Befejeződött a téli zárlat
Június 15-én befejeződött a téli zárlat, a turisták ismét korlátozás nélkül túrázhatnak a Tátra Nemzeti Park (TANAP) magasabban fekvő területein. A TANAP múlt heti közleménye szerint erre a napra szerették volna hozzáférhetővé tenni valamennyi, a májusi viharban járhatatlanná vált turistautat. A májusi vihar után az erdészek elsősorban az alacsonyabban fekvő, a téli zárlat által nem érintett útvonalak akadálymentesítésével kezdték a takarítási munkákat. Június első hetének végére valamennyi, a TANAP kezelésében lévő, a téli zárlat hatálya alá nem tartozó turistautat járhatóvá tették. Marián Šturcel, a TANAP Állami Erdészet igazgatóhelyettese elmondta, hogy a nyári szezon kezdetére megpróbálnak valamennyi magashegyi turistautat járhatóvá tenni. Nem tudják azonban garantálni azoknak az útvonalaknak a járhatóvá tételét, amelyek nem állami kezelésben, hanem helyi erdőtulajdonosok kezelésben vannak (pl. a Fátyol-vízeséshez vezető sárga jelzésű turistaút – a szerk.).
Várhatóan a nyári szezon első felében nem lesz járható a Liptói-Tátrában a Fehér-szikla erdészháztól (Horáreň Biela skala) a Fehér-sziklára (Biela skala) vezető piros jelzésű turistaút. Még hosszabb ideig, várhatóan a teljes nyári szezonban zárva marad a Bölényfalu (Zuberec) – Pálenica-hágó (Sedlo Pálenica) közötti sárga jelzésű turistaút. „A vihar és az esőzések után fokozatosan távolítjuk el a túraútvonalakat elzáró fákat a nemzeti park egész területén. A turistákat és a látogatókat azonban továbbra is arra kérjük, hogy saját biztonságuk érdekében tartsák tiszteletben a hatóságok előírásait, a helyi korlátozásokat, és legyenek türelemmel a munkák befejezéséig” – tette hozzá Šturcel.
Négy és fél hónapig tart a nyári szezon
A 227 napos téli zárlat után június 16-án, hétfőn ismét megnyitották a forgalom előtt azt a kb. 230 km hosszúságú, összesen 37 magashegyi turistaútvonalat, melyet a téli zárlat idején, november 1-től június 15-ig nem használhatnak a turisták. Ezzel a Tátra és a túrázás szerelmesei ismét több mint 700 km jelzett turistaúton közlekedhetnek a TANAP kezelése alatt álló Magas- és a Liptói-Tátrában, valamint a Szepesi-Magurában. A magashegyi turisztika szerelmeseinek ismét négy és fél hónapjuk van kedvenc tevékenységük gyakorlására. A Bélai-Tátra azonban ebben a nyári szezonban is zárva marad a turisták előtt, ebbe a hegységbe csak a Monk-völgyben (Monkova dolina) vezető zöld jelzésű tanösvényen lehet túrázni, amelyet néhány évvel ezelőtt a Felső turistautat (Magistrále) a Nagy-Fehér-tótól (Veľké Biele pleso) a Széles-nyergen (Široké sedlo) át Zárig (Ždiar) meghosszabbítva piros színnel is jelöltek.
Továbbra is lezárva marad a Liptói-Tátrában a Juráni-völgyben (Juráňová dolna) a Nagybobróci-hegyre (Bobrovec) vezető, korábbi zöld jelzésű turistaút, valamint a Csendes-völgyben (Tichá dolina) a Toman-hágóba (Tomanovské sedlo) vezető egykori piros jelzésű turistaút. Ebben az évben nem tervezik újabb turistautak hozzáférhető tételét azok közül az útvonalak közül, melyek néhány évtizeddel korábban jelzett útvonalak voltak.
A nemzeti park turistaútjait a turisták saját felelősségükre használhatják, szem előtt tartva azt a tényt, hogy a magashegyi hágókba, csúcsokra vezető egyes, különösen a keleti fekvésű útvonalak a nyár elején még hóval fedettek lehetnek. „Az ilyen hóval borított szakaszokon nagyobb a kicsúszás veszélye, amivel mindenkinek számolni kell, ezért aki nem rendelkezik megfelelő felszereléssel és tapasztalattal, az inkább forduljon vissza, és halassza későbbre a tervezett túrát” – mondta Dominik Michalík, a TANAP Területi Szolgálatának vezetője.
A tavaszi szezon másik veszélyforrását a sziklafalakról az olvadó hó által magával sodort törmelék, sziklák jelentik, amelyek akár kőlavinákat is elindíthatnak, amelyek veszélyeztethetik az alattuk elhaladó turistákat.
A Lengyel-Tátrában is van téli zárlat
A Tátra szlovák oldalához hasonlóan a Lengyel-Tátrában is van téli zárlat, ám ez jóval kisebb területre koncentrálódik, mint a szlovák oldalon. Az ottani előírások szerint december 1. és május 15. között összesen három turistaúton tiltott volt a túrázás, de ezt az időszakos korlátozást május 15-én feloldották. Ugyancsak feloldották a Kościelisko-völgyben (Dolina Kościeliska) található Fagyos-barlangot (Mrożna Jaskinia) érintő, november 1-től május 1-ig terjedő látogatási tilalmat. A Lengyel-Tátrában több olyan barlang is van, amely a turisták számára látogatható, de csupán a Fagyos-barlangban van elektromos világítás, a többi barlang meglátogatásához elengedhetetlen a fajlámpa vagy más világító eszköz megléte.
Forrás: https://aktualne.atlas.sk; https://poprad.korzar.sme.sk, https://tpn.pl; www.hiking.sk