Tavaszi kökörcsin Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/06/02
Hirdetés
A tavaszi kökörcsin (Pulsatilla vernalis) az első tavaszi virágok közé tartozik, amely az utolsó hó elolvadása után szinte azonnal megjelenik a felszínen. A Tátrai Nemzeti Parkban több kökörcsinfaj is él. A Magas- és a Liptói-Tátrában megcsodálhatjuk a szlovák kökörcsint (Pulsatilla slavica), nyári túráink során pedig szinte biztosra vehetjük, hogy találkozhatunk fehér kökörcsinnel (Pulsatilla alba), amely a Felvidék hegyeinek alpesi zónájában lelt megfelelő otthonra. E gyakoribb fajok mellett ebben az időszakban virágzik a ritkább tavaszi kökörcsin. 2000 méterrel a tengerszint felett, olyan helyeken, ahol még kitart a hó, a napsugárzásnak köszönhetően túléli a zord körülményeket. Kívülről ibolya és rózsaszínű, belső oldalukon fehéres, középen sárga színű, harang alakú virágai csak néhány kisebb területen élnek, az összes virágzó egyed száma 250 körül van.

Akkor, amikor a völgyeket és a gerinceket a téli zárlatot követően megnyitják a nyári turistaforgalom előtt, e ritka virág jelenlétét már csak virágának színes, szelíden szőrös termése bizonyítja. A nyári hónapokban számos, a turisták által gyakran látogatott turistaút a virágok élőhelye mellett, esetleg azon keresztül vezet. Emiatt az alpesi környezetben tett túrák során fokozottan ügyeljünk arra, hogy ne térjünk le a jelzett turistautakról, ezzel ugyanis eltaposhatjuk a nyáron már nem virágzó értékes virágok élőhelyét. A tavaszi kökörcsin egy kipusztulás szélén álló, a Tátrában kritikusan veszélyeztetett kökörcsinfaj.
Forrás és fotó: http://spravatanap.sk
Hirdetés
Hirdetés