2017. október 24., kedd

130 éve született Rokfalusy Lajos

130 évvel ezelőtt, 1887. október 24-én született Rokfalusy Lajos (1887-1974) tanító, iskolaigazgató, aki Grósz Alfréd kortársa­ként az egyik legkitűnőbb hegymászónak számított. Iglón töltötte ifjúságát, a középiskolában Hajts Béla tanítványa volt. 1906-tól mászott a Magas-Tátrában, egyes vélekedések szerint 22 év alatt Grószhoz hasonlóan ő is megmászta a Magas-Tátra minden csúcsát, bár némely kutatók ebben kételkednek. Tény viszont, hogy az 1910-es évek elején a legaktívabb téli hegymászók közé tartozott. Leggyakoribb kötéltársai Grósz Alfréd és Kregczy Tibold volt – ők voltak a híres szepesi trió –, de más hegymászókkal is túrázott. Számtalan mászóútja során ebben az időszakban 20 első téli mászást vitt véghez, ami figyelemreméltó teljesítmény. Hajts Béla tanítványaként tevékeny részese volt a Felvidék paradicsoma (mai nevén Szlovák paradicsom) több szurdokának feltárásában.
A Tátrai Önkéntes Mentő Bizottság (TÖMB) tagjaként hegyimentőként is tevékenykedett, hegyivezetőket és sízőket is oktatott. 1912-től volt a Zöld-tavi menedékház gondnoka, az I. világháborúban a Zöld-tavi menedékháznál – mint civil oktató – a honvéd sí- és hegymászó kiképzést vezette. Kedélyes, jó humorú embernek ismerték, 1906-tól Szepes megyei iskolákban, többek között Koromopán és Iglón tanított, Trianon után azonban Magyarországot választotta, Salgótarjánba költözött, és így, bár szép kort ért meg, tátrai hegymászó-pályafutása gyakorlatilag 1920-ban befejeződött. Túrái leírása – „Életem útja” című életrajzi könyvéhez hasonlóan – kéziratban maradt fenn, a könyv sorsa azonban ismeretlen.

Rokfalusy Lajos naplótöredéke: Gerlachfalvi-csúcs (2663 méter).

