2013. december 25., szerda

Dr. Komarnicki Román – Fehér ünnepnapok

A Lomnici-csoport. Dr. Tóth István felvétele.
Halványodóban már a nyárnak emlékei, végigszántott rajtuk hideg kezével a feledés; széthordta már az őszi szél a tar fáknak aranysárga ékét, melynek minden hervatag leveléhez egykor reményt és Ígéretet fűzött a virágfakadás. S mi elsirattuk a természet lassú sorvadását, szenvedéséről halk elegiát dalol a borongós bánatos őszutó.
Egyhangúan szürke, novemberi napok járják; erdőn-mezőn kiült a téli halálnak látogató jegye: a dér. A ködös ősznek sivár melancholiája ránehezedett a poprádi síkra és unalmas egyhangúsággal szitál az őszi eső.
Oly szomorúan, elhagyottan áll most a Tátra, felhőben és ködben; mélyen nyúlnak alá ködmönének tépett foszlányai, elfonódnak a fenyvesek koronái közé. De ott a magasban, felhők mögött őszi hervadás, haldoklás idején új, tiszta világ születik; őszi fergetegnek harcai közben fehér pelyhekben hull alá az égnek könnye és a Tátra viharszántott ormaira leszállt már a hosszú álom, az első téli hó.

Hetek múlnak, hetek jönnek. Újra felhőkbe borul a mennybolt, ismét ködbe száll a téli Tátra, letűnik a kék égnek határáról a magasba törő fehér álomkép; szállingózó hópelyhekkel lejjebb száll a temetői csend, lejjebb száll a magasságokból a síkra a féli álom. Karácsonyfadíszt ölt a fenyves, bevonja a mindenséget — kopár rögöt, termőföldet, virágágyat, sírdombot egyaránt a mindent kiegyenlítő, kibékítő szemfedél és nemsokára a szepesi városkáknak jégvirággal befont ablakán is bekopogtat halkan a csendes, meseszerű tél. És ekkor az ősz Gerlachfalvinak tündöklő koronájától, le a Poprádnak jégpáncélt nyögő árjáig minden, — minden fehér lesz és halott.
Ilyenkor' nyári örömök multán, midőn hegyeinknek fekete homlokára az örökkévalóság és titokzatosság fehér fátyla borul, újból elvágyom hozzád Tátra! Megjelentél szemeim előtt fehér köntösödben, magasra törve az azúrkék égbe, szeplőtlen álomország.
Szép vagy téli Tátra, oly csodaszép! Mintha a felhőkárpit mögött újra kezdte volna a teremtés művét az Alkotó, lényéből újra rálehelte a bércre a halhatatlanság, az örökkévalóság bélyegét és ismét odahelyezte, mint földöntúli tiszta képet az álmok világába.
Úgy állsz ott Tátra, fehéren, mint tiszta szent templom, melyből viharkorbácsok kiverték az avatatlant és most megnyitottad szentélyedet azoknak, kik Téged igazán szeretnek; kik felveszik szeszélyeiddel, hatal­maddal a küzdelmet, mert szeretnek. Én is útnak indulok, elzarándokolni, imádkozni ebbe az eszményien tiszta templomba — fehér ünnepekre.

Forrás: Turistaság és Alpinizmus I. évfolyam, 1910-1911.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...