2015.
december 3-án a 112-es segélyhívó számon keresztül egy lengyel hegymászó kért
segítséget a Hegyi Mentőszolgálattól (HZS), akit társával együtt lavina sodort el.
A bejelentő jelezte, hogy mindketten a hó fogságába kerültek, a feje
szerencsére a hó felett maradt, majd sikerült kiszabadítania a kezét, így a
mobiltelefonján fel tudta hívni a hegyimentőket. Azt is jelezte, hogy a
lavinából nem tudják kiásni magukat, és valószínűleg eltört a lába. A
hegymászók a Ruman-völgyben, a Nyugati-Vaskapu-csúcs közelében tartózkodtak. A
hegyimentők egy lavina mentőkutyával együtt helikopterrel indultak a
helyszínre, ahol viszont olyan kedvezőtlen időjárás fogadta őket, hogy vissza
kellett fordulniuk Ótátrafüredre.
Ezután a földön folyt tovább a mentőakció, a
hegyimentők két csoportban indultak a helyszínre. A megérkezés után kiásták a
hóból a balesetet jelentő hegymászót, ezzel egyidejűleg hozzáláttak társa
felkutatásához, akit kb. másfél méterrel a hó alatt találtak meg. A hó alá
került hegymászót a hegyimentők minden erőfeszítése ellenére nem sikerült újraéleszteni.
A sérül hegymászót, valamint a lavinában elhunyt társa holttestét hordágyon
vitték le a Poprádi tóhoz.
A lavina halálos áldozata a 62 éves Józef Michalec, a Lengyel-Tátrában működő TOPR tapasztalt hegyimentője, hegyivezetője, aki éppen egy ügyféllel mászott a Ruman-völgyben.