Ivan Bajo nagyszombati
(Trnava) hegymászó-oktató és pszichológus történetei az 1960/1970-es évekből
(Fordította: Szabó Gábor)
Kedves hallgatóink. Az
NB I. harmadik fordulója első félidejére az önök számára nem mindennapi, vonzó
és egyedi meglepetést készítettünk – helyszíni közvetítést egy hegymászó
túráról a Magas-Tátrában. Ezért ne vesztegessük az időt, és adjuk át a szót a
riporterünknek.
- …Igen, itt vagyok,
sportbarátaim, üdvözlöm önöket a tátrai nagyságok alól, a megragadó tátrai
környezetből. Állomáshelyünk 2015
méter magasan van, nem messze a Téry háztól, innen
fogjuk messzelátóval követni a hegymászókat a Sárga-fal északi falán, mely
előttünk van, akárcsak a tenyerünk. Ez az első rádióközvetítés egy mászóútról,
tehát bizonyos módon történelmi riport.
De nézzük csak, mi
történik a falban. Igen, igen... már látom. Akcióban van az előlmászó,
Karabíner Ignác falmester, a Netovább Sportegyesület egykori üdvöskéje, mely
egyesület csúszó-mászó szakosztálya a városi ranglista 11. helyén áll, és nagy
valószínűséggel el kell búcsúznia a további mérkőzésektől. Ignác jelenleg a
bivakfalvai Nittmesterek csapatában mászik, amely a járási asztalifoci
bajnokságon utcahosszal vezet. Megkérdeztem Ignác falmestert, menyit kapott az
átigazolásért, de ő csak kimeresztette a szemét, a homlokára mutatott
(valószínűleg neurotikus szimptóma, amit a hegymászástól kapott), szó nélkül
magához vette a dolgait és elindult a falhoz.
De mi is térjünk
vissza a mászó tevékenységéhez. Ignác szép stílusban halad. Először a jobb kéz…
és most, igen, most a bal láb következik. Átgondoltan kinyújtja a bal kezét…
és… feltételezem, hogy… igen, helyesen feltételeztem, taktikailag bölcsen előretolta
a bal lábát. Valóban, gyönyörűen mászik ez a fiú! Jobb, bal, jobb, bal. Ez ugye
a modern iskola, és Ignác valóban remekül mutatja be! Nagy kár, hogy a
hegymászásban nincsenek viadalok, versenyek, bajnokságok, mennyivel vonzóbb
lenne a nézők számára. Kár, hogy nem építenek hegymászó stadionokat, ahol a
hegymászók mesterséges betonsziklákon mérkőzhetnének. Hány nézőt csábítanának
oda ezek a versenyek!
De térjünk megint
vissza a falhoz! Az elölmászó a falmester biztonságával halad. Már több mint
egy órája van a falban, és még nem esett le. A legnehezebb részeket is
átmássza, nem hagyja ki őket, feltartóztathatatlanul halad, jobb-bal, jobb-bal…
Még mindig nem esett le. Ami biztos nagy eredmény tőle. A beszállás előtt
megevett egy teli kondér zabpelyhet! Kalória-bomba! Pelyhek a mi legkiválóbb
zabunkból, amelyet a mi önfeláldozó földműveseink termesztettek a versenylovak,
na meg a hegymászók számára.
Ignác eközben a
Fekete-áthajlás alá került – szöget ver be. Egész idáig hallatszik az acél
pengése. Az NB II-ben jól ment a csapatnak az első időben, egy ideig vezették a
mezőnyt, a tavasz azonban gyengébb formában találta őket, és így a táblázat
közepén horgonyoztak le. De térjünk vissza megint csak a falba. Ignác elölmászó
még mindig nem esett le! Lehorgonyzott az áthajlás alatt, és behúzza a
másodmászót. Úgyhogy a közvetítésünk végéig már nem valószínű, hogy leesik.
Abból, amit eddig láttam, leginkább az lepett meg, hogy az elölmászó anélkül
mászik, hogy lasszót vessen, vagy szigonyokat lőjön a fölötte lévő, kiugró
sziklára, sőt, még csak gumi tapadókorongokat sem használ. Speciális ragasztót
sem vesz igénybe, ahogy a laikusok többsége ezt elképzeli.
A kötélen a második,
Grigri Béla, a Tapadókorong SC-ből, tehetséges mászó, aki mögött már a keresztesi
sziklák legnehezebb útjai vannak. Nagyon gyorsan halad. Már az áthajlás alatt
van. Megfogja a szöget… és esik… igen, kedves hallgatóink… azzal együtt esik…
már csak két-három méter, és mégis!... Sikerült elkapnunk a mászás drámai
pillanatát. Mégis csak sikerült! Grigri most lóg, himbálódzik a kötél végén,
akár egy vásári majom a gumin. Valamit kiabál. Talán segítségért kiált. Ööö…
Nem, nem! Ránk kiált.
- Elnézést - kiáltom
feléje, megkérdem tőle, hogy mit akar.
- Miii vaaan?...
Miii?... Hova menjünk?... Mi… mibe?... Aha…
Kedves hallgatóink, a
mi időnk már elfogyott, továbbadjuk a szót a Mount Everest alaptáborába,
kívánjuk a mi kettesünknek a falban, hogy a mászást sikeresen fejezze be, és
mielőbb érjen le ide, a menedékházhoz, mert különben betyáros jókedvünkben
menthetetlenül megisszuk az utolsó korsó sört is, és akkor aztán igazán
elmondhatja: „…így jártam…”
Visszaadom a szót a
stúdiónak.
