Nyolc jégszobrász, tizenhárom
nap, negyvenhét tonna jég. Ennyi jég formálódott a cseh František Bálek
jégszobrász vezette csapat keze alatt az elmúlt napokban, és ennek köszönhetően
december 18-án, csütörtökön ismét megnyitották a nagyközönség előtt a Tarajkán
felállított sátorban megtekinthető, Belgiumból érkezett jégkockákból felépített
jégtemplomot. Az alkotók mindenre gondoltak, így arra is, hogy megfelelő
hidegen tartsák a szobrokat addig, amíg a külső hőmérséklet kellően le nem hűl.
A jégtemplom megálmodója az elmúlt évben az akkori jégtemplomban tartotta
esküvőjét, az idei évet viszont a zene szépségeinek szentelik. „Az idei év
témája a jégrapszódia, vagyis idén több zenei motívummal találkozhatnak majd a
látogatók” – mondta František Bálek, a jégszobrok alkotója.
Ennek jegyében a
szinte megszokottnak mondható medve és zerge karakterek mellett ezúttal különféle
hangszereket is megfaragtak a jégszobrászok. Újdonság a tavalyi évhez képest az
új összeállítás, az új szobrok, és különösen a színes ólomüveg, amely elcsavarta
az alkotók fejét. „Ezzel nagyon sokat kínlódtunk, különösen az időjárásnak
köszönhetően, amely csalódást okozott számunkra. A meleg miatt az összes jég
megérkezése után sokat kellett improvizálni” – mondta Bálek.
„Az elmúlt év tapasztalatai
alapján az egész kompozíció erőteljesebb lett, minden a jégtömböt a lehető
legszélesebben megformáztunk, és ez sokáig tartott” – tette hozzá a szobrász. Bálek
és „szeretett kis felesége” ahogy ő maga nevezte a hölgyet, akinek tavaly a
jégtemplomban örök hűséget esküdött, pénteken ünnepelte a jégtemplomban kötött
házasságának első évfordulóját. Azokat az érzéseket, amelyeket pontosan egy
évvel ezelőtt ezen a helyen átélt, soha nem fogja elfelejteni. „Tavaly személyesebb
volt, jobban a szívemből jött” – mondta. A jégtemplomban megkötött házasság
ismét melegséget hozott az életébe. „Szeretnék köszönetet mondani a
támogatásért és a türelemért a feleségemnek, akivel jól működik a házasságunk,
bár keveset látjuk egymást, mivel a munkám miatt sokat utazom” – vallotta be
Bálek. „Amíg lesz ilyen lehetőség, és amíg egészséges leszek, bármikor szívesen
visszajövök ide” – tette hozzá.
Ahogy azt Ján Mokoš,
Tátraváros polgármestere elmondta, a jégtemplom az elmúlt évi téli szezon
legfontosabb látnivalója volt. „A jégtemplom az elmúlt télen több mint 100 000
látogatót vonzott”. Az esemény társszervezője, a Tatry Mountain Resorts
képviselője, Juraj Chovaňák elmondta, hogy amikor egyik kollégája előállt az
ötlettel, ő maga sem hitt a sikerben. „Amikor Martin előállt a Tarajkán
felépítendő jégtemplom ötletével, csak mosolyogtam, de tavaly sikerült
létrehozni, nagy sikere volt, és azt hiszem, ezen a télen is az egyik fő
vonzerőt fogja jelenteni a Magas-Tátrába látogatók számára” – mondta az
idegenforgalmi szakember.