2021. szeptember 20., hétfő

Nem kell flip-flop papucs vagy tűsarkú ahhoz, hogy valakit baleset érjen

Sok internet felhasználó körében él az a sztereotípia, hogy a hegyekben bekövetkező balesetek gyakran a turisták nem megfelelő lábbelijével függnek össze. A Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) vezetője, Jan Krzysztof egyértelműen tagadja ezt az elméletet. A Tátrában történt balesetekről szóló információkhoz fűzött hozzászólásokban sokszor találunk olyan megjegyzéseket, amelyek az áldozatokat a megfelelő lábbeli hiányával vádolják. Ezeket természetesen általában olyan emberek írják, akiknek kevés ismeretük van a konkrét témáról.
 
- Az időjárásban világszerte bekövetkező változások a hegyeket sem hagyják érintetlenül. A Tátrában is nagyobb a légkör instabilitása.
- Jobb megmenteni valakit, aki csak fél, mint hagyni, hogy egy lépéssel többet tegyen a kelleténél.
- A Tátrában a halálos balesetek fő oka a nagy magasságból történő lezuhanás.
- A biztonság alapszabálya – nem csak a hegyekben – saját képességeink megfelelő felmérése.
A „Teraz Polska” magazin interjúja Jan Krzysztoffal, a TOPR vezetőjével (I. rész).

Teraz Polska (TP): Nemrég hallottam egy Tátrát ismerő embertől, hogy az alapvető biztonsági szabály: reggel menjünk a hegyekbe.
Jan Krzysztof (JK): Az alapvető biztonsági szabály – és nem csak a hegyekben – saját képességeink megfelelő felmérése. Mindig ez a legnehezebb. Különösen az egészségi állapot, az edzettség, a tapasztalat, valamint a túra céljának eléréséhez szükséges idő megfelelő felmérésére hívnám fel a figyelmet. A hegyekbe reggeli órákban való indulásra vonatkozó szabály, amely természetesen még mindig nagyon fontos, elsősorban a nyári viharok miatt fontos, amelyek leggyakrabban délután következnek be. Láthatjuk azonban, hogy az egész világon bekövetkező hirtelen időjárás-változások a hegyeket sem hagyják érintetlenül. A Tátrában is nagyobb a viharok instabilitása. Másrészt, ha reggel indulunk, akkor kevesebb az ember, több időnk van túrázni, és a meleg nyári időben reggel hűvösebb is van. Télen pedig még fontosabb, hogy reggel induljunk, mert a nap nagyon rövid, így a lehető legtöbbet kell kihoznunk a napfényből.
 
TP: A magashegyi időjárást mindig is erős változékonyság jellemezte, és most említette ezt a további instabilitást, amely – ha jól tudom – az éghajlatváltozásból ered.
JK: Teljes meggyőződéssel állíthatom, hogy régebben különösen júniusban és júliusban voltak viharok, melyek az ezt követő hónapokban elhaltak. Az utóbbi években azonban szinte már az egész nyár viharos volt. A téli veszélyek, mint például a lavinák, igen gyorsan váltanak át a nyári veszélyekre, mint pl. a zivatarok. Egyszóval egész évben szembe kell nézni a természet veszélyeivel. Természetesen nem a viharokból eredő kockázatos események jelentik a legnagyobb problémát, mivel nem a viharok a halálos balesetek fő okai. Azt is érdemes kiemelni, hogy egyre jobb időjárás-előrejelzést követhetünk nyomon, és ennek megfelelően tervezhetjük meg a hegyi tevékenységünket. Az időjárás változékonysága azonban, különösen a magas hegyekben, különösen egy olyan kis területen, mint a Tátra, nagyon nagy. Arra sem számíthatunk, hogy ha pl. a Tengerszem-csúcsra (Rysy) rossz az előrejelzés, akkor pl. a Vörös-hegyeken (Czerwone Wierchy) más lesz az előrejelzés. És ismét felmerül a kérdés, hogy még a legjobb előrejelzést is ki kell egészíteni egy kis józanésszel. Eddig még nem találtak ki olyan alkalmazást, amely teljes biztonságot nyújtana az időjárás-előrejelzéssel kapcsolatban.
 
