2016. március 11., péntek

Érdekességek a Magas-Tátráról

A „Hazajárók nyomában” című háromnapos tanulmányút során a szlovákiai magyar iskolák diákjai megismerkedhettek a Magas-Tátrával és annak környező településeivel, történelmi látnivalóival és természeti szépségeivel. Az első nap Balassa Zoltán ismertette a Magas Tátra legfontosabb adatait, feltárásának történetét, mindezt régi tátrai képekkel fűszerezve. Ahogy Schermann Szilárd fogalmazott: „A Magas-Tátra a magyar és a lengyel turistaság bölcsője, a legelső magyar és lengyel turistaegyesületnek, az MKE-nek (Magyarországi Kárpátegyesület) és a PTT-nek (Polskie Towarzystwo Tatrzańskie – Lengyel Tátrai Társaság) születési helye, munkásságuk fő színtere, lelkesedésük bőven buzogó forrása. Feltárásainak története legszebb példája annak, hogy a turisták úttörő munkája nyomán miképpen indul meg az idegenforgalom, hogy a szöges cipők nyomában mint támad élet és jólét hanyatlásra ítélt szegény vidéken.” Az MKE kezdettől törekedett rá és utolsó alapszabálya konkrétan kimondta: „az idegenforgalom emelésével hazánk nemzetgazdasági érdekeit is szolgálni akarjuk”.

A Magas-Tátra (715-2655 m) Szlovákia legmagasabb hegysége. Nevei közül elsőnek a görög Karpathosszal találkozunk (675), a római korban Montes nivium (Havas-hegység), majd Tritri, Tryti (cseh Kosmas, 1125), Turtur (1150 k.), Trytur (Anonymus, 1210), Tatry (lengyel, 1255) néven jelenik meg. A magyar forrásokban Turtur, Turtul, Tortol, Tarczal (12-14. sz.) elnevezés szerepel. A Tatri elnevezés először Georgius Wernher német származású lengyel tudósnál (1549) fordul elő. A szepességi németek Schnee-Gebürgnek (Havas Hegység) hívták. Majd latinul Tatur, magyarul Tátra (1778) olvasható. Egy szlovák népmese a Tátra urát (szellemét) Tat-úrnak mondja. Jelenlegi nevét Dionýz Štúr adta, aki a korábban Zólyomi-havasoknak nevezett hegységet Alacsony-Tátrának nevezte el és a Tátrát a magas jelzővel egészítette ki. A Kárpátok egyetlen alpesi jellegű hegysége, még ha átlagos magasságban a Fogarasi- és az Erdélyi-havasok egyes részei vetekednek vele.
Az egész Tátra területe 785 km2, mely két részre oszlik: A Keleti-Tátrára: magára a Magas-Tátrára (341 km2; a szlovákiai rész 260 km2), és a Bélai-havasokra, vagy -Tátrára (67 km2); valamint a Nyugati-Tátrára: a Liptói-havasokra, vagy -Tátrára (383 km2) A tátraalji települések közös önkormányzatba tömörülnek, melyet Tátravárosnak hívunk.
A Magas-Tátra feltárása két nagy korszakra osztható. Az első az 1565-ös első ismert kirándulással indul, a második Csáky István gróf házépítéseivel kezdődik a Nagyszalóki-csúcs lába alatti savanyúvízforrás körül (1793).
A Tátrát a pásztorok járták be elsőként, akik az erdőhatár feletti dús mezőkön barmaikat legeltették. A zergevadászok még magasabbra merészkedtek. Ők meséltek először a havasi világ szépségeiről, a gyönyörű tengerszemekről, a napsütés erejéről, a levegő tisztaságáról, a rétek dús virágdíszéről, sejtelmességgel vonva be ezt a kevesek által látott világot. Az első ismert túrázó Lászky Jeromos (1496-1541) késmárki várkapitány ifjú felesége, Beáta volt, aki a pünkösdi ünnepek alatt nagyobb kirándulást rendezett a hegységbe. Céljuk valószínűleg a Zöld-tó volt. Úgy tűnik, akkor már ez nem számított egyedülálló vállalkozásnak. A kirándulás az ifjú hölgynek nem szolgált egészségére, mert maradi férje „engedetlensége és nőhöz méltatlan viselkedése" miatt hosszú évekre bezáratta a késmárki vár tornyába. Az asszony a bezártság miatt megtébolyult. Kassára szállították, ahol nemsokára meghalt. Majd Bocatius János (1568-1621) eperjesi rektor kérésére Kunisch Ádám (1562-1660) a késmárki líceum rektora vállalt rendszeres vezetéseket. Eperjesi és késmárki diákokkal ismertette meg a hegyvidéki tájak szépségeivel.
