2016. december 31., szombat

Körkapcsolás a hegymászóhoz

Ivan Bajo nagyszombati (Trnava) hegymászó-oktató és pszichológus történetei az 1960/1970-es évekből (Fordította: Szabó Gábor)
Kedves hallgatóink. Az NB I. harmadik fordulója első félidejére az önök számára nem mindennapi, vonzó és egyedi meglepetést készítettünk – helyszíni közvetítést egy hegymászó túráról a Magas-Tátrában. Ezért ne vesztegessük az időt, és adjuk át a szót a riporterünknek.
- …Igen, itt vagyok, sportbarátaim, üdvözlöm önöket a tátrai nagyságok alól, a megragadó tátrai környezetből. Állomáshelyünk 2015 méter magasan van, nem messze a Téry háztól, innen fogjuk messzelátóval követni a hegymászókat a Sárga-fal északi falán, mely előttünk van, akárcsak a tenyerünk. Ez az első rádióközvetítés egy mászóútról, tehát bizonyos módon történelmi riport.

De nézzük csak, mi történik a falban. Igen, igen... már látom. Akcióban van az előlmászó, Karabíner Ignác falmester, a Netovább Sportegyesület egykori üdvöskéje, mely egyesület csúszó-mászó szakosztálya a városi ranglista 11. helyén áll, és nagy valószínűséggel el kell búcsúznia a további mérkőzésektől. Ignác jelenleg a bivakfalvai Nittmesterek csapatában mászik, amely a járási asztalifoci bajnokságon utcahosszal vezet. Megkérdeztem Ignác falmestert, menyit kapott az átigazolásért, de ő csak kimeresztette a szemét, a homlokára mutatott (valószínűleg neurotikus szimptóma, amit a hegymászástól kapott), szó nélkül magához vette a dolgait és elindult a falhoz.
De mi is térjünk vissza a mászó tevékenységéhez. Ignác szép stílusban halad. Először a jobb kéz… és most, igen, most a bal láb következik. Átgondoltan kinyújtja a bal kezét… és… feltételezem, hogy… igen, helyesen feltételeztem, taktikailag bölcsen előretolta a bal lábát. Valóban, gyönyörűen mászik ez a fiú! Jobb, bal, jobb, bal. Ez ugye a modern iskola, és Ignác valóban remekül mutatja be! Nagy kár, hogy a hegymászásban nincsenek viadalok, versenyek, bajnokságok, mennyivel vonzóbb lenne a nézők számára. Kár, hogy nem építenek hegymászó stadionokat, ahol a hegymászók mesterséges betonsziklákon mérkőzhetnének. Hány nézőt csábítanának oda ezek a versenyek!
De térjünk megint vissza a falhoz! Az elölmászó a falmester biztonságával halad. Már több mint egy órája van a falban, és még nem esett le. A legnehezebb részeket is átmássza, nem hagyja ki őket, feltartóztathatatlanul halad, jobb-bal, jobb-bal… Még mindig nem esett le. Ami biztos nagy eredmény tőle. A beszállás előtt megevett egy teli kondér zabpelyhet! Kalória-bomba! Pelyhek a mi legkiválóbb zabunkból, amelyet a mi önfeláldozó földműveseink termesztettek a versenylovak, na meg a hegymászók számára.
Ignác eközben a Fekete-áthajlás alá került – szöget ver be. Egész idáig hallatszik az acél pengése. Az NB II-ben jól ment a csapatnak az első időben, egy ideig vezették a mezőnyt, a tavasz azonban gyengébb formában találta őket, és így a táblázat közepén horgonyoztak le. De térjünk vissza megint csak a falba. Ignác elölmászó még mindig nem esett le! Lehorgonyzott az áthajlás alatt, és behúzza a másodmászót. Úgyhogy a közvetítésünk végéig már nem valószínű, hogy leesik. Abból, amit eddig láttam, leginkább az lepett meg, hogy az elölmászó anélkül mászik, hogy lasszót vessen, vagy szigonyokat lőjön a fölötte lévő, kiugró sziklára, sőt, még csak gumi tapadókorongokat sem használ. Speciális ragasztót sem vesz igénybe, ahogy a laikusok többsége ezt elképzeli.
A kötélen a második, Grigri Béla, a Tapadókorong SC-ből, tehetséges mászó, aki mögött már a keresztesi sziklák legnehezebb útjai vannak. Nagyon gyorsan halad. Már az áthajlás alatt van. Megfogja a szöget… és esik… igen, kedves hallgatóink… azzal együtt esik… már csak két-három méter, és mégis!... Sikerült elkapnunk a mászás drámai pillanatát. Mégis csak sikerült! Grigri most lóg, himbálódzik a kötél végén, akár egy vásári majom a gumin. Valamit kiabál. Talán segítségért kiált. Ööö… Nem, nem! Ránk kiált.
- Elnézést - kiáltom feléje, megkérdem tőle, hogy mit akar.
- Miii vaaan?... Miii?... Hova menjünk?... Mi… mibe?... Aha…
Kedves hallgatóink, a mi időnk már elfogyott, továbbadjuk a szót a Mount Everest alaptáborába, kívánjuk a mi kettesünknek a falban, hogy a mászást sikeresen fejezze be, és mielőbb érjen le ide, a menedékházhoz, mert különben betyáros jókedvünkben menthetetlenül megisszuk az utolsó korsó sört is, és akkor aztán igazán elmondhatja: „…így jártam…”
Visszaadom a szót a stúdiónak.

Forrás: http://www.fsz.bme.hu; Fotó: Marek Loduha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...