A Hegyi Mentőszolgálat (HZS)
szakemberi a nemrég véget ért nyári turisztikai szezonban (május 1. és október
31. között) 117 olyan turistának segítettek, akik eltévedtek a hegyekben. Jozef
Janiga, a HZS vezetője elmondta, hogy ezek az esetek többnyire tapasztalatlan
látogatókkal kapcsolatban fordultak elő, akik általában nem rendelkeztek az
adott helyen és időben történő túrához szükséges felszereléssel.
„Az, hogy az
összes beavatkozások 20 %-a eltévedt, elkóborolt emberek mentésére irányul,
arra utal, hogy a turisták egy része nincs megfelelően felkészülve, nem ismerik
az útvonalat, nincsenek felkészülve arra, mi a teendő vészhelyzetben” – mondta
Janiga. A szakember elmondása szerint a turistáknak először is jól elő kell
készíteni a túrát, fontos a megfelelő felkészülés annak érdekében, hogy
épségben és egészségesen térjünk haza a hegyekből. Az elmúlt nyári szezon az
időjárás szempontjából nagyon jó volt, ideálisak voltak a hegyi túrázás és
sportolás feltételei. „Már az egymást követő harmadik évben növekszik a
balesetek száma. A megmentett turisták nemzetiségi megoszlásában továbbra is a
szlovákok vezetik a sort, de a sorban következő cseheket már nagyon
megközelítették a lengyelek. Ebben a szezonban 50 %-al több esetben kellet
bevetni a helikoptert, mint 2010-ben” – mondta a szakember. Ez részben annak
köszönhető, hogy több turista mozog a hegyekben, mint a korábbi években,
másrészt viszont annak, hogy egyre többen közlekednek közülük a jelzett
turistautakon kívül. A hegyimentők összesen 13 halálos balesetnél
közreműködtek, további 3 személy még a nyári szezon előtti időszakban halt meg
a hegyekben, ezekből 10 személy a Magas-Tátrában vesztette életét.
A legnehezebb mentőakciók közül a
HZS vezetője 2 estet emelt ki, mindkettő a Gerlachfalvi-csúcs nyugati faláról
kellett hegymászókat menteni. A Gerlachfalvi-csúcs körzetéből egyébként
összesen 23 turistát kellett menteni ebben a szezonban. A hegymászók és
turisták soraiban a Magas-Tátra legmagasabb csúcsa felé irányuló aktivitásnak
köszönhetően a HZS is kiemelten foglalkozik ezzel a kérdéssel. A 23 megmentett
személy relatíve magas szám egy hegycsúcsról beszélve, a beavatkozások
többségére azonban kitett, nehéz terepen került sor.
A nyári szezonban a hegyimentők több
mint 440 turistának segítettek, közülük a legtöbben, közel 200 személy a
Magas-Tátrában szorult segítségre. Az elmúlt évhez képest 20 %-al csökkent a
megmentett cseh turisták száma, ugyanakkor 40 %-al nőtt a beavatkozások száma
az Alacsony-Tátrában.
A szezon legkülönlegesebb mentési
akciójára a Csorbai-csúcson került sor. „A hegymászó azt az éjszakát már
Zakopanéban szerette volna tölteni, de a romló időjárási körülmények miatt
kénytelen volt a csúcson éjszakázni. Reggel szeretett volna lejutni a nehéz
terepről, így először ledobta a hátizsákját, ezután azonban elakadt, és nem
tudott lemászni. Így aztán további 1 napig a csúcson ragadt, a leereszkedéshez
szükséges felszerelés nélkül, amely kb. 150 méterrel alatta volt a
hátizsákjában. Szerencsére azonban a Kapor-csúcson túrázó turisták meghallották
a segélykiáltásait, és végül ők hívták a hegyimentőket, akiknek a segítségével
tudott aztán a következő éjszaka során lemászni a csúcsról. „Szerencsére ez az
eset jól végződött, amiért a megmentett hegymászó köszönetét fejezte ki a Hegyi
Mentőszolgálatnak” – fejezte be a Mentőszolgálat vezetője.