Október 12-én Bodnár Gábor, a www.magas-tatra.info oldal olvasója az
alábbi, szerencsés kimenetelű tátrai balesetről szóló leírást küldte el nekem.
A baleset személyesen vele történt meg egy nappal korábban, a Kriván csúcsáról
lefelé menet. A leírást az eset résztvevője, és a magam szándéka szerint is
okulásképpen teszem közzé, hiszen mint a levélből kiderül, túráink során nem
csak szubjektív, de objektív veszélyeknek is ki vagyunk téve, és ez nem
feltétlenül az időjárási körülményeket jelenti… Olvasónk levelét változtatás
nélkül közlöm.
„Október 11-én, 13:00 óra körül már
lefelé jövet a Krivánról, de még közvetlenül a csúcs alatti meredek részen,
ahol olyan vályúszerű sziklás képződmények vannak történt az eset. Szombaton
ott túráztunk, és mint mindig rengeteg ember közlekedett le s föl a hegyen. Én
próbáltam tartani azt bizonyos 3-4 méteres távolságot, csak arra nem
számítottam, hogy majd hátulról bombáz le egy kb. 130 kg-s tagbaszakadt ember. A
már említett vályú után épp az nézegettem, hová kellene biztonságosan lépni
azon a meredek részen, amikor a hátam mögül kiáltást és kőomlás szerű robajt
hallottam. Egyből átvillant az agyamon hogy vagy egy nagy kő zuhan, csúszik
lefelé vagy egy ember. Nos, ez utóbbi volt. Ahogy a hangra kissé lehajolva,
félig, negyedig megfordulva a szemem sarkából már csak egy piros dzseki alját
és egy lábat láttam, a következő pillanatban pedig egy hatalmas csontrepesztő
ütést a fülem mögött alul a hátsó koponya részen, és már repültem és szaladtam
lefelé a meredek sziklán. A „nézők” elmondása szerint olyan volt, mintha breaktáncoltam
volna a sziklán, mivel próbáltam nem lerepülni, hanem elfeküdni a meredek
sziklán! Nos mivel most itt írom a levelet, jelentem ez sikerült.
Sikerült kitárt karokkal rávetődni, esni egy olyan tányérforma sziklára és az
ütközéstől számított 4 méterre megállítani (az isten tudja mi lett volna ha nem…)
az esést, zuhanást. Aki nekem ütközött, fejjel előre jött lefelé (először
zuhant aztán csúszott) a „nézők” szerint megbotlott, csak nem orra esett (mivel
ott túl meredek a szikla), hanem repült lefelé... Ha nem rám esik, vagy ütközik,
fejjel előre száguldva nem sok esélye maradt volna. Nekem is az volt a
szerencsém, hogy a zajra azonnal hátra fordultam (ahogy fent írtam) és az a
hatalmas lefejelés részben elcsúszott a fejemen! Tényleg az volt, mert a
csontok, ízületek csak úgy ropogtak, még most is a fülembe cseng, és kicsit még
most is fáj a helye. Ha ezt nem teszem, (teljesen telibe kap ill. fejel le
hátulról) akkor valószínűleg nem tudtam volna valamennyire sem korrigálni a
hirtelen lökést! Tulajdonképpen az ijedtségen kívül más bajom nem lett a „támadó”
viszont kicsit megszédült, miután összeütközött velem, enyhe kis agyrázkódást
szenvedhetett, mert nem bírt talpon maradni. Az ütközés után felállt, de annyira
szédült, hogy összeesett. Nem tudtunk vele beszélni, mivel nem tudok szlovákul,
de a társai ápolgatták, míg jobban nem lett.
Nos, mi ebből a tanulság? A
balesetet elkerülni nem lehet, de felkészülhetünk rá, hogy csökkentsük a
sérülés veszélyét, jelen esetben mondjuk egy sisakkal.”
Lejegyezte: Bodnár Gábor; Fotó: Zajo
