Život v oblakoch / Élet a felhők felett Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2016/12/14
Hirdetés
Ahogy Noé bárkája lebeg az időben, a tátrai zerge és más, a Tátrában élő állatfaj úgy próbálja meg túlélni a zord, sarkvidéki körülményeket több mint tízezer éve. Ebben a magashegyi környezetben, amelyet az év több mint felében hó borít, az ember a mai napig is csak alkalmi vendégnek számít. Ennek is köszönhető, hogy a Tátrát még mindig az állatvilág egyedülálló szigeteként ismerhetjük.
A 2016. december 9-én bemutatott „Život v oblakoch” a legújabb tátrai trilógia első filmje, és az egyetlen, amely még 2016-ban bemutatásra kerül. Az Arolla Film legújabb alkotása talán a legnagyobb kihívás volt a film készítőinek, akik az elmúlt három évben a „Tajomné Karpaty” (Rejtélyes Kárpátok) elnevezésű projekt megvalósításán dolgoztak. Az egész éves forgatás ilyen zord körülmények között nem csak fizikailag megterhelő, de gyakran veszélyes is. A filmesek együtt éltek a zergékkel a meredek sziklákon annak érdekébenb, hogy életük legintimebb pillanatait is rögzítsék. Ez egy csaknem függőleges világ, amely azonban nem csak a zergékből és a mormotákból áll, akik az egész évet itt töltik.
A „Život v oblakoch” tele van ellentmondásokkal. A törékeny zergegidákról azt gondolhatnánk, nem is tartozhatnak ehhez a zord környezethez. Mégis tökéletesen illeszkednek a tomboló időjáráshoz, és láthatóan teljes mértékben élvezik az életet ezek között a mostoha körülmények között. Boldogan ugrándoznak a tavaszi havazás idején is. Nyáron aztán a szarvasok és a medvék is feltűnnek a zergék birodalmában, akiknek a sorsa szorosan összefondóik a szenvedélyes szarvasbőgés időszakában. De a zergék életének legnagyobb próbatétele a hideg. A téli napokban a mély hó, a viharok, a lavinák és az éhezés nehezíti életüket. Aztán mintha ez nem lenne elég, még a ragadozók is megpróbálják elkapni a legyengült állatokat. A zergék birodalmának legveszélyesebb ellensége a hegyek legrejtélyesebb lakója, a hiúz.
A film a premier után megvásárolható lesz DVD-n vagy BluRay-en, melyek megvásárlásával az alkotók munkáját támogathatjuk.

 
Forrás és fotó: http://www.arollafilm.com
Hirdetés
Hirdetés