Turistaszámlálás 2015 Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2015/09/07
Hirdetés
A Tátrai Nemzeti Parkban (TANAP) 2015. augusztus 11-én, kedden tartották meg a minden évben szokásosan megrendezett turistaszámlálást. A Tátra magashegyi környezetében ezúttal 19.580 turistát számoltak össze. Legnagyobb számban szlovák, cseh és lengyel turistákat számoltak össze, de nem hiányoztak a németek, angolok, spanyolok és magyarok sem. A TANAP munkatársai, valamint önkéntes diákok előre elkészített nyomtatványokon jegyezték fel a hegyekbe kiránduló turisták számát és nemzetiségét.

Immár hagyományosnak mondhatóan a legtöbb turista felvonóval érkezett a magashegyi környezetbe. A Tarajkára 2550 turista érkezett a siklóval, míg gyalogosan 660 turista érte el ezt a pontot. A Kő-pataki-tóhoz közlekedő felvonó 2635 utast szállított aznap, míg 136 turista fárasztó gyaloglás után gyalogosan ért fel ide. A Szoliszkó menedékházhoz közlekedő felvonóval 1290 turista utazott, gyalogosan pedig 96 turista választotta magának ezt az útvonalat. A Tengerszem-csúcsra a határ két oldaláról 714 turista érkezett azon a napon, 307 a Halastótól, 407 pedig a Poprádi-tótól. A Krivánra 282 turista jutott fel a számlálás napján. Turisták tömegei mozogtak azon a napon a Liptói-Tátrában, a Rohácsi-völgyben is, ahová 1179 turistát vonzott a tátrai természet szépsége. Népszerű úti cél volt az Árvai-Csendes-völgy is, amelyet 845 személy választott úticélként.
Hagyományosan a legkevesebb turista a Podbanszkóról elérhető csendes-völgyet választotta, ahol mindössze 43 turistát számoltak össze. A Liptói-Tátra déli völgyeit mintegy 500 látogató kereste fel, közülük legtöbben, 253 turista a Zsári-völgyben túrázott. A Pieniny Nemzeti Parkban, a Dunajec-áttörésben azon a napon 4022 látogató fordult meg, közülük 3063 kerékpárral, a többiek gyalogosan. Eben a nemzeti parkban legnagyobb számban lengyel turisták fordultak meg.
A TANAP 1972-től minden évben egy meghatározott napon megszámolja a nemzeti parkba érkező turistákat. A magashegyi környezetben kiránduló turisták számlálása nem csak a látogatók létszámának felmérése miatt szükséges, hanem az egyes helyszínek leterheltségének megállapítása céljából is. Az adatok hasznosak a TANAP számára az útvonalak információs hálózatán és azoknak a szolgáltatásoknak a fejlesztések tervezése során, melyeket a nemzeti park nyújt a turistáknak a védett területen. Bár a magashegyi környezetben mozgó turisták létszámát alapvetően az időjárás befolyásolja, a rendszeres számlálás kezdete óta a legtöbb turistát, 26.520 személyt 1980-ban számolták össze.

Forrás és fotó: http://poprad.korzar.sme.sk;
Hirdetés
Hirdetés