Szeptember 1-én egy szemtanú értesítette a lengyel Tátrai Önkéntes
Mentőszolgálat (TOPR) ügyeletét, hogy baleset történ a Tátra legnehezebb
turistaútján. A szemtanú azt látta, ahogy egy turista lezuhan a Sas út egyik
legnehezebb részén, a Honoratka-szakadék (Honoratka, másik ismert nevén
Zsidó-vályú) és a Fagyott-tavi-csorba (Zmarzła Przełęcz) közötti szakaszon. A bejelentés után a hegyimentők mentőhelikopterrel
repültek a helyszínre, ahol aztán megállapították, hogy szerencsétlenül járt férfi
a nagy magasságból történő zuhanás következtében olyan súlyos sérüléseket
szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette.
A Honoratka-szakadék a Sas útnak az a pontja, ahol már korábban is
több súlyos baleset történt. A ma elhunyt férfi ebben az évben már a második
áldozata ennek a meredek vízmosásnak, ahol május 15-én szintén halálos baleset
történt. Hatalmas szerencséje volt viszont annak a turistának, aki június
elején ugyanitt túlélt egy 200 méteres zuhanást. A Sas úton annak kialakítása
óta több mint száz turista vesztette életét, az egyik legtragikusabb év
2012-ben volt, ebben az évben öt személy vesztette életét ezen a turistaúton.