Csaknem fél tonna hulladékot szedtek össze önkéntesek a Lengyel-Tátrában Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2020/09/30
Hirdetés
2020. augusztus 22-én kilencedik alkalommal rendezték meg a „Tiszta Tátra” (Czyste tatry) elnevezés hulladékgyűjtő akciót a Lengyel-Tátrában. Ezúttal is az önkéntesek tisztították a Tátra ösvényeit, és bár kevesebb hulladékot szedtek össze, mint egy évvel ezelőtt, látható, hogy sok ál-turista szemét formájában még mindig ott hagyja névjegyét a Tátra ösvényein.
Az akcióra ezúttal 2500 önkéntes jelentkezett, a világjárvány miatt a szervezők ennyi személyben maximálták a résztvevők létszámát. Ezen kívül sok minden más volt, mint ahogy azt a korábbi években megszokhattuk, a szemétszedési akció ezúttal csak egynapos esemény volt, a Równia Krupowa felső részén kialakított bázis nélkül, előadások, műhelybeszélgetések és koncertek nélkül. Az önkéntesek online, vagy a hét legnépszerűbb útvonal bejáratánál lévő mobilpont egyikénél regisztrálhatták magukat. Kuźnice-ben, a Gáspár-csúcsra (Kasprowy Wierch) közlekedő felvonó mellett került a szervezők, nagykövetek, a partnerek és a média részvételével került sor a résztvevők szimbolikus beiktatásra.

A Tátrában hátrahagyott hulladék problémájáról Dariusz Giś, az önkénteseket szervező Tátrai Nemzeti Park (TPN) koordinátora elmondta, hogy a TPN önkéntesei és az általunk alkalmazott cégek szinte minden nap takarítják a Tátrát, így évente több mint 40 tonna hulladékot szállítanak a hegyekből, amivel meg lehetne tölteni a Kościelisko-völgyben (Dolina Kościeliska) található Fenyves-tavat (Smreczyński Staw). „Ez az akció mindenekelőtt lehetővé teszi a természetes környezetben hátrahagyott hulladékkal kapcsolatos problémák nyilvánosságra hozatalát, és reméljük, hogy mindez hatással lesz a rossz szokások megváltoztatására” – mondta Dariusz Giś.
Az egész napos takarítás után az ösvényekről összegyűjtött hulladékot a Palánkos-völgy (Strążyska Dolina) torkolatánál kijelölt helyre vitték, ahol a „Czystej Polski” önkéntesei késő estig lemértek és szétválogatták azt. A takarítás napján a résztvevők 468,5 kg hulladékot és öt köbméter papírt vittek le a Tátrából, ami kevesebb, mint az egy évvel ezelőtt összegyűjtött szemétmennyiség.
Forrás és fotó: https://24tp.pl

Hirdetés
Hirdetés