A „Hazajárók nyomában” című
háromnapos tanulmányút során a szlovákiai magyar iskolák diákjai
megismerkedhettek a Magas-Tátrával és annak környező településeivel, történelmi
látnivalóival és természeti szépségeivel. Az első nap Balassa Zoltán ismertette
a Magas Tátra legfontosabb adatait, feltárásának történetét, mindezt régi
tátrai képekkel fűszerezve. Ahogy Schermann Szilárd fogalmazott: „A Magas-Tátra
a magyar és a lengyel turistaság bölcsője, a legelső magyar és lengyel
turistaegyesületnek, az MKE-nek (Magyarországi Kárpátegyesület) és a PTT-nek
(Polskie Towarzystwo Tatrzańskie – Lengyel Tátrai Társaság) születési helye,
munkásságuk fő színtere, lelkesedésük bőven buzogó forrása. Feltárásainak
története legszebb példája annak, hogy a turisták úttörő munkája nyomán
miképpen indul meg az idegenforgalom, hogy a szöges cipők nyomában mint támad
élet és jólét hanyatlásra ítélt szegény vidéken.” Az MKE kezdettől törekedett
rá és utolsó alapszabálya konkrétan kimondta: „az idegenforgalom emelésével
hazánk nemzetgazdasági érdekeit is szolgálni akarjuk”.
A Magas-Tátra (715-2655 m ) Szlovákia
legmagasabb hegysége. Nevei közül elsőnek a görög Karpathosszal találkozunk
(675), a római korban Montes nivium (Havas-hegység), majd Tritri, Tryti (cseh
Kosmas, 1125), Turtur (1150 k.), Trytur (Anonymus, 1210), Tatry (lengyel, 1255)
néven jelenik meg. A magyar forrásokban Turtur, Turtul, Tortol, Tarczal (12-14.
sz.) elnevezés szerepel. A Tatri elnevezés először Georgius Wernher német
származású lengyel tudósnál (1549) fordul elő. A szepességi németek
Schnee-Gebürgnek (Havas Hegység) hívták. Majd latinul Tatur, magyarul Tátra
(1778) olvasható. Egy szlovák népmese a Tátra urát (szellemét) Tat-úrnak
mondja. Jelenlegi nevét Dionýz Štúr adta, aki a korábban Zólyomi-havasoknak
nevezett hegységet Alacsony-Tátrának nevezte el és a Tátrát a magas jelzővel
egészítette ki. A Kárpátok egyetlen alpesi jellegű hegysége, még ha átlagos
magasságban a Fogarasi- és az Erdélyi-havasok egyes részei vetekednek vele.
Az egész Tátra területe 785 km2,
mely két részre oszlik: A Keleti-Tátrára: magára a Magas-Tátrára (341 km2;
a szlovákiai rész 260 km2), és a Bélai-havasokra, vagy -Tátrára (67
km2); valamint a Nyugati-Tátrára: a Liptói-havasokra, vagy -Tátrára
(383 km2) A tátraalji települések közös önkormányzatba tömörülnek,
melyet Tátravárosnak hívunk.
A Magas-Tátra feltárása két nagy
korszakra osztható. Az első az 1565-ös első ismert kirándulással indul, a
második Csáky István gróf házépítéseivel kezdődik a Nagyszalóki-csúcs lába
alatti savanyúvízforrás körül (1793).
A Tátrát a pásztorok járták be
elsőként, akik az erdőhatár feletti dús mezőkön barmaikat legeltették. A
zergevadászok még magasabbra merészkedtek. Ők meséltek először a havasi világ
szépségeiről, a gyönyörű tengerszemekről, a napsütés erejéről, a levegő
tisztaságáról, a rétek dús virágdíszéről, sejtelmességgel vonva be ezt a
kevesek által látott világot. Az első ismert túrázó Lászky Jeromos (1496-1541)
késmárki várkapitány ifjú felesége, Beáta volt, aki a pünkösdi ünnepek alatt
nagyobb kirándulást rendezett a hegységbe. Céljuk valószínűleg a Zöld-tó volt.
