2018. augusztus 6., hétfő

Egy ismert hegymászó és egy hegyivezető a Tátra újabb áldozatai


Augusztus 4-én a délutáni órákban lengyel turisták értesítették a Hegyi Mentőszolgálatot (HZS) arról, hogy a Hincó-tavi-toronyra (Hincová veža) vezető gerincen lezuhant egy hegymászó. A balesetet szenvedett hegymászó több sziklalépcsőn keresztül összességében több mint 100 métert zuhant, a zuhanás egy sziklás teknőben ért véget. A hegyimentők helikopterrel érkeztek a helyszínre, a zuhanás következtében azonban a lengyel hegymászó olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztett, földi maradványait a hegyimentők az ótátrafüredi hullaházba szállították. Mint kiderült, a baleset áldozata Wojciech Czarny lengyel hegymászó, aki májusban megdöntötte a Nyugati-Tátra főgerincén vezető túra gyorsasági rekordját, a 44 km hosszú, 5400 méter szintkülönbségű utat 9 óra 59 perc alatt maga mögött hagyva.

Augusztus 5-én, vasárnap egy lengyel nő kérte a HZS segítségét, akinek 39 éves, hegyivezetőként is tevékenykedő férje előző nap egyedül indult a Vörös-tavi-csúcsra (Kolový štít). Röviddel reggel 9 óra után a Kis-Karótavi-torony (Malá Kolová veža) közeléből küldött egy SMS-t a feleségének azzal, hogy megy tovább a csúcs felé. A férfi később azonban már nem jelentkezett, és felesége sem tudott vele kapcsolatba kerülni. A lengyel férfi mobiltelefonját nem sikerült bemérni, autója viszont még vasárnap reggel is Javorinán parkolt. A hegyimentők földi úton kezdték meg az eltűnt férfi felkutatását, a helikopter ugyanis a kedvezőtlen időjárási körülmények következtében aznap nem tudott felszállni.
Hétfőn aztán a Belügyminisztérium helikopterével folytatták a keresést, melynek fedélzetéről délután, a Nagy-Karótavi-torony (Veľká Kolová veža) közelében sikerült megpillantani a férfi maradványait. A kiérkező hegyimentők sajnos már csak a halál beálltát tudták megállapítani, a lengyel férfi a közel 100 méteres zuhanás következtében elszenvedett súlyos sérülései következtében a helyszínen életét vesztette.
 
Forrás és fotó: https://www.hzs.sk; https://www.hzs.sk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...