2014. december 25., csütörtök

Karácsony a Magas Tátrában – 1914.

Lomha felhők vonulnak lassan a szürke mennybolton. A csúcsok fehéren merednek az ég felé és a sziklák kemény formáit puha hó lágyítja. Görnyedten lógnak a fekete fenyők ágai a hópelyhek súlya alatt s a vad nehezen, küszködve tör magának utat a mély takaróban.
Mozdulatlan, csendes a természet s az állatok halk nesze is belevész a végtelen csöndbe. Moccantalan áll a hegy. Ünnepi köntösét ölté fel s ünnepi hangulat szállong halkan a levegőben: karácsony van.
Karácsony van lent is. A hegység derekán, az erdők rengetegében apró telepek sora húzódik. A hófedte házacskák ablakain kisugárzik a karácsonyfa fénye s kihallik a karácsonyi ének: Mennyből az angyal...

Szomorú karácsonya volt idén a Tátrának A telepek, ahol máskor vendégek vig zaja hangzik, kihaltak. Tulajdonosaik vagy őrzőik egyedül ülték meg az ünnepet, — ők is szomorúan, mert nincs köztük egy se, aki ne gondolna aggodalommal ki a galíciai hófedte mezőkre, ahol testvéreink ezrei küzdenek érettünk, ünnep nélkül, szüntelen. Ott, a Tátra északi lejtőin, a Kárpátok alján, a Dunajec s a Poprád, meg a Nida alsó folyásánál szent karácsony éjszakáján, az örök béke napján sem pihentek az ádáz ellen gyilkos fegyverei. De ideátal az isteni csendet nem zavarta ágyuszó, a Magas Tátra sziklabirodalma sziklaszilárdan áll őrt a Szepesség felett s vele az ország szive Budapest, sőt közvetve Bécs felett. A mi szépséges fehér Tátránk!
Csak egy telep van, ahol többen vannak, ahol többen állták körül a karácsonyfa kedves lángjait: Tátraszéplak. A haza és az emberiesség szolgálatában áll most, erre fordítja erejét, amelyet máskor az emberek gyógyítására fordított. Vöröskereszt hadikórház egy része, másik része a katonai sítanfolyamnak ad szállást s lakói fáradhatatlanul buzgólkodnak mindkét intézmény előmozditásán. S most, a szeretet ünnepén, szeretettel fordultak feléjük s melegebbé tették az ünnepet a katonáknak, akik otthonuktól távol, nehezebben, fájóbb szívvel gondoltak haza, mint máskor.
Először a kórházban gyúltak ki a lángok, az első gondoskodás a sebesülteké volt. Az ápolónők puha keze ékesítette fel a hatalmas fát gyönyörű látvánnyá s övék voltak az ajándékok is, amellyel ápoltjaikat megörvendeztetek. A kórház főorvosa nyitotta meg magvas beszédben az ünnepélyt s a jelenlevők a haza minden nemzetének dalaival imádkoztak áldásért az egek urához.
Azután a sítanfolyam katonái részére állítottak karácsonyfát s az egyik oktató mutatott rá lelkes beszédben a célra, amely őket idehozta, az okra, amely visszatartja s az otthonra, amelyhez valamennyiük gondolatja visszaszáll Az egyik katona válasza mutatta, hogy beszéde megértésre talált.
Végül a vendégek és a síoktatók gyűltek össze az előcsarnokban s a karcsonyfa lángjainál melegebbre fűződött az a szives viszony, amely a fürdőtelep vezetői és a vendégek közt mindig fennállt.
Hety Gy. Andor.

Forrás: Turistaság és Alpinizmus 1914/15. 7. szám; Fotó: www.nagyhaboru.blog.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...