Mormotákat telepítettek a Bélai-Tátrába - videóval Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2011/05/11
Hirdetés

 

Fotó: B. Sedláková

 

A természetvédők immár negyedik éve dolgoznak azon a projekten, hogy visszatelepítsék a mormotákat a Bélai-Tátrába. A TANAP szakemberei a Nyugati-Tátrában lévő Sebes-völgyben 2010 júniusban fogták be az utolsó 4 tátrai mormotát (Marmota marmota latirostris), melyeket pár napon belül szabadon is engedtek új élőhelyük, a Széles-nyereg környékén. A 2008-ban megkezdett projekt keretében a Bélai-Tátra két részére – a Széles-nyereg és a Barlang-völgy területére – telepítettek át 18 egyedet a Liptói-Tátra három körzetéből, a Zsári-völgyből, a Rohácsi-völgy árvai részéből, valamint a Sebes-völgyből.

 

A TANAP áttelepítést végző munkatársai felkészültségének köszönhetően valamennyi mormota jó állapotban került át új élőhelyére, miután elvégezték rajtuk a szükséges állategészségügyi vizsgálatokat, a különböző méréseket és a DNS-vizsgálatokat.

 

 

A mormoták új élőhelyükön gyorsan megkezdik kotorékaik kiásását, amelyeket mi, látogatók is láthatunk majd a Bélai-Tátra turisták előtt is megnyitott turistaútjain túrázva. 2009 őszén a TANAP munkatársai mintegy 200 mormota-üreg bejáratot számoltak össze. Várhatóan hamarosan megindul az áttelepített állomány növekedése, 2009-ben 4, 2010-ben viszont már 9 fiatal példányt számoltak össze a szakemberek, reményeik szerint ez a szám évről-évre nőni fog.

 

Az új környezetbe került állatok első igazi próbatétele túlélni az első telet új élőhelyükön. 2009-ben május első hetében ásták ki magukat téli üregükből, valamennyien túlélték a telet, sőt, 4 újszülöttel gazdagodott az állomány. 2010-ben már egy héttel korábban, április 29.-én előbújtak az első példányok a Határ-hegy alatt. Az odúban 3 mormota telelt át, mindhárman túlélték a telet téli üregükben, ahol majdnem 2 méteres hó takarta be őket. A tavaszi ébredés után, amikor először merészkednek ki az üreg közelében található napsütötte területekre, éberen figyelnek, nehogy egy élelmet kereső holló prédájává váljanak.

 

A másik, déli fekvésű téli kotorékot a Bolond Gerő oldalában ásták ki. Ezen a területen a korábbiakban még soha nem figyeltek meg mormotákat. Ebben az üregben vészelte át a telet az a példány, amely befogása idején a legnagyobb testsúlyú (4 kg) volt az áttelepített mormoták közül.
 

 

A visszatelepítésre azért volt szükség, mert 2006 nyarán teljesen eltűntek a mormoták a Bélai-Tátrából. Az áttelepített, és máris szaporodásnak indult egyedeknek köszönhetően a jövőben nem csak a Magas- és Liptói-, de a Bélai-Tátrában is ismét hallhatjuk majd a mormoták jellegzetes fütyülését.

 

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés