2016. július 11., hétfő

Csak tudatlan ember kereshetett aranyat a Krivánon

Miért is görbe a Kriván? Azt mondják, hogy ez a bányászok lelkiismeretét terheli. Addig bányásztak aranyat a belsejében, amíg a csúcs veszélyesen megdőlt... Egész nap fekvő helyzetben bányásztak. Másképp nem lehetett, mert a bánya szűk volt, a gránit túl szívós, és a technika nagyon primitív. De olyan gyorsan kellett dolgozniuk, ahogyan csak lehetett, mert egy évben csak három hónapot tudtak dolgozni. Hosszabban nem engedték a mostoha tátrai körülmények, alig hogy elkezdték, abba kellett hagyni a túlzott hideg miatt. A tárnákat befújta a hó, a szűk járatokat beborította az első fagy, a véső és kalapács kicsúszott az elgémberedett ujjak közül. Némelyiküknek csak fa lábbelije vagy vasalt bocskora volt, különben úgy öltöztek, mint a favágók, irhadarabokat csavartak maguk köré, amelyek a hegyes szikladaraboktól is megvédték őket. Bár színaranyat csak jelentéktelen, szabad szemmel alig látható szemcsékben találtak a kovakő erekben, a kemény gránitba ágyazódva, sosem vesztették el reményüket, hogy a Kriván alatt egyszer gazdag aranybányát találnak.

A gazdagság látomása kergette őket a hegyekbe
Ma már kevesen tudják, hogy a Kriván megmászása közben hosszú évek óta benőtt régi bányászösvényeket is maguk mögött hagynak. A leggörbébb tátrai csúcs története az arannyal a XIII. században kezdődött. A hegyoldalak talán soha azelőtt nem voltak tele úgy élettel, mint amikor Németországból vállalkozó kedvű telepesek érkeztek, akik a közeli Hibbe (Hybe) községben telepedtek meg. A Hybica folyócska barázdákat vésve folyt alá Kriván meredek letörésein át, értékes gazdagságot tárva föl előttük.
A hibbbeiek talán véletlenül találtak rá, talán azok a tapasztalatok bátorították őket, amelyeket még őseik szereztek Németországban az ércbányászattal kapcsolatosan. Aranyat kezdek mosni a folyó hordalékában és néma ámulatba estek afölött amit találtak – az aranymosó serpenyők alján talált sok csillogó apró aranyszemcse hallatlan gazdagság ígéretével csábította őket. A Kriván egy egész aranybánya, vélték akkor sokan, akik nem ismertek más életet, mint a kemény mezei robotot. A látomás egyre feljebb hajtotta őket a hegyekbe, a hegy gyomrában is az értékes érc után kezdek kutatni. Akkor még nem sejtették, hogy a Magas Tátra egyetlen aranylelőhelyére bukkantak, ahová az út hosszadalmasabb és fáradságosabb lesz, mint bármi, amire eddig életükben vállalkoztak.

Aranyat bányásztak, de meg nem gazdagodtak
A bányászok évek alatt elkezdték áttörni a kérlelhetetlen gránitsziklát, az arany nem hagyta őket aludni. A bányászat fejlődésében II Miksa magyar király és német-római császár szerezte a legnagyobb érdemeket a XVI. század második felében. A Krivánon aranybányát nyittatott, a déli- és délnyugati lejtőkön további tárnákat vágtak. A Nagy-vályú (Veľky žľab) alján, részben törpefenyővel benőve, lépcsőket építettek, ahol könnyebb volt felaprítani a kibányászott ércet.
Máig felismerhetőek egy szilárd bányaút nyomai, amelyet Miksa útjának neveztek, ahol valamikor régen a meggazdagodás reményében a magasba kapaszkodtak a bányászok. „A kifejtett munka sosem termelt nyereséget, de az emberek megszállottak lehettek. Az arany csábít, mindig azzal a látomással bányásztak, hogy rábukkannak az aranyérre” – mondja Monika Orvošová geológusnő.
Akárhogy igyekeztek, minden erőfeszítésük veszteséges maradt, de hogy ez ne legyen elég, a bányászokat a bányatulajdonosok is kizsákmányolták. Legföljebb néhány méter járatot sikerült vágni a kovaerekbe egy egész év alatt. „Egy dolog teljesen biztos – csaknem lehetetlen, őrült vállalkozás volt a bányászat ezekben a magasságokban” – véli a geológusnő. A TANAP őre, Ján Šeleng nemrég találta meg a Mária-Terézia tárnát, ezt tartják a Krivánon a legmagasabban fekvő tárnának.

