Kolduló rókák a Magas-Tátrában Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2011/06/18
Hirdetés
A Tátrában járva újabban egyre több helyen találkozhatunk az emberhez túlságosan közel merészkedő rókákkal, melyek annyira elszemtelenedtek, hogy szinte az ember kezéből veszik el a felkínált táplálékot. Sokan jó poénnak gondolják ezt, de ne feledjük, hogy a rókák etetése, megérintése milyen veszélyt jelent saját egészségünkre!

A Rainer-kunyhó közelében is rendszeresen megjelenik egy róka, akit a meggondolatlan turisták veszélyérzet nélkül etetnek. Ez a példány már annyira megszokta az ember közelségét, hogy akár egy méterre is megközelíti az ott pihenő turistákat. Amint azt Peter Petras, a Rainer-kunyhó gondnoka elmondta, ez a róka tél óta rendszeres vendég a kunyhó környékén. „Mostanában minden nap déli 12 és délután 2 óra között tűnik föl a tisztáson. Ez egy olyan jelenség, amelyet nehéz megakadályozni. A Tátrában sajnos megváltozott az élelemlánc felépítése, az erdő állatai egyre inkább az embertől várják a táplálékot” – mondta Petras. A zoológusok azonban az ebben rejlő veszélyekre figyelmeztetnek.
„Ha rendszeresen etetjük a rókákat, akkor az állatok ezt megszokják. A róka azonban kedvessége ellenére különböző betegségek hordozója is. Nem csak a legismertebbre, a veszettségre kell gondolni, de ilyenek a galandférgesség és a rühesség, és a rókák ürüléke is veszélyforrás lehet. Egészségünk védelme miatt mindenkinek azt javaslom, hogy tartózkodjunk a rókák etetésétől” – mondta Jozef Hybler, a TANAP szakembere.
Miért ne etessük a rókákat:
- Az állomány akár 40 %-a is bélférgességben szenved, amelyet könnyen továbbíthat az emberre.
- Az élelmiszerhez történő hozzájutásnak ezt az egyszerű módját az állatok könnyen megszokhatják.
- A róka vadállat, melynek a viselkedése kiszámíthatatlan.
- A törvények szerint tilos az 5. fokú természetvédelmi területen élő állatok életének megzavarása, ezek befogása, elejtése.
Hirdetés
Hirdetés