TP: Melyek a halálos balesetek fő okai?
JK: A fő ok a nagy magasságból való lezuhanás. A Tátra lengyelországi része hazánk területének nagyon kicsi, alpesi jellegű magashegyi része. Itt bármilyen, még egy jelentéktelen botlás is halállal végződhet. Lengyelország síkvidéki ország, a turistáknak nagyon kevés tapasztalatuk van a magashegységekről, bár a hegyi turizmus rendkívül népszerű. Ez természetesen üdvözlendő, bár azt is megértem, hogy egyesek számára, akik a turistaszezonban látogatnak el a hegyekbe, ez kellemetlen lehet. A halálos balesetek több mint 90%-ának különböző okból – pl. botlás, megcsúszás vagy rosszullét miatt – nagy magasságból történő zuhanás az oka. Persze mi, akik már csak egy ilyen zuhanás eredményét látjuk, ritkán ismerjük meg a konkrét okot.
 
TP: A Sas út (Orla Perć) számít a legveszélyesebb helynek a lengyel Tátrában?
JK: Technikailag minden bizonnyal a legigényesebb, mászó elemekkel, de számos mesterséges segédeszközzel. Most ismét felújítás következik, mert az erózió által megrongált pontokat helyre kell állítani. E könnyítések ellenére a Sas út egy könnyű hegymászáshoz hasonlítható. Vannak technikai nehézségek, de vannak fizikai és pszichikai nehézségek is. Számos olyan – a közösségi médiában néha kritizált – beavatkozást végzünk, amelyek abból állnak, hogy lehozzuk az úgynevezett pszichoszomatikus sokkot tapasztaló turistát. Ezek legtöbbször drámai helyzetek, amikor az egyén képtelen bármilyen mozgásra. De tudjuk, hogy jobb megmenteni valakit, aki csak megijedt, mintha egy lépéssel többet tenne.
 
TP: A médiában néha a hegyvidéki felelőtlenség jelképe az, aki szandálban megy a Tátrába.
JK: Nem értek egyet a kérdés ilyen módon történő felvetésével, és nem örülök annak, hogy egyre inkább terjed ez a sztereotípia. Nem kell flip-flop papucsban vagy tűsarkúban járni ahhoz, hogy valakit baleset érjen. A legtöbb mentett turista teljesen megfelelő cipőben indul a hegyekbe. Az, hogy valaki flip-flop papucsban vagy túracipőben megy fel a felvonóval a Gáspár-csúcsra (Kasprowy Wierch), vagy gyalog a Halastóhoz (Morskie Oko), higgyék el, hogy egyáltalán nem számít. Másrészt sok turista azt gondolja, hogy ha megfelelő cipője van, akkor bármit megtehet. Nem kell ahhoz teljesen felelőtlennek vagy egyszerűen ostobának lenni, hogy valaki balesetet szenvedjen. A szélsőséges hozzáállás kigúnyolása nem a megfelelő módja a biztonság előmozdításának. Baleset bárkivel megtörténhet, a balesetek elkerülése érdekében mindig megfelelően fel kell mérni a kockázatokat. A tudás, a készségek, az edzettség, az időjárással kapcsolatos információk, a túra célja és az esetleges nehézségek mind fontosak. Minél felkészültebbek vagyunk, annál kevésbé lesznek negatív következményei egy esetleges balesetnek. Elméletileg persze az ember választhatja a legnehezebb útvonalat, dönthet úgy, hogy szóló expedícióra indul, vagy lemondhat a biztosításról. De tisztában kell lennie a kockázattal. Ilyen balesetek előfordulnak, ezért fontos a tudatos választás. Ha már a tudatosságnál tartunk, semmi sem áll az útjában annak, hogy a turista elmondja valakinek, mik a tervei. A legjobb, ha a Tátrában egy igényesebb túrára megbízható partnerrel vagy 2-3 fős kis csoportban indulunk. Ebben az esetben baleset esetén segíthetünk egymásnak. Fontos, hogy hasonló célokkal rendelkező emberek túrázzanak együtt, hasonlóan közelítsenek a hegyekhez annak érdekében, hogy ne legyen ok a konfliktusokra, hogy a túra egy kellemes, ismerősökkel és barátokkal töltött idő legyen.