Úgy tűnik, akkor már ez nem számított egyedülálló vállalkozásnak. A kirándulás
az ifjú hölgynek nem szolgált egészségére, mert maradi férje „engedetlensége és
nőhöz méltatlan viselkedése" miatt hosszú évekre bezáratta a késmárki vár
tornyába. Az asszony a bezártság miatt megtébolyult. Kassára szállították, ahol
nemsokára meghalt. Majd Bocatius János (1568-1621) eperjesi rektor kérésére
Kunisch Ádám (1562-1660) a késmárki líceum rektora vállalt rendszeres
vezetéseket. Eperjesi és késmárki diákokkal ismertette meg a hegyvidéki tájak
szépségeivel.
Az első, aki egy kirándulás leírását
ránk hagyta Fröhlich Dávid (1600-1646) a késmarki latin iskola rektora (1615)
és „cs. kir. matematikus egész Magyarországon" c. birtokosa. Majdnem
bizonyos a Késmárki-csúcsot látogatta meg. Daniel Speer (a Magyar Simplicissimus)
is említ egy háromnapos túrát valamikor 1631-46 között. Leírásából kitűnik, jól
kifejlett, nagy gyakorlaton alapuló előkészületek után következett a túra.
Augustini ab Hortis Keresztély
(1598-1650) császári udvari és késmárki városi orvos is hozzájárult a hegység
népszerűsítéséhez, mert „magyar balzsamát" a tátrai törpefenyő lepárolása
által nyerte. Id. Buchholz György (1643-1723) lelkész még diákkorában (1664)
egy vadorzó vezetésével feljutott a Nagyszalóki-csúcsra. 1719-ben leírta a
Tátrát úgy, ahogy akkor ismerték. Hatása nem lehetett, mert nyomtatásban csak
1899-ben jelent meg. Buchholz fia, ifj. György (1688-1737) szintén késmárki
rektor már tanítványaival is rendezett kirándulásokat a Zöld-tó völgyébe (1724,
1725). A rektor kísérleteket is végzett és számos értekezést tett közzé a
hegységről.
A 18. sz. a kincskeresők ideje. Az
ún. teleológiai felfogás szerint, a világon minden célszerűen van elrendezve.
Tehát az aranyérc és a kincsek csak a leghozzáférhetetlenebb sziklákon
találhatók, amelyeket a legtöbb hó és jég, vihar és eső ér. Hisz Isten hatalmas
alkotásai – mondogatták – nem lehetnek hasztalan teremtve. Bizonyára az a
rendeltetésük, hogy aranyat, ezüstöt és drágaköveket hozzanak felszínre.
Balhiedelmüket fokozta, hogy a Tátra számos mondája és helyneve utal ilyen
kincsekre (Karbunkulus-torony, Gránát-fal, Sárkány-fal, Réz-padok). És az is,
hogy némely helyen valóban találtak rezet, aranyat és gránátot, persze sokkal
szerényebb mennyiségben mintsem jövedelmező lett volna a bányászat. Mátyás idejében
a Krivánon (2050 m )
bányásztak aranyat, de a befektetési költségek nem térültek meg. A leghíresebb
kincskereső a sziléziai származású Johann Andreas Papirus asztalosmester volt,
aki 20 éven keresztül járta a hegyeket. 1771 őszén kutatás közben zuhant le a
róla elnevezett Nagy-Papirusz-völgyben.
Persze a kincskeresőknek igazuk
volt. Kincseket rejt a helység, de másokat, mint ők hitték. A magaslati levegő,
a napfény, a hegyek szépsége, a sportolási, üdülési lehetőségek, a turizmus,
mind- mind kincs nemcsak a Tátra alján lakó emberek számára.
Buchholz Jakab (1696-1749), id.
György másik fia tűkészítő mester volt. Kitűnően ismerte az ásványokat és
növényeket. Egy sereg ritkaságot elküldött a bécsi királyi udvarnak és erre
Lotharingiai Ferenc, Mária Terézia férje, egy tudósokból álló csoportot küldött
a Tátrába, hogy a hegységet tanulmányozzák (1787). 1791-ben három és fél
hónapig utazgattak a Magas Tátrában. Ez lehetett volna a Tátra első tudományos
leírása és kutatása, ha a tudósok jelentése el nem vész.
