2017. május 5., péntek

Medve ül a fán két kölykével Ótátrafüreden - Frissítve!

Május 5-én, pénteken reggel Ótátrafüredre riasztották a környékbeli tűzoltókat, ahol a bejelentés szerint egy medve két kölykével együtt felmászott a település központjában lévő egyik fenyőfára. „Az egység megérkezése után kollégáim megállapították, hogy a medve két kölykével együtt felmászott a kb. 20 méter magas fára” – mondta az Eperjesi Tűzoltóság regionális igazgatója. A tűzoltók kötéltechnika alkalmazásával egy közeli épület felé húzták a fát, majd nagynyomású vízsugárral próbálták meg a medvét megijeszteni, azt remélve, hogy ettől önszántából visszamászik a földre. Mivel azonban nagy volt a kockázata annak, hogy ettől a kölykök a földre eshetnek, a tűzoltók hamarosan befejezték ezt a tevékenységet.

A természetvédőkkel egyetértésben a városi rendőrség munkatársai folyamatos megfigyelés alatt tarják a helyszínt. Ahogy arról Pavol Majko, a Tátrai Nemzeti Park Igazgatóság (Správa TANAPu) igazgatója beszámolt, a nőstény két kölykével csütörtökről péntekre virradó éjszaka a Bilík menedékház közeléből húzódott le a településre. „Jelenleg Ótátrafüred központjában, egy fa tetején ülnek, és valószínűleg nagyon ijedtek lehetnek” – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a TANAP szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetet. „Kérjük a lakosságot és a turistákat, hogy szükségtelenül ne zavarjuk az ijedt állatokat” – tette hozzá.


Frissítés 2017. május 7-én 11:00 óra:
Szakemberek szerint az anyamedve – amely állítólag mintegy három éve kisebb-nagyobb gyakorisággal meglátogatja a Bilík menedékház környékét – egy nagytestű hím medvétől megrémülve menekült bocsaival a fa tetejére, hogy megóvja őket tőle. A medvék reggel hét órakor telepedtek meg a fán, a munkások ekkor lettek rájuk figyelmesek.
Soňa Paulovičová, a Bilík menedékház üzemeltetője azt is elmondta, hogy az anyamedve idén hozta világra két bocsát. A  környéken egy mintegy 300 kilós, a kisbocsokat veszélyeztető hím medve ólálkodott, vélhetően ezért húzódott meg az emberek környezetében. Az immár 3 éve általa üzemeltetett menedékház környékén időről-időre felbukkanó testes állat meglehetősen szelíd, egyáltalán nem tart az emberektől, minden további nélkül elsétál az útjába tévedők mellett.
A medvét állítólag már tavaly ki akarták lőni, mert rendszerint a reggeliző emberek közelében, a menedékház terasza alatt tanyázott. Akkor azonban a menedékház alkalmazottainak még sikerült meglágyítaniuk a vadászok szívét, mondván majd petárdákkal távol tartják az egyébként ártalmatlan erdei betolakodót. Paulovičová közlése szerint azonban mára már az efféle hangkeltő eszközöktől sem riad vissza. „Ide tartozik. Mi vagyunk itt létszám felettiek“ – jegyezte meg a medve és kis bocsok további sorsa miatt aggódó Soňa Paulovičová, a menedékház üzemeltetője.
 
Pénteken délután három óra körül az anyamedve lemászott a fáról, és a közeli szemetes konténerek felé futott, majd eltűnt a fák között. Kisvártatva azonban visszatért, lehozta a kölyköket a fáról, és ezután a medvecsalád békésen visszatért az erdőbe.
Fotó: Jozef Kubáni, ‎Gabriela Kupkova Bacova

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...