December 22-én, szombaton, a kora
esti órákban érkezett a bejelentés a Hegyi Mentőszolgálathoz (HZS), hogy egy
hegymászó lezuhant a Weber-csúcs északi falán. A Német Létra nevű hegymászó
útvonal – amely meredek szögben teljes szélességében végigmetszi a Weber-csúcs
északi falát – felső végének közelében valószínűleg deszkalavina indult el, amellyel
együtt egy teljes kötélhossznyit, kb. 60 métert zuhant lefelé. Az első segélyhívásra
hat hegyimentő azonnal elindult a Zöld-tavi menedékházhoz. A menedékház
bérlőjével együttműködve, lánctalpas járművek segítségével rövid idő alatt
felvitték a mentéshez szükséges eszközöket a fal alá, miközben a hegyimentők
egy másik csoportja a Német Létra biztosításához szükséges anyagokat vitte a
helyszínre. A hegyimentők első csoportja fokozatosan közelítette meg a Német
Létrán a baleset helyszínét, amelyet először a szél által összefújt hórétegek
miatt fix kötelekkel kellett biztosítani. A hótáblák megnehezítették a falon
történő feljutást, melynek következtében időnként változtatni kellett az
útvonalukon is, emiatt a felmenetel nagyon megterhelő volt. Lassan haladtak
felfelé, míg végül reflektorok segítségével megtalálták az érintettet. Miután
megérkeztek a baleset helyszínére, megállapították, hogy a férfi sérülései az
élettel összeegyezhetetlenek. A baleset áldozata a 41 éves ismert szlovák hegymászó, a vágbesztercei Dionýz Kuráň, aki a szlovák hegymászók elitjéhez tartozott, és komoly eredményeket tudhatott magáénak a Tátrában és a külföldi hegyekben is. A holttestet ezután két
hegyimentő az UT 2000 elnevezésű hordágyon, kötéltechnikával engedte le a falon. A
mintegy 350 méteres ereszkedést nagyban segítette társaik navigálása, így az éjszakai
órákban befejeződött mentőakció gyorsan befejeződött. A hegyimentők 5
órával a bejelentés után vitték le a holttestet a Zöld-tavi menedékházhoz,
ahonnan a Zsdjári halottasházba szállították. Az egész mentőakció valamivel éjfél után ért véget. A balesetről egy 31 éves pozsonyi hegymászónő tett bejelentést kb. 16:00 óra magasságában. A baleset körülményei egyelőre még nem tisztázottak, egyes források szerint a hegymászó nem volt biztosítva.