2018.
szeptember 10-én, hétfőn a késő esti órákban érkezett a bejelentés a Hegyi
Mentőszolgálat (HZS) ügyeletére egy litván turista eltűnéséről, aki aznap
reggel egyedül indult a Téry menedékházból (Téryho chata, 2015 m) a Közép-orom
(Prostredný hrot) csúcsára. Az eltűnt férfi utolsó alkalommal délelőtt 11 óra
körül lépett telefonon kapcsolatba egy ismerősével, később viszont már nem
fogadta a hívásokat. Az eltűnés bejelentését követően a rendőrség ellenőrizte a
szálláshelyeket, valamint megpróbálta bemérni az eltűnt mobiltelefonját, ez
azonban nem vezetett eredményre. A hegyimentők kedden kora reggel indultak a
Közép-oromhoz, hogy megkezdjék a helyszíni kutatást, melyhez igénybe vették a
Belügyminisztérium helikopterének segítségét is.
![]()
A keresett 42 éves férfit a
hegyimentők a gerincről a Nagy-Tarpataki-völgy (Veľká Studená dolina) irányába
leeső Nagy-Templom-vályúban (Bráničkový zľab) találták meg, életjelet azonban ekkor
már nem tapasztaltak. Később, a csúcson található csúcskönyvben megtalálták az
eltűnt bejegyzését, a férfi valószínűleg az ereszkedés során ismeretlen oknál fogva
megcsúszott a meredek, sziklás vályúban. A hegyimentők az elhunyt turista
holttestét Ótátrafüredre szállították, ahol átadták az illetékes hatóság
képviselőinek.