Javorina (Tatranská Javorina, 1000 m) – a kék jelzésen – Jávor-völgy (Jarová dolina) – Javorina-patak hídja (Javorinka, 1097 m) – Murány erdészház (Pod Muáňom) – Hátsó Rézaknák-völgye (Zadné Meďodoly) – Kopa-hágó (Kopské sedlo, 1749 m) – továbbra is a kék jelzésen – Nagy-Fehér-tó (Velké Biele pleso) – Késmárki-Fehérvíz-völgy (Dolina Bielej vody) – Matlárháza (Tatranské Matliare, 885 m).
Rajt helye: Javorina, buszmegálló.
Cél helye: Matlárháza, Tatranec kemping.
Indítási idő: 2013.08.07. 9:00 óra.
Úthossz: 19,5 km.
Szint: 864 m.
Szintidő: 6 óra
Szervező megjegyzése: A „Rezesbanda-túra” gyönyörű virágos mezőkön, a mészkő Bélai-Tátra és a kristályos szerkezetű Magas-Tátra közötti „törésvonalon” kapaszkodik fel a Kopa-hágóba. Mind esztétikai, mind geológiai csemegének számít.

Dátum: 2013.08.08, csütörtök
Túra megnevezése: In memoriam Késmárki menedékház
Útvonal: Barlangliget (Tatranská Kotlina, 760 m) – zöld jelzésen a Zúgó-forrás utáni elágazásig – Hét-forrás-völgy (Dolina Siedmich prameňov) – Gyopár menedékház (Chata Plesnivec, 1269 m) – Nagy-mező (Rakúska poľana, 1500 m) – Elülső-Rézaknák-völgye (Predné Meďodoly) – Nagy-Fehér-tó (Veľké Biele pleso, 1612 m, egykoron itt, a tó partján állott a Magyarországi Kárpátegyesület által épített Késmárki menedékház) – innen a kék jelzésen dél-keletnek fordulva leereszkedünk a Késmárki-Fehérvíz-völgybe (Dolina Kežmarskej Bielej vody) – majd a kék jelzésről rátérünk a sárgára, és tovább folytatjuk az utunkat lefelé a fehér-víz autóbusz megállóhelyig.
Rajt helye: Barlangliget (760 m).
Cél helye: Fehér-víz autóbusz megállóhely (Biela voda, 925 m).
Indítási idő: 2013.08.08. 9:00 óra.
Úthossz: 16,5 km.
Szint: 852 m.
Szintidő: 5,5-6 óra.
Szervezői megjegyzés: A tátrai túrák közül ez az egyik legszebb túra! Augusztusban virágba borulnak a hegyoldalak. Ajánlott alaposan körülnézni, és ha az időjárás engedi, annyit nézelődni, fotózni, amennyit csak lehet! A cirkuláris polárszűrő hasznos lehet.

Dátum: 2013.08.09, péntek
Túra megnevezése: Elülső-Szoliszkó-kúp csúcsmászó túra
Útvonal: Csorbató – a kék jelzésen – Szoliszkó menedékház (Chata pod Soliskom, 1840 m) – innen tovább jobbra a piros jelzésen fel az Elülső-Szoliszkó-kúpra (Predné Solisko, 2093 m). A csúcsról a már ismert útvonalon vissza a Csorbai-tóhoz.
Rajt helye: Csorbató, Hotel Pátria (1346 m).
Cél helye: Csorbató (1346 m).
Indítási idő: 2013.08.09. 9:00 óra.
Úthossz: 11 km.
Szint: 750 m.
Szintidő: 4,5 óra.

Dátum: 2013.08.10, szombat
Túra megnevezése: Átkelés az Oszterván
Útvonal: Csorbató – a piros jelzésű felső turistaúton (Magistrála) – Poprádi-tó (Popradské pleso, 1500 m) – tovább a Felső turistaúton, fel a szerpentinen – Oszterva-nyereg (Sedlo pod Ostrvou, 1959 m). Résztáv 6,5 km, szintkülönbség 640 m, szintidő 3 óra. Az Oszterva-nyeregből továbbra is a Felső turistaúton – Batizfalvi-tó (Batizovské pleso, 1879 m) – Felkai-tó (Velické pleso) – Sziléziai-ház (Sliezsky dom, 1667 m) – a zöld jelzésen dél-keletre lefelé indulunk – a sárga jelzés elágazása az Alsó-Felkai-réten (Nižná Velická poľana) – Tátraszéplak (Tatranská Polianka, 1005 m).
Rajt helye: Csorbató (1346 m).
Cél helye: Tátraszéplak.
Indítási idő: 2013.08.10. 9:00 óra
Úthossz: 18,7 km.
Szint: 923 m.
Szintidő: 7 óra

Valamennyi túra esetében az MTSZ Természetbarát Turista kártya tulajdonosok, MSTSZ vagy TTT tagok, valamint Magyar Turista Kártya tulajdonosok nevezési díj kedvezményben részesülnek.
Váratlan szélsőséges időjárás (eső, hó, szél) ellen meleg ruha, (eső)kabát kötelező. Az „A” és „B” nehézségű túrákon történő részvétel kizárólag gyakorlott túrázóknak ajánlott. Fejlámpa kötelező.
A túrasorozatra az MKE utazási és szálláslehetőségeket szervez. Részletek később a honlapokon. Minden résztvevőnek póló, mind a 4 túra teljesítése esetén jubileumi teljesítő póló, kitüntetés.
A nagyszabású túrasorozatról további részletek folyamatosan a Magyarországi Kárpát Egyesület honlapján.

Forrás és fotó: http://www.karpategyesulet.hu
Hirdetés
Hirdetés