2016. június 30., csütörtök

A Lengyel-Tátra virágai – Láncos utak a Świnicára

Egy esővel és elázásokkal tarkított júniusi hosszú hétvége utolsó napjára maradt a túra csúcspontja, a Świnica (2300 m) megmászása. Mivel nyár elején voltunk, praktikus okokból úgy gondoltuk, a csúcs elérésének kényelmesebb módját választjuk, és a Kużnicéból történő hosszú és fárasztó felmenet helyett a kabinos felvonóval elérhető Gáspár-csúcsról (1987 m) vágunk neki a főgerincnek. Tettük ezt annak reményében, hogy így a csúcsra történő feljutás mellett több időnk jut a remélhetőleg sokszínű növényvilág megörökítésére. A Gáspár-csúcsra a pár évvel korábban teljesen felújított felvonóval jutottunk fel, mivel még szezon elején, és elég korán voltunk, ehhez mindössze ½ órás sorban állás volt szükséges. Nyáron, napközben 4-6 órás sorok is összejönnek itt, amelyet lengyel barátaink a magyar mentalitás számára hihetetlennek tűnő nyugalommal állnak végig.

Időben fenn voltunk tehát a Gáspár-csúcson, ahol azonban akaratunktól függetlenül hosszabb távra kellett berendezkednünk, ugyanis olyan szélvihar és eső kerekedett, amelyben értelmetlen lett volna nekivágni a gerincnek. 2 órás kényszerű pihenő után lassan elvonult a vihar, kitisztult az ég, és bizony már majdnem dél lett, amikor ténylegesen megkezdhettük a túrát. Az egyre erőteljesebb napsugarak nemcsak a felhőket kergették szét, de a sziklákat is gyorsan felszárították, így aztán a késői indulás ellenére is ideálisnak mondható körülmények között vághattunk neki az útnak.
Aki a tényszerű adatokból indul ki, azt gondolhatja, hogy a Świnica 2300 m-es csúcsának elérése az 1950 m magasságban található Száraz-hágóból nehézségektől mentes könnyű séta, ez azonban egyáltalán nem igaz. Már a csúcs előtti Świnica-hágóig (2050 m) is hullámvasút-szerűen hullámzik a főgerinc, a hágótól a csúcsig tartó szakasz 250 m-es szintkülönbsége azonban már igazi magashegyi terep, annak minden nehézségével és szépségével együtt. E túra egyik vonzereje a sok tengerszem, melyeket a turistaútról északi és déli irányba tekintve felülről megcsodálhatunk, illetve amelyek mellett a Zawrat-hágóból (2159 m) lefelé elhaladunk. A tátrai fővölgyek sorába tartozó Gąsienica-völgy legfelső részén két ágra nyílik szét, a Száraz-hágóból a Gąsienica-Zöld-völgyre nyílik kilátás. Ebben a völgykatlanban összesen 19 kisebb-nagyobb tengerszem húzódik meg, közülük néhány a törpefenyők között megbújva a főgerincről nem is látható. A kabinos felvonót elhagyva, a főgerincen futó piros jelzésre kiérve rögtön láthatjuk a Gąsienica-Zöld-völgyben szerteszét szórt tavakat, melyek közül a legnagyobb a gerinchez legközelebb, 1672 m tsz.f.m.-ban fekvő Gąsienica-Zöld-tó, ennek területe 3,84 ha, legmélyebb pontja pedig 15,1 m. A túra későbbi szakaszain aztán a Gąsienica-völgy, majd dél felé a Lengyel-Öt-tó völgye további jelentős tavait is lesz szerencsénk látni, a tavak, patakok gyakorlatilag egész túránk során végigkísérnek.
Ezt a túrát a csúcsmászás mellett az ebben a magasságban élő tátrai virágok fotózásának szenteltük, így aztán miközben az időjárásnak köszönhető késői indulás ellenére is igyekeztünk megfelelő tempót tartani, haladásunk korántsem volt folyamatosnak mondható. Ez pedig annak a sok szép havasi virágnak köszönhető, amelyek utunkat szegélyezték. Nekem mindig furcsa azt kimondani, hogy közönséges virág, holott a józan eszemmel tudom, hogy némelyik gyönyörű kis virág abszolút közönségesnek, mindennaposnak számít a Tátrában, mint ahogy a világ más hegységeiben, más éghajlati és magassági övekben mások számítanak közönségesnek. Ennek ellenére szinte egyetlen Örvös kakastaréj (Pedicularis verticillata), Havasi harangvirág (Campanula alpina), vagy éppen Havasi kökörcsin (Pulsatilla alba) mellett sem tudok elmenni anélkül, hogy nem nyúlnék a fényképezőgépért. Márpedig ebben az időszakban sok más virág mellett ezek tömegesen nyílnak ebben a magassági övben, így aztán miközben igyekeztünk tartani a tempót, hol a mindig más szögből látható csúcsok és tavak, hol pedig a szebbnél-szebb virágok késztettek megállásra és fotózásra.
