Tragikomikus, hogy
mennyivel többet tudunk az egyiptomi piramisok történetéről, mint arról, ami „néhány
méterre” van az otthonunktól. A Magas-Tátrában található egyik rég elfeledett
hely a Haramia-kő (Zbojnícka skala). Persze pompájában nem veheti fel a
versenyt az afrikai piramisokkal, de az innen nyíló kilátás kétséget kizáróan magával
ragadó. Ennek a helynek az a paradoxona, hogy nem hetedhét határon túl
található, hanem szó szerint az orrunk előtt – a gyakran látogatott Tarajka (Hrebienok)
közvetlen közelében. De haladjunk lépésről
lépésre. Ha napjainkban próbáljuk megkeresni a Zbojnícka skala nevű sziklát, ez
a név szerepel a térképeken, mint annak a gerincnek egyik kiemelkedése, amely a
Nagyszalóki-csúcsról (Slavkovský štít) a Tarajkán keresztül ereszkedik alá, és
fokozatosan eltűnik a Tátraerdőfalva (Tatranská Lesná) feletti erdőben. Ez a
kis csúcs azonban egy szikláról kapta a nevét, amelyet hiába keresnénk a
térképen jelzett legmagasabb ponton.
Egy bizarr haramia
Haramia-kőnek a Tarajka
keleti lejtőjén található sziklaképződményt nevezik, amelyet a mai generáció
számára egy oldalára állított álló hamburgerhez hasonlíthatnánk. Ráadásul az
elfordított hamburger be van szorítva két másik szikla közé, és mivel nem fért
be teljesen közéjük, alatta van egy kis hely, melyet akár éjszakai menedéknek
is gondolhatnánk.
A hagyomány szerint ez
a szikla a törvényen kívüliek menedékhelye volt. Hogy a rejtekhely, vagy ez a
ritkán előforduló sziklaalakzat volt-e az oka, hogy a természet alkotta képződményt
Haramia-kőnek nevezték el, ma már csak találgatni lehet. Tény azonban, hogy a múltban
a Haramia-kőhöz pihenőhelyekkel és padokkal ellátott ösvényrendszer vezetett,
és ezt a korabeli útikönyvek (pl. Szontagh Miklós: Tátra-kalauz; 1898) is
jelezték.
A sziklacsoportot a
jég és a víz hozta létre
A szikla nemcsak
alakja, hanem különösen az onnan nyíló kilátás miatt vált népszerűvé. Egy
gerincen, az egykori moréna gátján található, amely az utolsó jégkorszak
maradványaként került ide, amely a Tátrában kb. 60 ezer évig tartott, és kb. 10
ezer évvel ezelőtt ért véget. A Kis- és Nagy-Tarpataki-völgyből (Malá a Veľká
Studená dolina) a mai Rainer kunyhó (Rainerova chata) helyén kifolyó gleccser
hatalmas üstöt vájt a sziklás völgyfenékbe. A gleccser mozgása során kisebb-nagyobb
sziklák sokaságát sodorta magával, majd a mozgás fokozatosan alábbhagyott, míg
végül elolvadt abban a katlanban, melyet ő maga formált. A jég, amely a
sziklákat szállította, létezése során a talajba préselte, majd elolvadva a
terepen lerakta terhét, és kialakította a Haramia-kő csoportját.
A Tátra legnagyobb
tavát őrizte.
A Magas-Tátra egykori legnagyobb
tava a Christel-medencében alakult ki. Még a 35 hektáros Halastó (Morskie Oko)
sem tudta felvenni a versenyt a Christel-medence óriási tavával, melynek 60
hektáros területén akár három Nagy-Hincó-tó (Veľké Hincovo pleso) is elférne. A
jég és a víz, amelyek a jégkorszakban alakították a helyet, tovább folytak
lefelé, így a Tátra egykori legnagyobb tava a kifolyásainak köszönhetően fokozatosan
elvesztette régvolt dicsőségét. Hogy a természeti elemek folyamatos tevékenysége
vagy a szélsőséges csapadék volt-e a fő ok, azt valószínűleg már sohasem fogjuk
megtudni, de a víz Tátraerdőfalva felé áramlott tovább, erodálta, majd végül
teljesen eltüntette a gát déli részét, a tó így elveszett az időben.
Természetes
amfiteátrum
A tó megszűnését
követően a kb. 4 m magas Haramia-kőnek köszönhetően csodálatos kilátás nyílt a
Lomnici-csúcsra (Lomnický štít), a Közép-oromra (Prostredný hrot) és a
Nagyszalóki-csúcs (Slavkovský štít) gerincére. A helyiek és gyakran a művészek
is innen tekintettek le az immár üres Christel-medencére és a mögötte lévő
hegycsúcsokra. A múltban a morénadombot nem borította erdő, mint manapság, ma a
sziklákról korlátozott a kilátás.
Az Ótátrafüredről
induló sikló 1908 decemberében szállította az első turistákat a Tarajkára. A felvonóval
történő közlekedés kényelme természetes elszívó hatást hozott létre, a környező
ösvények, és velük együtt a Haramia-kő is a feledés homályába merültek.
