![]()
Miért is görbe a
Kriván? Azt mondják, hogy ez a bányászok lelkiismeretét terheli. Addig
bányásztak aranyat a belsejében, amíg a csúcs veszélyesen megdőlt... Egész nap
fekvő helyzetben bányásztak. Másképp nem lehetett, mert a bánya szűk volt, a
gránit túl szívós, és a technika nagyon primitív. De olyan gyorsan kellett
dolgozniuk, ahogyan csak lehetett, mert egy évben csak három hónapot tudtak
dolgozni. Hosszabban nem engedték a mostoha tátrai körülmények, alig hogy
elkezdték, abba kellett hagyni a túlzott hideg miatt. A tárnákat befújta a hó,
a szűk járatokat beborította az első fagy, a véső és kalapács kicsúszott az
elgémberedett ujjak közül. Némelyiküknek csak fa lábbelije vagy vasalt bocskora
volt, különben úgy öltöztek, mint a favágók, irhadarabokat csavartak maguk
köré, amelyek a hegyes szikladaraboktól is megvédték őket. Bár színaranyat csak
jelentéktelen, szabad szemmel alig látható szemcsékben találtak a kovakő
erekben, a kemény gránitba ágyazódva, sosem vesztették el reményüket, hogy a
Kriván alatt egyszer gazdag aranybányát találnak.
A gazdagság látomása
kergette őket a hegyekbe
Ma már kevesen tudják,
hogy a Kriván megmászása közben hosszú évek óta benőtt régi bányászösvényeket
is maguk mögött hagynak. A leggörbébb tátrai csúcs története az arannyal a XIII.
században kezdődött. A hegyoldalak talán soha azelőtt nem voltak tele úgy
élettel, mint amikor Németországból vállalkozó kedvű telepesek érkeztek, akik a
közeli Hibbe (Hybe) községben telepedtek meg. A Hybica folyócska barázdákat
vésve folyt alá Kriván meredek letörésein át, értékes gazdagságot tárva föl
előttük.
A hibbbeiek talán
véletlenül találtak rá, talán azok a tapasztalatok bátorították őket, amelyeket
még őseik szereztek Németországban az ércbányászattal kapcsolatosan. Aranyat
kezdek mosni a folyó hordalékában és néma ámulatba estek afölött amit találtak –
az aranymosó serpenyők alján talált sok csillogó apró aranyszemcse hallatlan
gazdagság ígéretével csábította őket. A Kriván egy egész aranybánya, vélték
akkor sokan, akik nem ismertek más életet, mint a kemény mezei robotot. A
látomás egyre feljebb hajtotta őket a hegyekbe, a hegy gyomrában is az értékes
érc után kezdek kutatni. Akkor még nem sejtették, hogy a Magas Tátra egyetlen
aranylelőhelyére bukkantak, ahová az út hosszadalmasabb és fáradságosabb lesz,
mint bármi, amire eddig életükben vállalkoztak.
Aranyat bányásztak, de
meg nem gazdagodtak
A bányászok évek alatt
elkezdték áttörni a kérlelhetetlen gránitsziklát, az arany nem hagyta őket
aludni. A bányászat fejlődésében II Miksa magyar király és német-római császár
szerezte a legnagyobb érdemeket a XVI. század második felében. A Krivánon
aranybányát nyittatott, a déli- és délnyugati lejtőkön további tárnákat vágtak.
A Nagy-vályú (Veľky žľab) alján, részben törpefenyővel benőve, lépcsőket
építettek, ahol könnyebb volt felaprítani a kibányászott ércet.
Máig felismerhetőek
egy szilárd bányaút nyomai, amelyet Miksa útjának neveztek, ahol valamikor
régen a meggazdagodás reményében a magasba kapaszkodtak a bányászok. „A
kifejtett munka sosem termelt nyereséget, de az emberek megszállottak lehettek.
Az arany csábít, mindig azzal a látomással bányásztak, hogy rábukkannak az
aranyérre” – mondja Monika Orvošová geológusnő.
Akárhogy igyekeztek,
minden erőfeszítésük veszteséges maradt, de hogy ez ne legyen elég, a
bányászokat a bányatulajdonosok is kizsákmányolták. Legföljebb néhány méter
járatot sikerült vágni a kovaerekbe egy egész év alatt. „Egy dolog teljesen
biztos – csaknem lehetetlen, őrült vállalkozás volt a bányászat ezekben a
magasságokban” – véli a geológusnő. A TANAP őre, Ján Šeleng nemrég találta meg
a Mária-Terézia tárnát, ezt tartják a Krivánon a legmagasabban fekvő tárnának.