Szezon eleji túráról lévén szó a csúcs előtti és utáni láncos szakasznál most nem alakult ki a nyáron megszokott torlódás. A csúcsról nagyszerű kilátás nyílik a Lengyel-Öt-tó völgye felső részénak tavaira, a csúcs alatt fekvő, részben jéggel borított Hátsó-tóra (1890 m), a távolabbi, ekkor már jégmentes Fekete-tóra (1722 m), valamint látható Tátra legmélyebb tava, a Nagy-tó (1664 m, 79 m mély) egy kis darabja. A késői indulás miatt a csúcson csak rövid pihenőt tartottunk, és ismét láncok mellett máris indultunk a Zawrat-hágó felé. Az innen induló Sas-út, a Magas-Tátra egyetlen „vasalt útja” a magyar turisták körében is rendkívül népszerű, így nem csodálkoztunk, hogy a hágóban magyar turistákkal is találkoztunk. Ez a Lengyel-Tátrában a Halas-tavi-völgyet és a Lengyel-Öt-tó völgyét kivéve elég ritkán fordul elő velünk, pedig a Tátra északi oldala is számtalan természeti szépséggel csábítja a magashegyi túrák szerelmeseit. Vetettünk még néhány vágyakozó pillantást a Sas-út első szakasza felé, a Kis-Zerge-hegy (2226 m) felé, de még mielőtt túlságosan beleéltük volna magunkat a csúcs esetleges megmászásába, az óránkra pillantva győzött a józan ész, és lefelé indultunk a kék jelzésen, a Gąsienica-völgy irányába.
A hágó alatt itt is láncok könnyítik meg a haladást, ám ezek egy része most nem sok segítséget nyújtott, hiszen az északi oldalnak és a kora nyári időpontnak köszönhetően még hó alatt voltak. Ennek ellenére biztonságban leereszkedtünk a sziklafalon, majd a továbbiakban a megszokott magashegyi terepen értük el a Gąsienicai-Fagyott-tavat (1787 m). Ezt elhagyva Pettyes tárnicsok (Gentiana punctata) sokaságát láthattuk és fotózhattuk, e csodás virágok egészen a Gąsienicai-Fekete-tóig (1620 m) elkísértek, ismét csak rövid pihenőkre ösztökélve. A tó északi partján még egyszer visszanéztünk a fölénk magasodó sziklákra, gondolatban ott álltunk a középen emelkedő Zerge-hegyen, amely a Sas-út legmagasabb pontja (2291 m). A Murowaniec menedékházban (1500 m) már csak rövid pihenőre volt időnk, amibe azért belefért egy palacsinta, amelyet a Lengyel-Tátra menedékházai közül talán itt készítenek el a legízletesebben. Ekkor már erősen benne jártunk a délutánban, lassan ránk alkonyodott, de azért még a menedékháztól Kużnicéig vezető út „lerohanása” közben is volt időnk egy-két szép virágot lefotózni. Még az út felső szakaszán láthattunk Pompás tárnicsot (Gentiana clusii), majd már a Jaworzynka-tisztás felé közeledve többek között szép kövér Hólyagos habszegfűt (Silene vulgaris), illetve Alpesi nyúlherét (Anthyllis alpestris), ez utóbbinak legalább négy színváltozatát. Már sötétedett, amikor Kużnicéba értünk, a Rondo parkolóját pedig már teljesen sötétben értük el. Még előttünk volt a hazáig tartó 4 órás autóút, amely azonban a szép élményeket, gyönyörű kilátást, teljes szépségükben pompázó tavaszi virágok élményét nyújtó túra után nem is tűnt annyira fárasztónak…

Lejegyezte: Nagy Árpád

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép jegyzet, a fotók pedig csodálatosak.
    Üdv: DE

    VálaszTörlés
  2. Élmény olvasni a túraleírásaid,a fotók tényleg csodásak! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...