1968-ban, 19 évesen
vett először hordkeretet a hátára, és ment fel vele az akkoriban Nálepka
kapitányról elnevezett, ma Zamkovszky menedékházba. Sportolóként és
jégkorong-kapusként jól bírta a terhelést. „80 kiló körüli árut pakoltam fel,
de nem volt vele gondom" – emlékezett vissza. Az utolsó pillanatig dolgozott,
egészen a közelmúltig hordkerettel a hátán látták, amely mint mondta, békét
hozott az életébe. „Elég csendes ember vagyok, ezért mindenki azt hiszi, hogy mérges
vagyok. De azt gondolom, hogy a szavak néha szükségtelenek, felesleges tovább
értelmezzük őket. Ez a tisztaság, a teherhordás, a völgybe való kilátás sokkal
többet ad nekem, mint szavak. Nagy erő ez” – mondta a „Podtatranské noviny”
című lapnak adott interjúban.
A tátraiak azonban
leginkább a Kő-pataki menedékház (Skalnatá chata) bérlőjeként emlékeznek rá,
mellyel beírta magát a Tátra épületeinek történetébe. Az eredeti épület
alapjain újjáépítette a menedékházat, melynek ő maga volt a gondnoka, ezt az
utóbbi időben fia, Pavol Kulanga vett át tőle.
Legyen könnyű számodra az égi hordkeret. A Nálepku friss bérlőjeként ismertük meg, még csak ismerkedett a házzal és az első lakói lehettünk Gyikoval és Gubeccsel. Vacak volt az agregátor aksija, ő lement és két óra múlva ott volt egy hatalmas aksival és egy hordó sörrel. Nagyszerű vendéglátó volt, ezt a Kőpataki házban is többször megtapasztaltuk. RIP Laco.
VálaszTörlés