2018. március 13., kedd

Lefagyott fenék és szekerce – nehéz napok a hegyimentőknél


A lengyel Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) fennállásának egyik legmegdöbbentőbb hetét tudhatja maga mögött, hiszen ennyi szokatlan, nem mindennapos bejelentést ilyen rövid idő alatt talán még sohasem kaptak.
A hét egy máig megfejthetetlen, rejtélyes esettel kezdődött. A hegyimentők kaptak egy bejelentést, miszerint egy turistának elfagyott a feneke. Úgy gondolták, hogy ez valószínűleg semmi komoly nem lesz, hiszen munkájuk során láttak már sok elfagyott testrészt, de a helyszínen kiderült, hogy itt teljesen másról van szó. A sebek ugyanis olyan súlyosak voltak, hogy miután a terepen ellátták a férfit, kórházba kellett szállítani. A titokzatos fagyás okai azóta sem tisztázottak…

Később aztán még érdekesebb esethez kellett kivonulniuk. A múlt hét következő sokkoló bejelentése egy férfitől érkezett, aki egyedül indult a Zawratra a Lengyel-Öt-tó völgyéből. Segítséget kért, mert kb. 200 méterrel a hágó alatt elakadt ahogy ő maga mondta a meredek és kemény hóban. Az ügyeletes azt javasolta neki, hogy a lábával rúgjon lépcsőket a hóba, erre azonban a bejelentő azt mondta, hogy nem tud, mert a hó túl laza. Ráadásul a férfi azt állította, hogy nem tud elmozdulni a helyéről. A hegyimentők ezután elindultak a bejelentőhöz. A helyszínen aztán kiderült, hogy a férfinak nem hogy nincs hágóvasa, de a kezében a jégcsákány helyett egy szekercét tartott… A hegyimentő elvette a férfitől a szerszámot, és bekísérte a menedékházba.
A legfurcsább bejelentés azonban csak ezután következett. Annak ellenére, hogy ebben az esetben anélkül meg lehetett oldani az ügyet, hogy a hegyimentőket a helyszínre küldték volna, a bejelentés oka miatt mindenképp helye van ezen a listán. A hegyimentőket ugyanis a Gáspár-csúcsa alatti sípályáról hívta fel egy nő, és kérte, hogy küldjenek hozzá egy hegyimentőt, aki rögzíti a cipőjét a sílécére. A nő a férjével síelt, és közben elesett, Szerencsére semmi baja nem történt, de a síléce leoldott, és mivel a meredek lejtőn sem ő, sem a férje nem tudta rögzíteni, azt kérte, hogy menjen le hozzá egy hegyimentő, és rögzítse a cipőjét a sílécéhez. A nőt végül sikerült meggyőzni, hogy sokkal egyszerűbb lesz, ha félrehúzódik egy laposabb részre, és megpróbálja ő maga rögzíteni a kötést.
Forrás és fotó: https://wiadomosci.wp.pl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...