Nem ismerték a
nyugalmat
Már az első bányászok
is keresték a módját, hogy a kimerítő munkát legalább egy kicsit megkönnyítsék.
Mivel az összes aranytartalmú kovarérc vízszintesen helyezkedik el, fekve
dolgoztak és faragták a követ. „Az arannyal sosem az a helyzet, hogy találnak
egy eret, és megtalálták a kincset. Többnyire szívós kovaércet kell aprítani,
az arany az érc belsejében van elrejtve, valószínűleg így a legegyszerűbb
kinyerni” – mondja Orvošová.
„Az ereket nagy
facövekek segítségével repesztették szét, főleg fenyőből, ezeket a természetes
repedésekbe ütötték be, vagy tűzzel segítettek, amelyet a tárnák belsejében
gyújtottak meg, aztán vízzel öntöztek, amíg a falak megrepedeztek és szétestek.
A bányászok élete néhány évvel később – amikor már puskaport is használtak –
sem lett könnyebb a Kriván alatti bányákban” – írja František Bakoš, az „Arany
Szlovákiában” című könyvében.
A járatok magassága
ritkán haladta meg az 1,3 métert, a nehéz tömböket a bányászok a kezükben
vitték ki embernyi szélességű járataikon. A pihenés ritka érték volt, amit
sokan közülük sosem ismertek. Ha megadatott egy rövid álom, azt is
megkeserítette a hajlékok hideg és sötét fala – ezeket szerszámkamráknak
nevezték, amelyeket száraz helyen építettek, megmunkálatlan gránitkőből. A
réseket mohával tömték ki, a tetejére fát tettek, hogy megvédjék magukat az
erős tátrai szelektől és esőktől. Ezekből mára csak nyomok maradtak meg,
szétesett alacsony falacskák formájában, amelyek homályosan emlékeztetnek a
Kriván alatti aranybányászat időszakára.
Végül feladták
A bányászok a Krivánra
végül nem csak csákányaikat és lámpásaikat vitték, hanem lovakat és öszvéreket
is. Czirbesz Jónás András bányászati vállalkozó is így kapaszkodott a Krivánra 1772-ben.
„Lovon ment föl a csúcsra is, olyan jól kiépítették és megszilárdították az
utakat. Egy ló ment elöl, utána egy kétkerekű kiskocsi, hátulról egy másik ló,
mint támasz” – mondja Orvošová.
Maga Czirbesz is említi
visszaemlékezéseiben, hogy egyetlen csúcsot sem talált a Kárpátok csúcsai
között, ahol ekkora erőfeszítéssel és ilyen sokáig bányásztak volna mint a
Krivánon Liptó megyében. Úgy becsülik, hogy a Kriván alól a bányászok összesen
nem termeltek ki 50 kilogramm aranynál többet. Bár a hegy gyomrában találtak
antimonitot, rezet és cint is, ezekből a drága fémekből sem volt elég, végül
föladták a bányászatot. Mikor 1788-ban a bécsi Karol Brixen,a térképészeti
részleg főhadnagya csapatával felkapaszkodott a Kriván csúcsára, nem várta,
hogy az elfelejtett bányák, amelyeket talál, teljesen elhagyatottak lesznek, és
az utak állapota is leromlott. Három tárna volt még járható, a bejáratnál jócskán
volt tennivalója a csapatnak, amíg átküzdötte magát a hó- és jégtorlaszokon.
![]()
A külföldi tudósok,
orvosok és természettudósok, akik a múltban a Tátrába utaztak, csodálkoztak,
hogy miért kellett egyáltalán a Krivánon bányászni? Ott soha az életben nem
fognak aranyat találni, állították. Volt tapasztalatuk a világban, az
aranybányákban, és sosem láttak ilyeneket ekkora tengerszint feletti
magasságban. Csak egy őrült vetheti magát ilyen vállalkozásba – mondták.
Bár a mai napig a
Kriván az egyetlen tátrai csúcs, amely értékes érceket rejt, az utolsó
hiábavaló próbálkozások a még a XIX. században is folytak. Azóta bányászok nem
jártak a Krivánon az arany után, és mivel ma a terület ötös fokozatú védelem
alatt áll, a turistautak kalandos elhagyása komoly törvénysértést jelent.
