10 év után áremelés a Lengyel-Tátrában Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2014/03/03
Hirdetés
2014. márciustól többet kell fizetnünk a Tátrai Nemzeti Parkban (TPN) történő túrázásért. A nemzeti park vezetése az áremelést az állami támogatás csökkenésével indokolja. Március 1-től a teljes árú belépőjegy ára 5 złotyra emelkedett, a kedvezményes jegy ára 2,50 złoty lesz (eddig 4, illetve 2 złotyt kell fizetni a belépőért). Természetesen a csoportos jegyek (10 főig) ára is emelkedik, ebben az esetben a teljes árú jegy ára 45 złoty lesz (eddig 36 złoty volt), míg a kedvezményes csoportos jegy 22,50-be fog kerülni, az eddigi 18 złoty helyett. A 7 napos belépőkért márciustól 25 złotyt kell majd fizetni. A Tátrai Nemzeti Parkban a következők jogosultak kedvezményes belépő vásárlására: diákok, nyugdíjasok, fogyatékkal élők, valamint aktív katonai szolgálatot ellátók. A 7 éves kor alatti gyermekeknek, valamint a legrövidebb útvonalon istentiszteletre indulóknak nem kell belépőt vásárolniuk. Az eddig érvényes jegyárakat a TPN 2011 januárjában állapította meg, korábban a szezontól függően különböző összegű belépőt kellett fizetni a nemzeti parkban.

Az áremelésekkel együtt azonban a nemzeti park vezetése rámutat, hogy Lengyelországban még így is nagyon alacsonyak a belépők árai. „Ez az első áremelés 10 év után, melynek oka többek között a csökkenő állami támogatásban keresendő” mondta el Szymon Ziobrowski, a TPN illetékese. Az elmúlt évben a Tátrai Nemzeti Park 5,8 millió złoty állami támogatásban részesült, ebben az évben ez az összeg 4,7 millió złotyra csökkent. A nemzeti parknak a jegyeladásból évente több mint 5,5 millió złoty bevétele származik.
A belépőjegyekből származó pénzeket a nemzeti park nem csak környezetvédelmi célokra fordítja, hanem ebből fedezik a jelzett turistautak helyreállításának költségeit is. Ebben az évben a tervek szerint mintegy 10 km hosszú turistautat újítanak fel, főleg a Vörös-hegyek (Czerwony Wierchy) környékén. Ennek a projektnek a költségei elérik a 3 millió złotyt. Ezen kívül fontos tudni, hogy a jegyeladásból származó bevételek egy részét (15 %-át) minden évben átutalják a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) számlájára. A Tátrai Nemzeti Parkon kívül az ország más nemzeti parkjai is kénytelenek megemelni a belépőjegyek árait. Ez Kis-Lengyelországban még az Ojcówi Nemzeti Parkot érinti, ahol 0,50 złotyval nőnek a belépők árai.

Forrás: http://www.gazetakrakowska.pl; http://polskalokalna.pl; Fotó: tatrydlakazdego.pl
Hirdetés
Hirdetés