Három helyszínen négy halálos áldozat a Tátrában - Frissítve! Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2015/12/30
Hirdetés
December 30-án a délelőtti órákban, nem sokkal a Lengyel-Tátrában történt halálos kicsúszást követően a Magas-Tátra szlovák oldalán két olyan baleset történt, amely összesen három halálos áldozatot követelt. Az áldozatok valószínűleg hegymászók voltak. Az egyik baleset a Kis-Tarpataki-völgyben (Malá Studená dolina), a Közép-orom (Prostredný hrot) alatt történt, a másik pedig a Nagy-Tarpataki-Zerge-horhosból (Malý závrat) a főgerinc alá felhúzódó Rovinki-völgy (Rovienky) irányába. Erről a balesetről az érintett társa kb. 11 órakor értesítette a hegyimentőket, itt egy 34 éves pozsonyi hegymászó az áldozat, aki a sziklás terepen történő 150-200 méteres, majd az ezt követő havas terepen újabb 150 méteres kicsúszás következtében az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett. „Az érintettek hegymászótúrán vettek részt, ennek során a viszonylag könnyű terepen leoldották magukat a kötélről, és ezt követően egyikük kicsúszott” – magyarázta Martin Matúšek, a mentőakció vezetője.
Nagyjából ugyanebben az időpontban értesítették a hegyimentőket a Kis-Tarpataki-völgyben két hegymászó lezuhanásáról, akiket a Téry-menedékház gondnoka talált meg ma reggel. Itt a két hegymászó megmászta a Közép-orom csúcsát, majd az ereszkedés közben, viszonylag könnyű terepen mindketten kicsúsztak, és a havas-sziklás terepen a Kis-Tarpataki-völgy irányában lezuhantak. „A hosszú zuhanás következtében mindketten az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedtek. A hegymászók nem voltak kötéllel összekötve, valószínűleg már könnyű járóterepen történt a kicsúszás, melynek okait csak találgatni lehet” – mondta Matúšek, és hozzátette, hogy mindketten tapasztalat hegymászók voltak. A mentőakció vezetője szerint mindkét fenti baleset viszonylag könnyű hegymászó terepen következett be.
A mentőakciókban a földi egységek mellett a légimentők és a rendőrség helikoptere is részt vett, a szakemberek gyors és szakszerű beavatkozása ellenére a balesetek érintettjeinek életet sajnos nem sikerült megmenteni. Mindhárom balesetet szenvedett hegymászó szlovák állampolgár.
A déli órákban újabb balesetről értesítették a hegyimentőket, ezúttal a Téry-horhosban (Baranie sedlo) a Zöld-tó (Zelené pleso) irányában történt baleset, ott egy 26 éves cseh hegymászó csúszott ki, és zuhant kb. 300 métert. Őt a légimentők súlyos sérülésekkel a poprádi kórházba szállították.
Ugyanebben az időpontban a Liptói-Tátrában is történt két baleset. A Rohácsokban egy vályúban történő kicsúszás következtében két szlovák turista (egy 42 és egy 14 éves) többszörös sérüléseket szenvedett. Az idősebb férfit a hegyimentők a liptószentmiklósi kórházba, a fiatalabbik sérültet a HZS Zsári-völgyben lévő állomására szállították, ahol átadták a mentőszolgálat munkatársainak.

Tragikusan végződött viszont egy újabb kicsúszás a Liptói-Tátrában, egy 31 éves szlovák turista Jalóci-nyereg (Príslop) közelében, a Párás-völgy (Paríchvost) irányában csúszott ki, és sajnos nem élte túl a  meredek terepen történő közel 400 méteres zuhanást.
Hirdetés
Hirdetés