Másfél óra alatt a Tengerszem-csúcsra! Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2014/08/18
Hirdetés
Marcin Świerc (balról a második)
Az ismert hegyi futó, Marcin Świerc valószínűleg rekordot állított fel a Tengerszem-csúcsra (Rysy) történő futások történetében, turistáknak azonban semmiképpen nem javasolja ennek a teljesítménynek a megismétlését. Az ultrafutó augusztus 9-én, szombaton reggel 6:00 órakor jelentkezett indulásra a Tátrai Nemzeti Parkban a Bialkai-szénégető (Palenica Białczańska) parkolójában. A szokatlan versenyre a Salomon Suunto Team versenyzőjét elkísérte személyi edzője, Jakub Krzyżak. Edző és tanítványa nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint rekordidő alatt felfutni Lengyelország legmagasabb csúcsára, a 2499 méter tengerszint feletti magasságú Tengerszem-csúcsra (Rysy).

 

Együtt vágtak neki a távnak, úgy tervezték, hogy a piros jelzésű turistaúton (az aszfaltúton és a rövidítéseken, ahogy a turistaút vezet) együtt futnak fel a Halastóig (Morksie Oko), majd a tavat balról kerülve futnak fel a Tengerszemhez (Czarny Staw pod Rysami), majd tovább a csúcsra. Marcin első alkalommal futott ezen az útvonalon, és egy ponton az órába épített GPS irányát követve eltévesztette az ösvényt, de szerencsére hamarosan visszatalált a helyes útra. Mivel nagyon korán indult, szinte végig egyedül volt az úton, a láncoknál sem akadályozta senki.

 

Marcin végül 1 óra 34 perc 49 másodperc alatt ért fel a csúcsra, amely valószínűleg a leggyorsabb, bár nem hivatalos gyorsasági rekord ezen az útvonalon. Mint mondta, lehetett volna még gyorsabb is… A csúcson megvárta társát, aki 2 óra 2 perc 30 másodperc alatt jutott fel a csúcsra, majd együtt ereszkedtek vissza, ezúttal már nem mérve az időt, inkább gyönyörködve a szép kilátásban. Valamivel délelőtt 10 óra előtt érkeztek vissza a parkolóba. Az időjárás éppen megfelelő volt azon a napon, szerencsére nem esett az eső, a sziklák szárazak voltak, a hőmérséklet 16 °C körül volt, éppen ideális a futáshoz. A megtett távolság valamivel több, mint 12 kilométer, a szintkülönbség 1504 méter, az átlagsebesség 7,6 km/óra volt. Hogy jobban megértsük Marcin teljesítményét, érdemes megjegyezni, hogy ugyanezt az útvonalat a normál turisták 6-7 óra alatt teszik meg.
Az útvonal fontosabb paraméterei:
Start a parkolóból: 6:01.
Halastó: 6:36 körül.
Tengerszem: 6:48 körül.
Tengerszem-csúcs: 7:35.

 

Forrás és fotó:
Hirdetés
Hirdetés