Szeptember utolsó szombatján kb. 1800 önkéntes segítségével
rendezték meg a Tiszta hegyek nevű nagyszabású takarítóakciót a Magas-Tátrában
és a Pieninekben. Az akció során 640 kg. szemetet gyűjtöttek össze. Műanyag
zacskókba gyűjtötték a turisták által a turistautak mentén hátrahagyott
szemetet, mint pl. élelmiszerek csomagolóanyaga, műanyag palackok,
konzervdobozok és papír. Podbanszkó közelében találták meg az idei
takarítóakció kuriózumának számító hulladékot, egy régi horganyzott vödröt.
A
legszorgalmasabbak a Csorbató környéki önkéntesek voltak, akik 250 kg. szemetet
gyűjtöttek össze. „A legtöbb önkéntes, aki ebben az évben gyűjtötte a szemetet,
gyerek volt. A szép időjárás és a Csehországból érkezett nagyszámú turista
nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen nagy mennyiségű hulladéktól
tehermentesítsék a környezetet” – mondta Igor Stavný, az akció koordinátora.
A Tiszta hegyek akciót ebben az évben immár 34. alkalommal
rendezte meg a TANAP Állami Erdészet a TANAP Igazgatóságával és a Pieninek
Nemzeti Park Igazgatóságával együttműködve. Az akció célja tehermentesíteni a
turistaútvonalakat, még mielőtt belepné a téli hótakaró. „Ugyanakkor
megpróbáljuk nevelni a Tátrába érkező turistákat, hogy ne dobálják el maguk
után a hulladékot. Ezért örömteli számunkra, hogy az akcióban évről évre egyre
többen vesznek részt a legfiatalabb generációból” – mondta el Marián Šturcel, a
TANAP Állami Erdészet igazgatóhelyettese.
Az elmúlt 34 évben közel 39.000, belföldről és külföldről
érkezett önkéntes takarította a hegyeket. Ennek során több mint 58.100 kg
kommunális és építési hulladékot, valamint az utóbbi években leginkább
élelmiszer hulladékot gyűjtöttek össze. A legnagyobb mennyiségű hulladékot
1980-ban gyűjtötték össze, akkor 1400 önkéntes 7655 kg szemetet gyűjtött össze.