 
TP: Hogyan kérték a hegyimentők segítségét a mobiltelefon-korszak előtt?
JK: Jelzésekkel. Ez egy nemzetközi módszer, amelyet a világ összes hegységében alkalmaznak – 6 jel percenként. A technika tetszőleges, így lehet hang, fény vagy bármilyen más jel. A válasz egy bármilyen módon adott jel – percenként 3-szor. Egy másik módszer az információ továbbítására egy arra járó turista értesítése, ami azonban nem mindig volt lehetséges. A következő lehetőség volt saját erőből eljutni egy menedékházig, vagy valahogy eljuttatni a balesetről szóló információt egy menedékháznak. Az 1960-as és 1970-es években már volt rádió- és telefonkommunikáció, ami lehetővé tette a hegyimentők értesítését, ami után elindult a TOPR. Azt hiszem, sokan haltak meg azokban az időkben, de nem közvetlenül a sérüléseik miatt, hanem azért, mert senki sem hallotta meg a segélykiáltásukat. Ma már az esetek túlnyomó többségében helyszíni kapcsolatba lépünk a bejelentőkkel. Ez a visszajelzés szempontjából is fontos. Tájékoztathatjuk őket arról, hogy mi fog történni a helyszínen, mikor érkezünk, mit ne tegyenek, hogy ne rontsák a megmenteni kívánt személy állapotát. Manapság sokkal gyorsabban eljuthatunk egy sérült személyhez. Sok esetben ez csak a helikopter elindításához szükséges idő kérdése. A gép felszáll, a pilóta pontosan tudja, hova kell mennie, és 20-30 perccel a baleset bejelentése után az áldozat már a kórházban van.
 
TP: Szlovákiában bevett gyakorlat, hogy az áldozat anyagilag is részt vesz a mentőakcióban.
JK: A rendszer azonban meglehetősen bonyolult, mivel az előző évi mentési munkaórák költségének kiszámításán alapul. Ehhez jönnek még a helikopterhasználat költségei (a HZS olyan helikoptert használ, amelyet nagyrészt egy magáncég bérel). Ezért mindenki, akinek technikai segítségnyújtást nyújtanak, viseli a segítségnyújtás költségeit, bár ez alól a szabály alól számos kivétel van. Általában a mentési díjak beszedéséből származó bevételek – melyeket általában a biztosítók, néha azonban a mentett saját maga finanszíroznak – a Hegyi Mentőszolgálat költségvetésének 8%-át teszik ki. A szlovákok azzal érvelnek, hogy ennek van egyfajta nevelési célzata is, de nekem kétségeim vannak ezzel kapcsolatban. Továbbra is történnek ott balesetek. A szlovákok célja a díj bevezetésekor az volt, hogy tevékenységüket ugyanolyan mértékben támogassák, mint amennyit a TOPR a Tátrai Nemzeti Parkba szóló belépőjegyekből kap. A lengyel megoldás azonban a költségvetésünk akár 15 %-át is biztosítja számunkra. A szlovákoknál viszont nincs belépőjegy, ezt ott nehéz lenne megszervezni. A Tátra területének 4/5 része Szlovákiában található, és a forgalom nagyon szétszórt. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy két nemzeti park is dolgozik a területen, melyeket két különböző minisztérium irányít.
 
TP: Működne-e egy kizárólag professzionális mentőszolgálat lengyel körülmények között?
JK: A TOPR több mint 110 éves tapasztalata és személyes megfigyeléseim alapján arról, hogy a hasonló szolgáltatások hogyan működnek a világban, úgy tűnik, hogy eljutottunk az optimális megoldáshoz. Nem ismerek olyan rendszert, ahol csak hivatásos hegyimentő szolgálat működik. A mentőszolgálatokat mindenhol támogatják, mivel egy-egy akció végrehajtásához szükséges személyek száma nagyon változó. Nehéz lenne számunkra 200 hivatásos hegyimentőt fenntartani. Jelenleg nagyon fontos a saját idejüket áldozó emberek támogatása. Emellett a TOPR-ben szolgáló önkéntesek nagyon gyakran a legmagasabb szinten képzett szakemberek.
Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...