2011. február 8., kedd

Medvebocsok születtek a Tátrában


December vége és február közepe közötti időszakban születnek meg a medvék kölykei a Tátrában. A várható szaporulatról Jozef Hybler, a TANAP Állami Erdészet zoológusa számolt be. Elmondta, hogy a születendő bocsok számát a szakemberek is csak becsülni tudják.
A Tátra területén mintegy 80-90 medve él. Tegyük fel, hogy ennek az állománynak a fele nőstény, így maradt 40-45 egyed. Ebből le kell vonni azokat, amelyek még nem ivarérettek (4 éves kor alattiak), illetve akik valamilyen betegség vagy az életkoruk miatt nem termékenyek.


Ez nagyjából az előző szám felét teheti ki, vagyis maradt mintegy 20 nőstény. A medvék csak minden második, néha minden harmadik évben termékenyek, így ha levonjuk azokat, akik az elmúlt, vagy az azt megelőző évben szültek, akkor kevesebb, mint tíz egyed marad. A tapasztalat azt mutatja, hogy évente hat vagy hét nőstény hoz világra kölyköket, a szokásos medveszaporulattal (két-három kölyök) számolva ez 12-20 kölyköt jelent. Természetesen ezek csak becsült számok, a valóság ettől eltérhet.
A medvebocsok a tél közepén születnek meg, a hibernációs időszak közben. A szüléshez a nőstények elegendő zsírt tartalékolnak, és gondosan kibélelik téli odújukat. A csupasz és vak kölykök súlya kb. fél kg, szállításuk tehát nem okoz gondot az anyamedvének, aki a szülés utáni első hetekben nem hagyja el az almot. A bocsok először kb. 3 hónapos korukban, vagyis április vége felé hagyják el a vackot, amikor már képesek mozogni, és kinőtt a szőrük. A hideg éjszakákon viszont még ebben az időszakban is életbevágóan fontos számukra a téli odú melege.
Szintén csak megbecsülni lehet, hogy a kölykökből hányan élik meg a felnőttkort. A becslések szerint minden harmadik kölyök elpusztul egyéves kora előtt. Az optimálisan számolt 20-as szaporulatból így marad 13 egyed. Tovább csökkentik az állományt a különböző betegségek, az élelem hiánya, a ragadozók, esetlegesen egy felnőtt hímmel történő végzetes találkozás, vagy a közutakon, vasútvonalakon előforduló közlekedési balesetek. A medvék kíváncsi és játékos állatok, néha, főleg kölyökkorban azonban túlbecsülik saját képességüket, és fára mászás közben lezuhannak. Életük második évében, bár már sokkal okosabbak és tapasztaltabbak, egy részük elpusztul. Mindent összevetve úgy becsülhető, hogy minden harmadik medvebocs éli meg a felnőttkort, a Tátrában ez évi 4-7 felnőttkorba lépő medvét jelent.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...