A Hegyi Mentőszolgálatnak (HZS) az
alacsony-tátrai Deményfalvi-völgyben lévő Lavinamegelőzési Központja az idei téli
szezon előtt készítette elő a napi lavinainformációk mobilalkalmazások számára
történő felhasználási lehetőségének megteremtését. „Az intelligens
mobiltelefonok egyre inkább a hétköznapok részévé válnak, ehhez nekünk is
alkalmazkodni kell.
A hegyekbe látogatók az alkalmazás használatával a
helyszínen tájékozódhatnak az aktuális lavinahelyzetről, ennek ismeretében
optimalizálhatják a túrát, elkerülhetik a kritikus pontokat, és megelőzhetik az
esetleges baleseteket” – mondta Marek Biskupič, a Központ vezetője. Szavait
megerősíti a tapasztalt lavinaszakember, Milan Lizuch is. „Elődeink hetente
egyszer, csütörtökön adtak ki lavinajelentést, így a turisták tudták, mi
várható a hegyekben a hét végén, melyek azok a helyek, amelyeket el kell
kerülni. Napjainkban naponta egyszer, speciális körülmények között kétszer
adunk ki lavinajelentést, külön a délelőtti és a délutáni órákra vonatkozóan.
Tovább szeretnénk gyorsítani a jelentések kiadását, hogy a lehető leghamarabb
eljusson az információ azokhoz, akiknek az adott időben szükségük van rá” –
mondta. „Korábban nem volt olyan mobil alkalmazás, amelyen az emberek saját
mobiltelefonjukon bárhol – természetesen csak ott, ahol van térerő –
hozzáférhetnek az aktuális lavinainformációkhoz. Ezen dolgozunk, és reméljük, a
téli szezon végére a Magas-, a Liptói- és az Alacsony-Tátráról, valamint a Kis- és
Nagy-Fátráról elérhetővé válik a szolgáltatás” – tette hozzá Biskupič.