Az első, aki egy kirándulás leírását ránk hagyta Fröhlich Dávid (1600-1646) a késmarki latin iskola rektora (1615) és „cs. kir. matematikus egész Magyarországon" c. birtokosa. Majdnem bizonyos a Késmárki-csúcsot látogatta meg. Daniel Speer (a Magyar Simplicissimus) is említ egy háromnapos túrát valamikor 1631-46 között. Leírásából kitűnik, jól kifejlett, nagy gyakorlaton alapuló előkészületek után következett a túra.
Augustini ab Hortis Keresztély (1598-1650) császári udvari és késmárki városi orvos is hozzájárult a hegység népszerűsítéséhez, mert „magyar balzsamát" a tátrai törpefenyő lepárolása által nyerte. Id. Buchholz György (1643-1723) lelkész még diákkorában (1664) egy vadorzó vezetésével feljutott a Nagyszalóki-csúcsra. 1719-ben leírta a Tátrát úgy, ahogy akkor ismerték. Hatása nem lehetett, mert nyomtatásban csak 1899-ben jelent meg. Buchholz fia, ifj. György (1688-1737) szintén késmárki rektor már tanítványaival is rendezett kirándulásokat a Zöld-tó völgyébe (1724, 1725). A rektor kísérleteket is végzett és számos értekezést tett közzé a hegységről.
A 18. sz. a kincskeresők ideje. Az ún. teleológiai felfogás szerint, a világon minden célszerűen van elrendezve. Tehát az aranyérc és a kincsek csak a leghozzáférhetetlenebb sziklákon találhatók, amelyeket a legtöbb hó és jég, vihar és eső ér. Hisz Isten hatalmas alkotásai – mondogatták – nem lehetnek hasztalan teremtve. Bizonyára az a rendeltetésük, hogy aranyat, ezüstöt és drágaköveket hozzanak felszínre. Balhiedelmüket fokozta, hogy a Tátra számos mondája és helyneve utal ilyen kincsekre (Karbunkulus-torony, Gránát-fal, Sárkány-fal, Réz-padok). És az is, hogy némely helyen valóban találtak rezet, aranyat és gránátot, persze sokkal szerényebb mennyiségben mintsem jövedelmező lett volna a bányászat. Mátyás idejében a Krivánon (2050 m) bányásztak aranyat, de a befektetési költségek nem térültek meg. A leghíresebb kincskereső a sziléziai származású Johann Andreas Papirus asztalosmester volt, aki 20 éven keresztül járta a hegyeket. 1771 őszén kutatás közben zuhant le a róla elnevezett Nagy-Papirusz-völgyben.
Persze a kincskeresőknek igazuk volt. Kincseket rejt a helység, de másokat, mint ők hitték. A magaslati levegő, a napfény, a hegyek szépsége, a sportolási, üdülési lehetőségek, a turizmus, mind- mind kincs nemcsak a Tátra alján lakó emberek számára.
Buchholz Jakab (1696-1749), id. György másik fia tűkészítő mester volt. Kitűnően ismerte az ásványokat és növényeket. Egy sereg ritkaságot elküldött a bécsi királyi udvarnak és erre Lotharingiai Ferenc, Mária Terézia férje, egy tudósokból álló csoportot küldött a Tátrába, hogy a hegységet tanulmányozzák (1787). 1791-ben három és fél hónapig utazgattak a Magas Tátrában. Ez lehetett volna a Tátra első tudományos leírása és kutatása, ha a tudósok jelentése el nem vész.