„Alighogy hazatértem, már újból vitt a vágy. Augusztus 7-én este fölutaztam Füredre s rátértem a Sziléziai menházba vezető útra. Egyedül, szótlanul ballagtam. Úgy Kereszthalom táján szóba álltam egy kötéllel fölpáncélozott alacsony termetű hegymászóval, kitől megtudtam, hogy Eggenhoffer k.e. tényleg a menházban van. Még egy pár szó megtett túrákról s holnapi célomról s ment ki-ki a maga útján. Már sötét este volt, midőn elértem a menházat, hol a bérlőtől megtudtam, Eggenhoffer k. e. két vezetővel már felment a Ferenc József csúcsra, hol este kivilágítást rendez őfelsége születése évfordulója alkalmából.”
„Reggel már 4 óra táján távoztam s elhaladva az Örökeső mellett, nemsokára átléptem a patakot s jó ösvényen elértem a "próbát". A vaskampók s láncok átsegítenek e részleten is s most gyepes omlós kőzeten a Katlanrésnek tartok. Útközben elmellőzöm Eggenhoffer k.e.-t ki már lefelé igyekezett. Amint felértem a résbe egy társasághoz csatlakozom s most együtt folytatjuk az utat, mely hol föl - hol le vezet, de egy cseppet sem kényelmetes. A Dromedárháton hagyva a társaságot hamarabb érem el a csúcsot, hol még láthatók az éjjeli tűz nyomai. A csúcs jelző zászló nemzeti szine még üde, hisz ma lett felállítva. A virágokkal ékesített emléktábla megkapó. Leteszem zsákomat csákányomat s kötelemre ülve nézem mind mászik négykézláb egy kis gyermek folyton kiabálva: "Keresztapa ne segítsen". Pont 9-kor ér fel a gyermek, kinek bizonyítványt állítottak ki, hogy e mai napon tényleg fennt állt Magyarország legmagasabb ormán, a jelenlévők aláírták. Csókási István 9 éves, IV. elemit végzett pesti fiú volt a fiatal hegymászó, ki csupa élet, víg kedély. Hangos lett az orom. Mind többen, többen lettünk. Pedig úgy szerettem volna belemélyedni a hegyóriásnak e magaslatáról a környező kilátásba. Nem volt lehetséges. Csak futólag pillantottam meg a Batizfalvi-gerincet, a Koncsisztát, Tátra csúcsot, Tengerszem-csúcsot, Mártát, Rumannt, Ganeket. Láttam a mélyen fekvő Kacsa-völgyet. Keletnek a Bibircs csoportot, a Középormot, a Jég-völgyi-csúcsot. Hiába akartam a kilátás élvezetét jobban kihasználni nem volt lehetséges.”
„Röviddel 10 óra előtt indultam lefelé, s a Batizfalvi-völgybe vezető úton ereszkedtem alá, mely - nem ismerve az utat - nem kevés fáradságba került. 12-kor már a tónál költöttem el ebédemet.”
„Tanakodni kezdtem, merre jutok most át a Poprádi-tóhoz? Kész a terv. A Koncsisztán át, mely könnyen megjárható. Úgy is lett. Igen lassan, de elértem ormát, s fél órai pihenő után ereszkedni kezdtem a Luka-hágóra, mit szerencsésen elértem. Innen két út közt lehetett választanom. A Tupa s Oszterván át, vagy le a Jeges-tóhoz és a Poprádi-tóhoz? Az előbbit választottam, mely folytonos kilátást biztosított a Omladék-völgyre s a háttérben levő Menguszfalvi-csoportra. Sokkal hosszabb volt a gerinc, mint ahogy gondoltam, s már 8 órát mutatott órám, mire elértem a menházat, hol Barabás tanár s társa már aggódva várt.”
„Másnap, 19-én, a Tengerszem-csúcs: idő kedvező, kilátás pazar. Este hazautazás. Nehéz szívvel vettem búcsút kedves hegyeimtől, hisz vége már arany szabadságomnak s már holnap megnyílik a tanév. Még egy búcsú pillantás s robogott vonatom Igló felé.”
„Nagyban készülődöm már s lázasan pakkolok, egyszerre csak levél érkezik Grósz Alfrédtól. Végigolvasom a megnyerő kedves sorokat egyszer, kétszer, háromszor s csak az világtik ki, hogy akivel én aug. 17-én este a Sziléziai-házba menet szót váltottam - Grósz Alfréd. Túrára hív! Habozom, menjek, ne menjek? Nem tudom mit csináljak. 27-ére tervez túrát s nekem 28-án kell állásomat elfoglalni. Végre elhatározom: megyek. Gyorsan írom soraimat s elfogadom meghívását s tervét. 26-án este ismét egyedül hagyom el Csorba állomását s igyekeztem a tavat elérni s elhagyni, miután a Poprádi-tónál kell Grósz úrral találkozni. Siettem, hogy minél előbb szoríthassak vele kezet. Lefelé menet a Triganról találkoztam ifj. Spitzkopf Pállal kitől megtudtam - Grósz úr ott van már. Egy-két szó váltása után gyorsított léptekkel robogok tovább s beérve a menházba tudakozódom, itt van-e Grósz úr? Igen - feleli Nelly k.e., már várja a tanító urat. S megmutatja hol ül s én bemutatkozom. Csakhamar jó barátságot kötünk s megállapodunk holnapi tervünkben. Bástya-gerince. Víg poharazás közben elmondjuk egymás élményeit, melyek mindegyikéből tanulságokat szőttem benne. Előadó képessége oly megkapó volt, hogy órák hosszáig képes lettem volna feszült figyelemmel hallgatni. Végre aludni tértünk.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...