Újabb halálos baleset a Tátra-csúcs tömbjében Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2018/09/03
Hirdetés

2018. augusztus 30-án érkezett a bejelentés a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) ügyeletére egy 19 éves cseh férfi eltűnéséről, aki aznap a Déchy-csúcsra indult, és a túráról nem tért vissza. A fiatal férfi édesapja délután beszélt utoljára a fiával, majd az esti órákban jelentett fia eltűnését. A rendelkezésre álló információk szerint a férfi egyedül, az ilyen terepen szükséges felszerelés és képzettség nélkül indult a csak hegymászók számára hozzáférhető terepre. A hegyimentők még aznap kérték a Belügyminisztérium segítségét az eltűnt férfi mobiltelefonjának bemérése céljából, majd másnap reggel a Belügyminisztérium helikopterével kezdték meg a férfi keresését, melyet később a kedvezőtlen időjárás (lecsökkent látótávolság, tartós eső és a vihar) fel kellett függeszteni, így az eltűnt felkutatása érdekében kifejtett erőfeszítések pénteken sajnos eredménytelenül végződtek. 

Szeptember 1-én, szombaton aztán a szárazföldön és a levegőben is folytatódott a keresés, és ennek eredményeként a délutáni órákban a helikopter fedélzetéről sikerült lokalizálni az eltűnt férfit, akinek élettelen testét kb. 70 m-rel a Déchy-csúcs alatt, a Ruman-völgy (Rumanová dolina) felőli oldalon találták meg. A holttestet a hegyimentők Ótátrafüredre szállították, ahol átadták az illetékes hatóság szakembereinek.
Forrás és fotó: https://www.hzs.sk

Hirdetés
Hirdetés