2011. december 2., péntek

Az Est Film 1918 - Kirándulás a Tátrába


A Filmhíradók Online oldalon találtam ezt a rövid némafilmet, amely egy 1918. szeptemberi tátrai kirándulás néhány pillanatát rögzíti. Az Est Film 3/6. bejátszásához tartozó inzertszövegből sajnos nem derül ki, hogy kinek a kirándulásán rögzítették ezeket a felvételeket, vélhetően azonban az akkori politikai élet valamely neves szereplőjének magas-tátrai kirándulását örökítette meg a korabeli filmszalag.

A mindössze másfél perces anyag inzertszövegei az alábbiak: Kirándulás a Tátrába - Megérkezés a Csorba tóhoz - Kilátás a Tarajkáról – Búcsúebéd.


Az első filmkockákon a neves vendég tiszteletére fenyőgallyakkal díszített újtátrafüredi városkaput láthatjuk. Annak idején ilyen viadukt fogadta mindhárom, akkor létező Tátrafüred (Ó-, Új- és Alsó-) bejáratánál a vendégeket. A következő filmkockákon az ótátrafüredi állomásra begördülő villamost láthatjuk, amellyel a nevezetes vendéget felvitték a Csorbai-tóhoz is. Ahogy látható, akkoriban még a tó partján közlekedett a villamos, egészen az egykori Auguszta-villa mellett lévő (ma is álló) végállomásig. Az operatőr megmutatja nekünk azt a panorámát, amelyet a kor turistái is láthattak a Nagyszálló teraszáról. A neves vendéget ezután felvitték a Tarajkára, ahol a Szilágyi-emlék kilátójáról csodálhatta meg a Kis- és Nagy-Tarpataki-völgyre, valamint a Lomnici-csúcsra nyíló kilátást. A kirándulást búcsúebéd zárta, vélhetően az ótátrafüredi Nagyszállóban, amely akkoriban a Magas-Tátra legelegánsabb szállodái közé tartozott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...