A három Buchholz kéziratos leírásait Bél Mátyás (1684-1749) aknázta ki a nagyközönség számára (1723). Részletesen a Liptói-Tátrát írtja a Notitia Hungariae... (1736) c. munkájában. Ez az első teljes Tátra-leírás, mely nyomdafestéket is látott. Ez Czirbesz Jónás András (1732-1813) iglói lelkésznek köszönhető (1772). Leírása szép stílusban készült, az akkori helyrajzi ismereteket jól foglalta össze. A valószínűtlennek látszó adatokat mellőzte. Így ez a német nyelvű kiadvány jó kézikönyvnek bizonyult.
A 18. sz. második felében a hegység már eléggé ismert volt. Az idegenforgalom megindulásához nagyban hozzájárult, hogy a már régen ismert, de nemigen használt szalóki savanyúvízforrás akkori tulajdonosa, gr. Csáky István a 90-es évek elejétől kezdve, minden nyáron ottani vadászlakában tartózkodott. Kedvelt találkozó helye volt ez vadászatok alkalmával a környék nemes urai számára, de máskor is szívesen láttak minden érdeklődőt a vendégszerető házban. Berzeviczy Gergely Kakaslomnicon és Horváth de Stansits Nagyőrön szintén népszerűsítette a Tátrát. Náluk is számos idegen fordult meg s mivel a hegység völgyeiben tett kirándulások gr. Csáky és Berzeviczy kedvenc időtöltése volt, vendégeik is felkeresték. Nem volt ez még igazi idegenforgalom, mert csak beajánlott és meghívott vendégek vettek ezeken részt, de mégis mind szélesebb körben tették ismertté a hegységet.
A vendégsereg növekedése, mely eleinte főleg a szomszédos megyékből toborzódott, később az ország más vidékeiről és külföldről érkezőkkel bővült. Ez Csáky grófot arra az elhatározásra bírta, hogy a savanyúvízforrásnál fürdőhelyet létesítsen, s ezzel lezárult a felfedezések korszakának első része. A víz jó hatásúnak bizonyult számtalan betegség esetében, másrészt létrejött egy magasan fekvő kiinduló pont a kirándulások részére. Ekkor számos természettudományos végzettségű személy látogatott el ide. A látogatókat vezető férfiak, a hegységet írásban és szóban népszerűsítő személyei, a szepesiek voltak: Genersich Keresztély (1761-1826) késmárki lelkész, Mauksch Tamás (1749-1832) nagyszalóki lelkész és botanikus vezette két évtizeden keresztül az összes hazai és külföldi kiválóságot. Asbóth János 1802-ben közölte Tátra-leírását.
Igyekezetük meghozta gyümölcsét, a Magas Tátra 1820-ra eléggé közismert hely lett. A csúcsok feltárása ugyan alig haladt valamit, de az elszállásolási és helyismereti viszonyok sokat javultak. Elvesztette mondai jellegét, s most már csak mint kevéssé feltárt hegyvidéki világot tartották számon.
Lux Jakab (1802-1873) felsőerdőfalvi tanító rendszeresen vezetett turistákat a Lomnici-csúcsra, ahol 98-szor járt. Still János (1805-1890) felsőerdőfalvi tanító 1834-ben megmászta a Gerlachfalvi-csúcsot. A hegység legmagasabb ormát négy zergevadász társaságában kereste föl. 1840-ben Frigyes Ágost szász király a Krivánt mászta meg. Blásy Ede (1820-1888) meg ugyanabban az évben a Tengerszem-csúcsot. 1843-ban a neves angol alpinista, John Ball a Jég-völgyi-csúcson járt.
1842-ben megjelenik németül Karl Reyemhol kalauza, mely először tárgyalja a hegységet gyakorlati szempontból, a látogató igényeinek megfelelően. Tátrafüreden Rainer János György hideg-vízgyógyintézetet rendezett be, ami szintén emelte a forgalmat. A Rainer-házaspár kitűnő konyhája, emberséges és becsületes üzletvezetése vetette meg Tátrafüred jó hírnevét. A szabadságharc és az egyeduralom elterelte a figyelmet a hegységről, bár a régi forgalom megmaradt. De nagyobb vállalkozásokról nincs szó. Csak a 60-as években kezdődik meg az a nagy lendület, amely némi megtorpanásokkal, mindmáig tart.
A Tátra első megbízható térképét Karl Kořistka, prágai egyetemi tanár készítette el (1869).
Érdekes módon, eleinte a szezon a nyári időszakra korlátozódott, ami nagyon drágává és egyben nem kifizetődővé tette a szállodák működtetését. A teljes évi üzemmódra az 1900-as években került sor. Ennek Dr. Szontagh Miklós az úttörője. Az első világháborút megelőzően 80%-ban magyar közönség látogatta, azt követően nemzetközivé vált. Paradox módon az I. világháború is hozzájárult népszerűsítéséhez, mert a telepek legnagyobb része hadikórházként, vagy katonai üdülőtelepként működött. Így mindjobban berendezkedtek a betegek gyógyítására, s forgalmukat ezután lassanként a vendégek legállandóbbikára, a betegekre alapozták.
A fejlődést több részre oszthatjuk Az első (1797-1893) végén 2500 vendéget fogadott a Tátra. Új korszakot nyitott az MKE megalapítása (1873), mely a Tátra-körút első útjának megépítésével zárult (1885). Ez az útépítések korszaka. Ekkorra a forgalom majdnem a háromszorosára nőtt. A harmadik korszak a Nagyszálló megnyitásáig tartott (1885-1904). Ekkor az idény csak a két nyári hónapra szorítkozott. A negyedik korszak a háború kitöréséig tartott. Ekkor épült meg a Poprád-tátrafüredi (1909), majd a Csorbató-tátralomnici (1911-12) villamos vasút. Bevezették a téli idényt, majd rátértek az egész évi üzemmódra (1910). Ez olcsóbbá tette az üdülést, a másik oldalon jövedelmezőbbé a tulajdonos, vagy bérlő számára. Az ötödik korszak (1914-23) a legnehezebb. Ekkor szolgálta a hegység a katonákat és sor kerül az impériumváltásra. Egyben az oktalan nacionalista pusztításra, amikor szándékosan tönkretették a régi tátrai múzeum anyagát. A Gerlachfalvi-csúcson elhelyezett millenáris emléktáblát is megsemmisítették. Az MKE-t betiltották. Annak szerepét a Kapatenverein (Kárpátegyesület) vitte tovább. Az új korszakot, s egyben a hőskor teljes lezárását a Palota-szanatórium (Palace) megépítése jelezte (1925). Az 1927-es bombaszezon után építkezési láz tört ki, melyet ugyan a világgazdasági válság lelassított, de a Tátra fejlődése lefékezhetetlenné vált.
A Gerlachfalvi-csúcsot 1878-1920 között Ferenc József-csúcsnak hívták. 1945-49 között Legionárius-csúcsnak (Štít legionárov). 1939-45 között és 1959 óta ismét Gerlachfalvi-csúcs (Gerlachovský štít) a hivatalos neve. Közben Sztálin-csúcsnak (Stalinov-štít) is nevezték (1949-59).
Itt kell megemlékeznünk a szepesszombati születésű Majunke Gedeonról (1854-1921), kinek tervei alapján épültek a nyaralók, fürdő- és középületek a Magas Tátrában. Sajnos ezt az esztétikus stílust nem követték. A második világháború utáni építkezések zöme nem tartotta tiszteletben sem a korábban kialakított jellegzetes építkezési stílust, sem nem illeszkedett a tájhoz. Számos épület csúfítja a gyönyörű környezetet. Mára már csak a lengyel Tátrára jellemző a túlzsúfoltság.
A hegység a Tátrai Nemzeti Park (TANAP – Tatranský národný park) (1949-től), valamint a lengyel TPN (Tatrzanski Park Narodowy – Tátrai Nemzeti Park) területén fekszik.
Írta: Balassa Zoltán

Forrás és fotók: http://www.felvidek.ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...