2017. szeptember 13., szerda

115 éve a lengyelek javára döntöttek Grazban a Halastóról

A mai Szlovákia és Lengyelország határa a Tátrában csak 1945-től halad a ma ismert nyomvonalon, a határvonalon korábban több alkalommal is jelentős változások történtek, melyek Lengyelország (majd annak felosztása után Galícia) és Magyarország közötti különböző konfliktusok miatt alakultak ki. Minél régebbre megyünk vissza az időben, annál nehezebb meghatározni a Tátrában vezető határ nyomvonalát. A legnyilvánvalóbb az, hogy a határ a két országot elválasztó hegység főgerincétől bizonyos távolságra húzódott.
Történelmi dokumentumok bizonyítják, hogy a határ nem mindig a ma ismert nyomvonalon vezetett. A XVIII. század második felében a határ hosszú szakaszon a Tátra főgerincen haladt, a Tengerszem-csúcson (Rysy) nem fordult el a Nagy-Békás-csúcs (Velký Žabí štít) felé, mint ma, hanem a Tátra-csúcson (Vysoká), a Ganekon (Gánok), a Hátsó-Gerlachfalvi-csúcson (Zadný Gerlachovský štít), a Lengyel-nyergen (Polský hrebeň), a Közép-hegységen (Šviśtový štít) át a Varangyos-tavi-csúcsig (Malý Javorový štít) vezetett. A Lengyel-nyereg egyes történészek szerint éppen annak a ténynek köszönheti nevét, hogy hajdan itt ért véget Lengyelország. Ebből aztán nem nehéz levezetni, hogy azokban az időkben Lengyelország legmagasabb csúcsa a Hátsó-Gerlachfalvi-csúcs volt.

A Magyarország és Lengyelország közötti határviták kezdete a XVI. század végére nyúlik vissza, annak idején elsősorban a Tátra északi lábánál fekvő Havasalja (Podhale) régióra vonatkozott, és csak a XIX. században tolódott el a Halastó (Morskie Oko) irányába. Akkoriban a határ mindkét oldalán hatalmas területek voltak magánkézben, ezeknek azonban nem voltak egyértelműen meghatározott határai. A Tátrában 1634-ig ez a határ a Lengyel-nyereg alatt eredő, a Poduplaszki-völgyben (Bielovodská dolina) folyó Białka-patak (Białka) volt.
Az első határvitákra 1575-ben került sor, amikor Łaski Albert, a nedeci uradalom birtokosa Lengyelországhoz akarta csatolni a Białka-pataktól a Pieninekben található Erdős-patakig (Lesnica) terjedő területeket. 1634-ben Nedec várának akkori tulajdonosa, Palocsai Horváth György és utódai is azt állították, hogy a vitatott terület, beleértve a Halastavat is, Nowy Targ területéhez tartozik. 1769-ben a magyar hatóságok azt szerették volna elérni, hogy a határt a Białka-patakról helyezzék át a Halastavi-patak (Rybi potok) vonalára, bár arról nem esett szó, hogy a Halastavi-völgy (Dolina Rybiego Potoku) felső részén hol legyen a határ.
Lengyelország első felosztása (1772) után a szepesi területek Magyarországhoz kerültek, míg a többi terület Galícia néven Ausztria részévé vált. A XIX. század elején a határvonal ismeretlen körülmények között a Tengerszem-csúcs – Békás-gerinc (Żabia Grań) – Halastavi-patak vonalra került.
A Tátrában lévő egykori Palocsai birtokokat 1879-ben Christian Hohenlohe herceg, egy német származású sziléziai földbirtokos vásárolta meg a család örököseitől. Tíz évvel később Władysław Zamoyski gróf birtokába került a zakopanei uradalom, valamint a Halastavi-völgyben lévő korábbi Homolács-birtok egy része. Ezt követően szinte azonnal ismét fellángoltak a területi viták a Halastó hovatartozását illetően, melyek 1890 és 1901 között érték el tetőpontjukat.
Hohenlohe herceg emberei folyamatosan támadta a galíciai oldalt, és csendőrökkel akadályozta meg, hogy idegenek belépjenek az ő területére. Javorinai birtokának ügyintézője vezetésével gazdaságilag folyamatosan kihasználta a vitatott területet (fakitermelés, juh és szarvasmarha legeltetés, vadászat). A csendőrség támogatásával megsemmisítették a lengyelek által épített hidakat, turistautakat, megnehezítették a lengyelek számára a tóhoz történő hozzáférést. Zamoyski gróf természetesen hasonló módon volt kénytelen megvédeni birtoka határait, a Halastónál rendszeresek voltak a kisebb csetepaték.
Miután egyik fél sem engedett, Ausztria és Magyarország képviselői 1901-ben Nemzetközi Döntőbíróságot hoztak létre, ennek vezetésére a svájci Johan Winklert kérték fel. A bíróság előtt Ausztriát Aleksander Mniszek-Tchorznicki (bíró), Wiktor Korn (szakértő) és Oswald Balzer professzor, Magyarországot Lechoczky Kálmán (bíró), Lában Lajos (szakértő) és Bölcs Gyula képviselte. A galíciai oldal meg szerette volna tartani a jelenlegi, a Tengerszem-csúcsból elágazó, a Békás-gerincen át a Halastavi-patakig vezető határt. Magyarország azt kérte, hogy a Halastavat és a Tengerszemet (Czarny Staw pod Rysami) osszák ketté, a tervek szerint a további határ a Halastavi-patak és a Białka-patak folyásán vezetett volna.
A Nemzetközi Döntőbíróság 115 évvel ezelőtt, 1902. szeptember 13-án Grazban a tárgyalások és a helyszín megtekintése után hozta meg döntését, melyben a lengyel érvek előtt meghajolva a két ország határát a ma ismert nyomvonalon véglegesítette, és gyakorlatilag az összes szóban forgó földterületet Galíciának ítélte.
1907-ben Hohenlohe herceg pert indított Zamoyski gróf ellen, melyben megpróbálta igazolni a vitatott földterület feletti tulajdonosi jogait anélkül, hogy vitatta volna azoknak Galíciához történő tartozását, ezt a pert azonban 1909-ben a bécsi Legfelsőbb Semmítőszéken elvesztette.
Az I. világháborút követően az 1902-ben elfogadott nyomvonal lett Lengyelország és Csehszlovákia határa, annak ellenére, hogy a trianoni diktátummal Lengyelországhoz csatolták a Szepesség egy részét.

2 megjegyzés:

  1. Érdemes belenézni a Kolbenheyer-kalauzba, aminek magyar változata 1882-ben jelent meg: ez még úgy tudja, hogy a határ a Halastó közepén megy keresztül.
    http://www.magas-tatra.info/2011/01/karl-kolbenheyer-kovacs-pal-magas-tatra.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, ez a változat látható a cikkhez mellékelt első térképen is.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...