Lavina sodort el három lengyel hegymászót a Poduplaszki-völgyben Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2010/12/19
Hirdetés

Fotó: HZS
Ma délelőtt röviddel 10 óra után három lengyel hegymászót lavina sodort el a Poduplaszki-völgy alsó részén, a Hátsó-Tisovka nevű csúcs közelében, az „Alice Csodaországban” nevű hegymászóút alatt. A balesetben súlyosan megsérült egy 25 éves nő, akit a lavina egy fához szorított, ennek következtében nyaki gerinc sérülést és belső sérüléseket szenvedett. 
A szerencsétlenül járt hegymászó 15 percig volt a hó alatt, két társa, akiket szintén elsodort a lavina, ki tudták szabadítani magukat a hó fogságából. A teljesen kihűlt állapotban megtalált sérültet a baleset helyszínére érkező mentőhelikopter a poprádi kórházba szállította.
A Hegyi Mentőszolgálat szóvivőjének tájékoztatása szerint a lengyel turisták gyakorlott hegymászók voltak, öt vagy hat fős csoportban indultak a téli mászásra. A szóvivő egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a Magas-Tátrában 2-es fokozatú a lavinaveszély van, de ezt az értéket nem szabad lebecsülni, mert a lavinabalesetek többsége a statisztikák szerint ennél a fokozatnál következik be. A Hegyi Mentőszolgálat véleménye szerint szerencsésen végződött baleset történt, amely ettől rosszabbul is végződhetett volna.
Hirdetés
Hirdetés