Több
hónapnyi, kétségekkel tűzdelt előkészítés után 2020. március 6-8. között végre
megvalósult az első (remélhetőleg hagyományteremtő) saját szervezésű
lavinakurzusunk a Magas-Tátrában. Hat dicső magyar honfitársunk csatolt fel
lécekre a poprádi-tavi villamosmegállóban, hogy részt vehessen Marek Biskupic
angol nyelvű tanfolyamán.
Vezetőnk,
aki
- a
Szlovák Hegymientő Szolgálat (HZS) hivatásos tagja,
- a
Szlovák Lavinamegelőzési Központ vezetője – Stredisko Lavinovej Prevencie
(SLP),
-
IFMGA hegyivezető,
maximálisan
megfelelt az előzetes, fokozott elvárásoknak. Mint az a hétvégén kiderült,
kiváló oktatót is tisztelhetünk benne, remek érzékkel építette fel mind az
elméleti oktatást (összesen kb. 5 óra) és terepi foglalkozásokat is, amik a
hóbiztonsági vonal mellett a túrasí-alapokra is kiterjedt. Könnyed, jól érthető
stílusa és humora segített megteremteni a csoporton belüli összhangot.