A három Buchholz kéziratos leírásait
Bél Mátyás (1684-1749) aknázta ki a nagyközönség számára (1723). Részletesen a
Liptói-Tátrát írtja a Notitia Hungariae... (1736) c. munkájában. Ez az első
teljes Tátra-leírás, mely nyomdafestéket is látott. Ez Czirbesz Jónás András
(1732-1813) iglói lelkésznek köszönhető (1772). Leírása szép stílusban készült,
az akkori helyrajzi ismereteket jól foglalta össze. A valószínűtlennek látszó
adatokat mellőzte. Így ez a német nyelvű kiadvány jó kézikönyvnek bizonyult.
A 18. sz. második felében a hegység
már eléggé ismert volt. Az idegenforgalom megindulásához nagyban hozzájárult,
hogy a már régen ismert, de nemigen használt szalóki savanyúvízforrás akkori
tulajdonosa, gr. Csáky István a 90-es évek elejétől kezdve, minden nyáron
ottani vadászlakában tartózkodott. Kedvelt találkozó helye volt ez vadászatok
alkalmával a környék nemes urai számára, de máskor is szívesen láttak minden
érdeklődőt a vendégszerető házban. Berzeviczy Gergely Kakaslomnicon és Horváth
de Stansits Nagyőrön szintén népszerűsítette a Tátrát. Náluk is számos idegen
fordult meg s mivel a hegység völgyeiben tett kirándulások gr. Csáky és
Berzeviczy kedvenc időtöltése volt, vendégeik is felkeresték. Nem volt ez még
igazi idegenforgalom, mert csak beajánlott és meghívott vendégek vettek ezeken
részt, de mégis mind szélesebb körben tették ismertté a hegységet.
A vendégsereg növekedése, mely
eleinte főleg a szomszédos megyékből toborzódott, később az ország más
vidékeiről és külföldről érkezőkkel bővült. Ez Csáky grófot arra az
elhatározásra bírta, hogy a savanyúvízforrásnál fürdőhelyet létesítsen, s ezzel
lezárult a felfedezések korszakának első része. A víz jó hatásúnak bizonyult
számtalan betegség esetében, másrészt létrejött egy magasan fekvő kiinduló pont
a kirándulások részére. Ekkor számos természettudományos végzettségű személy
látogatott el ide. A látogatókat vezető férfiak, a hegységet írásban és szóban
népszerűsítő személyei, a szepesiek voltak: Genersich Keresztély (1761-1826)
késmárki lelkész, Mauksch Tamás (1749-1832) nagyszalóki lelkész és botanikus
vezette két évtizeden keresztül az összes hazai és külföldi kiválóságot. Asbóth
János 1802-ben közölte Tátra-leírását.
Igyekezetük meghozta gyümölcsét, a
Magas Tátra 1820-ra eléggé közismert hely lett. A csúcsok feltárása ugyan alig
haladt valamit, de az elszállásolási és helyismereti viszonyok sokat javultak.
Elvesztette mondai jellegét, s most már csak mint kevéssé feltárt hegyvidéki
világot tartották számon.
Lux Jakab (1802-1873) felsőerdőfalvi
tanító rendszeresen vezetett turistákat a Lomnici-csúcsra, ahol 98-szor járt.
Still János (1805-1890) felsőerdőfalvi tanító 1834-ben megmászta a
Gerlachfalvi-csúcsot. A hegység legmagasabb ormát négy zergevadász társaságában
kereste föl. 1840-ben Frigyes Ágost szász király a Krivánt mászta meg. Blásy
Ede (1820-1888) meg ugyanabban az évben a Tengerszem-csúcsot. 1843-ban a neves
angol alpinista, John Ball a Jég-völgyi-csúcson járt.
1842-ben megjelenik németül Karl
Reyemhol kalauza, mely először tárgyalja a hegységet gyakorlati szempontból, a
látogató igényeinek megfelelően. Tátrafüreden Rainer János György
hideg-vízgyógyintézetet rendezett be, ami szintén emelte a forgalmat. A
Rainer-házaspár kitűnő konyhája, emberséges és becsületes üzletvezetése vetette
meg Tátrafüred jó hírnevét. A szabadságharc és az egyeduralom elterelte a
figyelmet a hegységről, bár a régi forgalom megmaradt. De nagyobb
vállalkozásokról nincs szó. Csak a 60-as években kezdődik meg az a nagy
lendület, amely némi megtorpanásokkal, mindmáig tart.