Nem ismerték a nyugalmat
Már az első bányászok is keresték a módját, hogy a kimerítő munkát legalább egy kicsit megkönnyítsék. Mivel az összes aranytartalmú kovarérc vízszintesen helyezkedik el, fekve dolgoztak és faragták a követ. „Az arannyal sosem az a helyzet, hogy találnak egy eret, és megtalálták a kincset. Többnyire szívós kovaércet kell aprítani, az arany az érc belsejében van elrejtve, valószínűleg így a legegyszerűbb kinyerni” – mondja Orvošová.
„Az ereket nagy facövekek segítségével repesztették szét, főleg fenyőből, ezeket a természetes repedésekbe ütötték be, vagy tűzzel segítettek, amelyet a tárnák belsejében gyújtottak meg, aztán vízzel öntöztek, amíg a falak megrepedeztek és szétestek. A bányászok élete néhány évvel később – amikor már puskaport is használtak – sem lett könnyebb a Kriván alatti bányákban” – írja František Bakoš, az „Arany Szlovákiában” című könyvében.
A járatok magassága ritkán haladta meg az 1,3 métert, a nehéz tömböket a bányászok a kezükben vitték ki embernyi szélességű járataikon. A pihenés ritka érték volt, amit sokan közülük sosem ismertek. Ha megadatott egy rövid álom, azt is megkeserítette a hajlékok hideg és sötét fala – ezeket szerszámkamráknak nevezték, amelyeket száraz helyen építettek, megmunkálatlan gránitkőből. A réseket mohával tömték ki, a tetejére fát tettek, hogy megvédjék magukat az erős tátrai szelektől és esőktől. Ezekből mára csak nyomok maradtak meg, szétesett alacsony falacskák formájában, amelyek homályosan emlékeztetnek a Kriván alatti aranybányászat időszakára.

Végül feladták
A bányászok a Krivánra végül nem csak csákányaikat és lámpásaikat vitték, hanem lovakat és öszvéreket is. Czirbesz Jónás András bányászati vállalkozó is így kapaszkodott a Krivánra 1772-ben. „Lovon ment föl a csúcsra is, olyan jól kiépítették és megszilárdították az utakat. Egy ló ment elöl, utána egy kétkerekű kiskocsi, hátulról egy másik ló, mint támasz” – mondja Orvošová.
Maga Czirbesz is említi visszaemlékezéseiben, hogy egyetlen csúcsot sem talált a Kárpátok csúcsai között, ahol ekkora erőfeszítéssel és ilyen sokáig bányásztak volna mint a Krivánon Liptó megyében. Úgy becsülik, hogy a Kriván alól a bányászok összesen nem termeltek ki 50 kilogramm aranynál többet. Bár a hegy gyomrában találtak antimonitot, rezet és cint is, ezekből a drága fémekből sem volt elég, végül föladták a bányászatot. Mikor 1788-ban a bécsi Karol Brixen,a térképészeti részleg főhadnagya csapatával felkapaszkodott a Kriván csúcsára, nem várta, hogy az elfelejtett bányák, amelyeket talál, teljesen elhagyatottak lesznek, és az utak állapota is leromlott. Három tárna volt még járható, a bejáratnál jócskán volt tennivalója a csapatnak, amíg átküzdötte magát a hó- és jégtorlaszokon.
A külföldi tudósok, orvosok és természettudósok, akik a múltban a Tátrába utaztak, csodálkoztak, hogy miért kellett egyáltalán a Krivánon bányászni? Ott soha az életben nem fognak aranyat találni, állították. Volt tapasztalatuk a világban, az aranybányákban, és sosem láttak ilyeneket ekkora tengerszint feletti magasságban. Csak egy őrült vetheti magát ilyen vállalkozásba – mondták.
Bár a mai napig a Kriván az egyetlen tátrai csúcs, amely értékes érceket rejt, az utolsó hiábavaló próbálkozások a még a XIX. században is folytak. Azóta bányászok nem jártak a Krivánon az arany után, és mivel ma a terület ötös fokozatú védelem alatt áll, a turistautak kalandos elhagyása komoly törvénysértést jelent.

Forrás és fotók: http://plus.sme.sk; Fordította: Pálossy László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...