![]()
2016
decemberében a Tátrai nemzeti Park (TANAP) Tátralomnicon található múzeumában
tartották a Magas-Tátra virágait bemutató legújabb, „Tatry a Kvety” (Tátra és
virágok) című könyv keresztelőjét. Ahogy a könyvben szereplő fotók készítője –
egyúttal a szlovák állami hírügynökség, a TASR fotóriportere – Milan Kapusta
elmondta, a könyvben szereplő fotókat nyolc év alatt sikerült összegyűjteni.
„Sokaknál találkozunk azzal a meghatározással, hogy a Tátra csupasz sziklák
világa. A hegymászók legtöbbje számára elsősorban mászásra alkalmas
sziklafalakat jelent. Most azonban szeretnénk megmutatni a Tátra egy másik
oldalát, például a virágokon keresztül” – mondta a fotók készítője. A 124
virágot bemutató könyv anyaga nyolc év alatt állt össze, melyet 33 tájkép,
valamint a rovarok, gombák és zergék világát bemutató fotók egészítenek ki, így
a könyvben összesen 163 fotó szerepel. Ahogy a fotós elmondta, néhány, a
jelzett turistautaktól távol, szigorúan védett területeken élő virágokról
készült fotó elkészítéséhez a nemzeti park külön engedélyére volt szüksége.
Az
új könyvet tátrai forrásvízzel, cirbolyafenyő ágakkal és szárított tátrai
virágok szirmával keresztelték meg. A könyv társszerzője a TANAP Állami
Erdészetének botanikusa, Zuzana Kyselová, a bevezetőt Marián Šturcel, a TANAP
korábbi igazgatóhelyettese írta. Ahogy a fotós elmondta, számára a legnagyobb
kihívást a tavaszi kökörcsin virágzásának megörökítése jelentette. „Ezzel
kínlódtam a legtöbbet. A tavaszi kökörcsin kb. 2000 méter magasságban él a
Tátrában, öt avagy hat helyen. Bár tudtam fotókat készíteni róla, de csak ezért
legalább ötször el kellett utaznom Kassáról a Magas-Tátrába” – mondta
mosolyogva a szerző.