A Hegyi Mentőszolgálat (HZS) november 6-án tartott
sajtótájékoztatóján arról tájékoztatták a média képviselőit, hogy 2013-as nyári
idegenforgalmi szezonban a tátrai hegyi üdülőhelyeken megnövekedett forgalommal
együtt nem nőtt a komolyabb sérülésekkel járó balesetek, így a beavatkozások
száma sem. „Ez az év nagyon kedvező volt számunkra. Annak ellenére, hogy a
forgalom láthatóan növekedett, a balesetek aránya enyhe csökkenést mutat,
amivel nagyon meg vagyunk elégedve” – mondta el Jozef Janiga, a HZS vezetője. A
május 1-től október 31-ig tartó nyári szezon pozitívuma, hogy a szlovák
hegyekben a hegyimentőknek az előzőeknél kevesebb súlyos balesetnél kellet
közbeavatkozni. „A nyári szezonban öt halálos baleset történt, amely a korábbi
évekhez viszonyítva egyértelműen csökkenést jelez” – tette hozzá Janiga.
A nyár folyamán a Liptói-Tátra kivételével valamennyi olyan
hegyvidéken csökkent a balestek száma, amely a HZS hatáskörébe tartozik. Ennek
okát a HZS vezetője a különösen jó nyári időjárásban, valamint a turizmus és
más, a hegyekben végezhető sporttevékenységhez megfelelő körülményekben látja.
Az idei nyáron alig voltak viharok, illetve olyan hirtelen időjárás változások,
melyek jelentős hatással vannak az emberek viselkedésére. „Az előrejelzések viszonylag
pontosak voltak, így az emberek megfelelően fel tudtak készülni a túrára” –
mondta el Janiga. Az elmúlt év nyarán a hegyimentők 444 alkalommal avatkoztak
be, míg idén 391 esetben. Ebből 57 esetben kerékpáros, 28 esetben hegymászás,
220 esetben túrázás. 1 esetben barlangászat, 11 esetben pedig siklóernyőzés
során bekövetkezett balesetnél kellet beavatkozniuk. A balesetek súlyosságát
tekintve öten szenvedtek halálos sérülést, 10 személyt közvetlenül
életveszélyes, 29 személyt pedig potenciálisan életveszélyes állapotban
mentettek. A legtöbben könnyű (128 fő) és közepesen súlyos (140 fő)
sérülésekkel megúszták a balesete. A nyár folyamán kevesebb hegymászóbaleset
volt, nőtt viszont a kerékpáros balesetek száma. „Általában több a kerékpáros
az utakon, de ebbe a statisztikába a hegyi robogón és más, hasonló eszközön
bekövetkezett balesetek is beletartoznak” – mondta Janiga.
A balestet szenvedettek nemzetiségi összetétele cáfolja azt
a mítoszt, mely szerint leginkább a cseh turistáknak van szükségük mentésre. Az
összes mentésre szoruló turistának több mint a fel szlovák állampolgárságú
volt. Második helyen e lengyelek következnek 17,1 %-os aránnyal, és csak a
harmadik helyen szerepelnek a cseh turisták, mindössze 8,6 %-al. A magyar
turisták 4 %-os (82 eset) arányukkal a negyedik helyet foglalják el ebben a
rangsorban. Ehhez azonban azt is tudni kell, hogy a HZS vezetőjének adatai
szerint a nyári szezonban több cseh turista érkezett a szlovák hegyekbe, mint
lengyel. Összességében az év első 10 hónapjában nőtt a HZS által végzett
beavatkozások száma, amely főleg a téli szezonban végzett nagyobb számú
beavatkozásnak köszönhető. „Már most több beavatkozást végeztünk, mint az
elmúlt év egészében” – mondta Janiga. 2012-ben a hegyimentők 1846 mentőakcióban
vettek részt, ehhez képest az idei év első 10 hónapjában már 2057 estben kellet
beavatkozniuk.
A hosszabb távú statisztikák szerint 2002 és 2013
szeptembere között a Magas- és a Bélai-Tátrában 113 személy vesztette életét,
ebből 87 haláleset kapcsolódik a hegyvidéki terephez, 26 haláleset pedig más
egészségügyi probléma miatt következett be. A hegyvidéki terephez köthető
halálos balesetekben 29 szlovák, 29 lengyel, 23 cseh, 2 magyar és 4 más
nemzetiségű áldozat vesztette életét. Az összes haláleset közül 58 a nyári
idegenforgalmi szezonban (június 15. és október 31. között) következett be, míg
55 a téli zárlat idején.
2010-től az is megfigyelhető, hogy a balesetet szenvedettek
között évről-évre nő a szlovák turisták száma. Ez nagyrészt annak köszönhető,
hogy a gazdasági válság hatására csökkent a külföldi, ezzel szemben viszont
lassan nő a hazai turisták száma. Amíg 2005-ben a tátrai szálláshelyeken csak
52 % volt a szlovák turisták részesedése, addig 2012-ben ez 64 %-ot tett ki.
A Lengyel-Tátrában tevékenykedő Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) már szeptember 1-én elkészítette a nyár szezon baleseti statisztikáját.
A lengyel hegyimentők mozgalmas nyári idényt tudhatnak maguk mögött, hiszen
közel 170 személy mentésében vettek részt. Közülük öt turistának sajnos nem
tudták megmenteni az életét. Azok közül, akik életüket vesztették két turista
lezuhant nagy magasságból, ketten egyéb betegség következtében hunytak el, egy
személy pedig öngyilkos lett. A hegyimentők közel 160 mentőakciót hajtottak
végre, ebből 44 estben több fős, szervezett turistacsoport kért mentést, és 50
alkalommal kellett igénybe venni a mentőhelikoptert. Különösen aggasztja a
hegyimentőket, az a tény, hogy egyre több a súlyos sérüléssel járó
baleset. Andrzej Marasek, a TOPR
illetékese elmondta, hogy a mentésre szorult 170 személynek mintegy 70 %-a
szenvedett súlyos sérüléseket, vagy igényeltek komolyabb kórházi beavatkozást.
A legtöbben lábsérülést szenvedtek, főleg a megfelelő lábbeli hiánya miatt,
illetve sokan felkészületlenül vágtak neki a magashegyi túrának.