Elektromos autókat teszteltek a Halastó felé vezető úton Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2016/11/08
Hirdetés
Az elektromos autó prototípusa már túl van az első teszteken. A jármű alakja és megjelenése nem különbözik a Halastóhoz vezető útvonalon napjainkban használt lovaskocsiktól, a különbség a meghajtásban van. „Az autókat a lovaskocsik útvonalán teszteltük, és rövid ideig maximális teljesítményt alkalmaztunk. A teszt során felbukkant néhány hibaforrás, melyet a későbbiekben javítani kell” – mondta Łukasz Janczy, a Tátrai Nemzeti Park (TPN) illetékese. A jármű teljesen automatikusan működik, teljesítménye a lovaskocsi és egy szabványos autó teljesítménye között van, menet közben egy processzor választja ki a megfelelő üzemmódot. Az akkumulátor élettartama kimondottan nagynak mondható, akár egész nap lehet használni. A lefelé vezető úton működésbe lép az elektromos fék, amely egyúttal tölti is az akkumulátort. Az autó első, hátsó és manuális fékkel is fel van szerelve. „Az akkumulátorok fogyasztása elhanyagolható, egy le-fel menetben mindössze a teljesítményének 10 %-át fogyasztja. Így az autó akár egész nap működhet egy akkumulátorral. Az alkalmazott technológia a mai legmodernebbek közé tartozik, és kifejezetten ezekhez a körülményekhez lett tervezve. Az akkumulátorok töltése normál fali aljzatból történik, amilyen a háztartásokban megtalálható, így a töltés semmilyen speciális felszerelést nem igényel” – tette hozzá a szakember.

A Halastóhoz vezető útvonalon jelenleg is közlekedő lovak nagyon nehéz munkájára a környezetvédelmi szakemberek és az állatvédők többször is tiltakozó akciókkal hívták fel a figyelmet. A nemzeti park 2016. februárban írta ki a pályázatot az elektromos meghajtású járművek prototípusának legyártására. A pályázati kiírás szerint automatikusan működő autókat kell építeni, amely a terheléstől függően önállóan állítja be a szükséges teljesítményt. Fontos kritérium, hogy a jármű motorjának lejtős terepre érve szüneteltetnie kell a működését. A most kipróbált prototípus tervezése és megépítése több hónapot vett igénybe. „Tovább folytatjuk a teszteket. A járművet mindenféle időjárási körülmények között és minden évszakban ki kell próbálni, meg kell vizsgálni. Csak a mindenre kiterjedő vizsgálatok után dönti el a nemzeti park, hogy megvásárolja-e az elektromos autókat” – fejezte be mondandóját Łukasz Janczy.

Forrás és fotók: http://krakow.wyborcza.pl
Hirdetés
Hirdetés