A Tátra első megbízható térképét
Karl Kořistka, prágai egyetemi tanár készítette el (1869).
Érdekes módon, eleinte a szezon a
nyári időszakra korlátozódott, ami nagyon drágává és egyben nem kifizetődővé
tette a szállodák működtetését. A teljes évi üzemmódra az 1900-as években
került sor. Ennek Dr. Szontagh Miklós az úttörője. Az első világháborút
megelőzően 80%-ban magyar közönség látogatta, azt követően nemzetközivé vált.
Paradox módon az I. világháború is hozzájárult népszerűsítéséhez, mert a
telepek legnagyobb része hadikórházként, vagy katonai üdülőtelepként működött.
Így mindjobban berendezkedtek a betegek gyógyítására, s forgalmukat ezután
lassanként a vendégek legállandóbbikára, a betegekre alapozták.
A fejlődést több részre oszthatjuk
Az első (1797-1893) végén 2500 vendéget fogadott a Tátra. Új korszakot nyitott
az MKE megalapítása (1873), mely a Tátra-körút első útjának megépítésével
zárult (1885). Ez az útépítések korszaka. Ekkorra a forgalom majdnem a háromszorosára
nőtt. A harmadik korszak a Nagyszálló megnyitásáig tartott (1885-1904). Ekkor
az idény csak a két nyári hónapra szorítkozott. A negyedik korszak a háború
kitöréséig tartott. Ekkor épült meg a Poprád-tátrafüredi (1909), majd a
Csorbató-tátralomnici (1911-12) villamos vasút. Bevezették a téli idényt, majd
rátértek az egész évi üzemmódra (1910). Ez olcsóbbá tette az üdülést, a másik
oldalon jövedelmezőbbé a tulajdonos, vagy bérlő számára. Az ötödik korszak
(1914-23) a legnehezebb. Ekkor szolgálta a hegység a katonákat és sor kerül az
impériumváltásra. Egyben az oktalan nacionalista pusztításra, amikor
szándékosan tönkretették a régi tátrai múzeum anyagát. A Gerlachfalvi-csúcson
elhelyezett millenáris emléktáblát is megsemmisítették. Az MKE-t betiltották.
Annak szerepét a Kapatenverein (Kárpátegyesület) vitte tovább. Az új korszakot,
s egyben a hőskor teljes lezárását a Palota-szanatórium (Palace) megépítése
jelezte (1925). Az 1927-es bombaszezon után építkezési láz tört ki, melyet
ugyan a világgazdasági válság lelassított, de a Tátra fejlődése
lefékezhetetlenné vált.
A Gerlachfalvi-csúcsot 1878-1920
között Ferenc József-csúcsnak hívták. 1945-49 között Legionárius-csúcsnak (Štít
legionárov). 1939-45 között és 1959 óta ismét Gerlachfalvi-csúcs (Gerlachovský
štít) a hivatalos neve. Közben Sztálin-csúcsnak (Stalinov-štít) is nevezték
(1949-59).
Itt kell megemlékeznünk a
szepesszombati születésű Majunke Gedeonról (1854-1921), kinek tervei alapján
épültek a nyaralók, fürdő- és középületek a Magas Tátrában. Sajnos ezt az
esztétikus stílust nem követték. A második világháború utáni építkezések zöme
nem tartotta tiszteletben sem a korábban kialakított jellegzetes építkezési
stílust, sem nem illeszkedett a tájhoz. Számos épület csúfítja a gyönyörű
környezetet. Mára már csak a lengyel Tátrára jellemző a túlzsúfoltság.
A hegység a Tátrai Nemzeti Park
(TANAP – Tatranský národný park) (1949-től), valamint a lengyel TPN (Tatrzanski
Park Narodowy – Tátrai Nemzeti Park) területén fekszik.
Írta: Balassa Zoltán
Forrás és fotók: http://www.felvidek.ma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése