- Én nem látom! Hol? -
nyifogtam azon a fisztulás hangon, mely a szlovák vízesések mellől leesni
készülő feleségek sajátja.
A szemközti hegyoldalon mintha két
kis barna bolha pattogott volna. Rettentő sebességgel haladtak lefelé a
meredélyen, mint akik igen szomjasak. Aztán megtorpantak, mint akik rájöttek,
hogy a patakvölgy tele van idétlen turistákkal.
- Odasüss! Ott fut két marha -
jegyezte meg a nagyobbik zerge.
- Mit csinálnak? Mit lóbál
az ott az arca előtt? - kérdezte a párja egy harapásnyi fű mögül.
- Tudom is én... hibbant turisták.
Várjunk kicsit, majd továbbmennek.
- Most hová rohansz? - lihegtem Misi
nyomában.
- Add a fotógépet... gyorsan!
Mérd be, bírja-e a zoom!
Kicsit (nagyon) kockásodott a
kép, de kivehető volt az állatok gyönyörű fehér nyaka, büszke fejtartása. Ilyen
izgalmat utoljára akkor éreztünk, mikor felfedeztük panelbaglyainkat! Az
eltunyult városiaknak minden vad új...
- Hegyek Ura! Ezek sose láttak még
élő állatot? - mérgelődött a nagy zerge.
- Tipikus városi ceprek -
sóhajtott a másik. (Tátrai szlengben ceper = szájtáti turista.)
A napfény ekkor döntött úgy,
hogy elhagyja e bájos élőképet. Aranyszínét ragyogtatva kúszott fel az
ormok felé, költői szépségén minden érző lélek elmerengett...
- No helyes. Ha megy a nap, mennek
az emberek is - summázta a zerge. - Gyere, Zizi, mehetünk inni.
- A csudába! Nincs elég fény, nagyon
szemcsések lesznek a fotók - mondta Misi. - No, gyere, cica... Úgyse
jönnek lejjebb, míg itt vagyunk.
De szeme csillogása elárulta, hogy
örült a találkozásnak még ilyen távolságból is.
- Szasztok, zergék! - integettem a
szépséges antilopfélék felé, ahogy kiballagtunk a völgyből. Felerősödött a
patak zúgása, már nem hallottam a gondolataikat.
Egyébként csodásakat túráztunk és
remek volt az idő, és ide
lehet kattintani a többi képért. A Tátra visszavárja kíváncsi cepreit!
:-)
Forrás: http://zsofinapjai.blogter.hu; Fotó: fotoTATRY.pl
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése